in

11 év 8 hónapot kapott Berze Zsófia gyilkosa – az ítélet még nem jogerős

A február 13-i tárgyalás után a Budapest Környéki Törvényszék az alábbi sajtónyilatkozatot tette közzé:

A Gödöllői Járásbíróság 2018. február 13-án nyilvános és folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet annak a 36 éves férfinak a büntető perében, akit az ügyészség halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt.

Az ítéleti tényállás szerint a korábban már büntetett vádlott rendszeresen fogyasztott bódulási célból nyugtatókat és kábítószert, melyekre alkoholt ivott. A cselekmény elkövetésének időpontjában is ezen szerektől befolyásolt állapotban volt, mikor meglátta a sértettet. A vádlott észlelte, hogy a kapu kinyitásával elfoglalt sértett a járművet járó motorral hagyta a kapubejárón, és elhatározta, hogy a közeli boltba, ahol alkoholt akart vásárolni, nem gyalog jut el, hanem a sértett gépkocsijával. A vádlott a gépkocsihoz ment, beült a vezetőülésbe és hátramenetben visszakanyarodott az utcára. A sértett ezt észrevéve odarohant az autójához és belekapaszkodott az ablakba. A férfi a cselekmény ellenére nagy sebességgel megindult az autóval, majd behajtott az árokba és maga alá gyűrte a sértettet, aki a ránehezedő kocsi súlyától fulladásos halált szenvedett. A vádlott a balesetet követően a jobb első ajtó leengedett ablakán keresztül kimászott a gépkocsiból, majd annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy a sértett a gépkocsi alá szorult, a helyszínen a baleset hangjára összegyűlt emberek között elvegyült és otthonába távozott. Később egy isaszegi kocsmában fogták el.

A rendelkezésre álló szakértői vélemények, illetve a vádlott korábban tett, később azonban visszavont beismerő vallomása alapján a bíróság a vádirati tényállást apróbb kiegészítésekkel bizonyítottnak látta. A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki jármű önkényes elvételének bűntettében, közúti veszélyeztetés bűntettében, járművezetés bódult állapotban vétségében és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében. Ezért őt a bíróság halmazati büntetésül 11 év 8 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre, 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltése utáni napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője más minősítés megállapításáért és enyhítésért fellebbezett. Az Ítélet nem jogerős. A bíróság fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását, ami ellen a vádlott és védője szintén fellebbezett.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Napijeggyel olcsóbb!

EKF 2023: Gödöllő bemutatkozott