in

2019-ben is dolgosan, tevékenyen – beszámoló a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület munkájáról

Városunkban továbbra is közel 70 aktív civil szervezet működik, akik az önkéntesség erejével egytől egyig értékteremtő munkát végeznek különböző területeken, összetartó közösségeket alkotnak, szabad idejüket, energiájukat közös célokra fordítva teszik életünket jobbá, szebbé – munkájuk maradéktalanul hiánypótló. Közöttük változatlanul fontos szerepet tölt be a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület (GdCKE), amely tevékenységével a helyi civilség értékeit kívánja szolgálni, gyarapítani.

 

2019-ben 18 civil szervezettel és 8 magánszeméllyel tagjainak sorában fő célkitűzésének tekinti továbbra is a gödöllői civilek munkájának, az egymás közötti kapcsolatépítés és a kölcsönös együttműködés elősegítését, kezdeményezések felkarolását, a megfelelő információáramlást, aminek érdekében – többek között – nagyszabású programokat szervez, jó kapcsolatot ápol a helyi intézményekkel és az önkormányzattal, aminek élvezi támogatását.

 

Az elnökség tagjai – Six Edit elnök, Szabó Csaba alelnök, Mandevillené Keresztényi Gizella elnökségi tag, pénztáros, valamint Dr. Reindl László és Szabó Sándor elnökségi tagok – munkájukon, családjukon, más szerveztekben betöltött tisztségeiken túl nagy mértékű önkéntes munkával biztosítják az egyesület működését, folyamatos kapcsolattartás segítségével és rendszeres üléseiken koordinálják a feladatokat. Az elnökség munkáját segíti még Kecskés Judit, az önkormányzat civil referense, valamint Bódis Emese munkatárs – ugyancsak az önkormányzat jóvoltából –, aki az ernyőszervezet adminisztrációjának segítésén túl napi szintű ügyeletet biztosít az egyre nagyobb érdeklődés övezte Civil Házban. Munkája kulcsfontosságú, hiszen november végéig már 25 %-al növekedett az éves látogatás a tavalyi  évhez képest, eddig közel 9000 fő látogatott el ide. Rendszeresen 30 szervezet, önkéntes csoport végez itt különböző tevékenységet, akik házhasználati szerződés megkötésével és a házirend tudomásul vételével napi, heti vagy havi rendszerességű összejöveteleket, programokat szerveznek, néhányan ügyfélszolgálatot is működtetnek.

 

A Civil Ház eseményeiről a Civil Kerekasztal tavaly megújult honlapján (http://godolloi-civilek.hu/) található eseménynaptár ad pontos tájékoztatást, ezentúl a felület sok egyéb fontos információt nyújt az egyesületről és a tagszervezetekről.

 

Bár a MUZA által biztosított a heti rendszerességű takarítás, a házat használók maguk is sokat takarítanak – különösen nagyobb rendezvények után –, ami szép példája annak, hogy milyen nagy gondossággal őrzik az önkormányzat által 2016-ban felújított ház szép állagát, a közös felelősségvállalás jegyében a kertet és környezetét pedig heti ügyeleti rendet kialakítva gondozzák, ápolják. Igazi kihívást jelent minden évben a nyári időszak, amikor is a szervezeteken kívül önkéntesek is segítetik a rendszeres locsolást, fűnyírást.

A munkában élen járt idén is a Gödöllői Kertbarát Kör, akik anélkül, hogy rendszeres használói lennének a háznak, tavasszal és ősszel nagyszabású kertrendezést szerveztek, gondoskodtak a virágládák beültetéséről, amihez a VÜSZI biztosította az egész éven át pompázó virágokat, a tavalyi évben megépített magaságyásaikban pedig szorgos munka zajlott a Petőfi Sándor Általános iskola diákjaival, melynek csodájára járt mindenki. Büszkék vagyunk rá, hogy a Civil Ház ad otthont ennek a generációkon átívelő, nemes kezdeményezésnek. A Civil Ház értékeit gyarapították ősszel a Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesületének önkéntesei is, akik az udvaron található raktár padlózatát felújították, és használt raklapokból járhatóvá, komfortossá, jól tisztíthatóvá tették. Így a felajánlott ruhákat, játékokat, használati tárgyakat, sőt bútorokat is rendezetten tudják itt tárolni, míg gazdára találnak. Ideiglenesen felújításra került Szabó Csabának és Pálffy Tibornak köszönhetően az akadálymentesített bejárat erősen amortizálódott felülete is, ami lehetővé teszi a biztonságos közlekedést.

 

A kerti hulladékok továbbra is komposztálásra kerülnek a Diverzitás Alapítvány által épített tárolókban, ami – éppúgy, mint a Kertbarátkör magaságyásai, a használati tárgyak újrahasznosítása, a rendezvényeken az egyszer használatos eszközök mellőzése, vagy maga az élelmiszermentés is – fontos része a Civil Kerekasztal törekvéseinek környezetünk megóvása és a környezettudatos életmód széles körű terjesztése érdekében.

 

A pezsgő életű ház nagytermében idén tíz színvonalas kiállításban gyönyörködhettünk a Duflex Fotográfiai Stúdió jóvoltából, ami minden eddigi munkájukat felülmúlja, szinte minden hónapban új képek kerültek fel a nagyterem falaira a házat használók örömére – ezek közül ősszel két kiállítás is kapcsolódott a GödöllŐsz fesztiválhoz. Már maguk a megnyitók is igazi kulturális eseménynek számítottak, ahol tehetséges diákok, különböző művészek léptek fel. Így ez adta az ösztönzést arra, hogy a Civil Kerekasztal karöltve a Duflex-szel hagyományteremtő szándékkal megrendezze szeptember 21-én az első Civil-Duflex Művészeti Szalont Danis János “Néptáncvalóság” c. fotókiállításának megnyitójával egybekötve. A rendezvény nagyon sikeresnek bizonyult és szeretnék ezt a jövőben folytatni.

 

A GdCKE elnöksége az elmúlt évek jó gyakorlatát követve idén tavasszal is javaslatot tett az önkormányzat civil szervezetek támogatására kiírt pályázatának elbírálásában, melynek során továbbra is fontos szempont volt, hogy az egyes szervezetek mennyire vesznek részt aktívan a városi civil életben, programjaik milyen mértékben szolgálják széles körben a város értékeinek gyarapítását. Ezen túl a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület idén is 5 csoport mentorálását vállalta, amivel segítette, hogy a nem jogi személyiségű, de egyesületszerűen működő csoportok is pályázhassanak.

 

Nagy erőkkel folytatódott a GdCKE támogatásával a 2017 tavaszán elindított gödöllői élelmiszermentés a Magyar Élelmiszerbank Egyesület express árumentés programja keretében. A kezdetektől fogva a gödöllői TESCO, 2018 decemberétől pedig az ALDI és gyorsétteremként a KFC, valamint a Jókenyér pékség is átadja élelmiszerfeleslegét a nélkülözőknek. Az Élelmiszerbank partnerszervezeteként a gödöllői projekt irányítója a Megújult Nemzedékért Alapítvány, – mely mögött a Szeretet Lángja gyülekezet áll – munkájukat számos önkéntes segíti, akik a hét minden napján elszállítják és kiosztják a megsemmisítésre váró, de még fogyasztásra alkalmas élelmiszereket, főképpen pékárut, zöldség-gyümölcsöt, illetve kisebb mennyiségben vegyes élelmiszert is. Ezen túl több lelkes önkéntes is válallta, hogy személyesen juttatják el az élelmiszeradományokat mindazoknak, akik nem tudnak elmenni az osztásra.

Az Élelmiszerbank felé való rendszeres elszámolást, az osztás koordinálását kezdettől fogva az MNA tagja, Bocsor Krisztina végzi egy széles körben leegyeztetett rászorultsági lista alapján. A megvalósuláshoz továbbra is nagyban hozzájárul Gödöllő város önkormányzata egy központi helyen fekvő helyiség kedvezményes bérbeadásával, a szállításban pedig komoly mérföldkőhöz érkeztek tavasszal: a Bayer Hungária Kft. nagymértékű támogatásának köszönhetően sikerült a Megújult Nemzedékért Alapítványnak egy olyan Toyota Hiace járművet vásárolnia, mely a hét minden napján rendelkezésre áll az üzletekben felhalmozott élelmiszerfelesleg, valamint nagyobb tartósélelmiszer-adományok esetenkénti elszállításához az Élelmiszerbank központi raktárából. A vásárlást egy nagyobb összeggel támogatta Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesülete is, az önkormányzat pedig jelentősen segítette az év során a jármű üzemeltetési és fenntartási költségeit.

 

A széleskörű összefogással és szinte kizárólag önkéntes munkával működtetett élelmiszermentés során 2019-ben közel 63 tonna élelmiszert sikerült szétosztani kb. 1700 rászoruló között!

 

Az élelmiszermentés és a tudatos vásárlás jelentőségét a Fészek Nagycsaládosok és az MNA több nagyobb városi eseményen is ­– a Természtfilm Fesztiválon, a Belvárosi napokon a Civil Utcán, Kutatók éjszakáján – kézzel foghatóan érzékeltette, hogy minél szélesebb körben megismerhessék e nemes célokat szolgáló projektet.

 

Az ernyőszervezet hagyományaihoz híven 2019-ben is több nagyszabású városi programot szervezett. Ezeknek sorát május 5-én kezdték az Édesanyák köszöntésével a Világbéke Gongnál. A gongot Vajek Andrea szólaltathatta meg a Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezetének nevében, akinek vezetésével az alig egy éves csoport városunk egyik legaktívabbja lett.

Majd nyár végén, augusztus 30-án kerülhetett újra sor a már hagyományos, vidám hangulatú Civil Piknikre közel 60 résztvevővel, ahol a szervezetek képviselői mellett a Civil Kerekasztal vendégül látta a város vezetőit és a működést segítő intézmények munkatársait is. Szeptember elején pedig – ugyancsak a hagyományokhoz híven – szervezték meg a Civil Utcát a Belvárosi Napok keretében az elmúlt években megszokott nagy létszámú résztvevővel. Közel 25 szervezet élt a lehetőséggel, hogy standjaikon kiállításokkal, interaktív foglalkozásokkal ismertessék meg tevékenységeiket az érdeklődőkkel. Sajnos az időjárás nem kedvezett az eseménynek, de így is sokan ellátogattak a standokhoz. Ezekben a napokban pedig már javában zajlanak az év utolsó programjának előkészületei és lelkesen készülnek a december 20-án, pénteken 15.00 órától megrendezendő Civil Karácsonyra Gödöllő Főterén, amelyre nagy szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

 

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden kedves civil vezetőnek és tagnak rengeteg önzetlen munkájáért, városunk értékeinek gyarapításáért és szívből kívánunk ugyanilyen tevékeny, dolgos, összetartásban, együttműködésben gazdag 2020-as évet! Köszönjük továbbá az önkormányzatnak a sokrétű jelentős támogatását, mely segíti a városi civil élet működését, kibontakozását!

 

Kecskés Judit civil referens

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A néptánc, mint nemzeti sport

TÁJÉKOZTATÁS BÉRLŐK RÉSZÉRE