in ,

30 éve alakult meg Gödöllő Város Képviselő-testülete

Gödöllő Város Képviselő-testülete megalakulásának 30. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget a Királyi Kastély lovardájában október 20-án, 17 órakor, amire az eddig megválasztott testületek tagjai kaptak meghívást. Az első megválasztott testület képviselői emléklapot vettek át dr. Gémesi György polgármestertől. és dr. Nánási Éva címzetes főjegyzőtől.
Az önkormányzati választás első fordulóját 1990. szeptember 30-án, a másodikat két héttel később tartották. A képviselő-testület alakuló ülésére Gödöllőn 1990. október 20-án, 17 órakor került sor. Akkor választották meg a polgármestert, a következő ciklusokban pedig már közvetlenül a lakosság választott városvezetőt.
A megjelent vendégeket dr. Nánási Éva, Gödöllő város nyugalmazott címzetes főjegyzője köszöntötte. Beszédében részletesen felidézte az 1990-es eseményeket, az alakuló ülést, mely szervezet pontosan hány képviselői helyet kapott az akkori Petőfi Sándor Művelődési Házban, amelynek színházterme színültig megtelt. Kifejtette: reméli, Gödöllő az elkövetkező esztendőkben is megmarad békés, kultúraszerető kisvárosnak! Egy olyan kisvárosnak, amelynek roppant közösségformáló ereje van.
Dr. Gémesi György polgármester, aki október 20-án, napra pontosan 30 éve vezeti Gödöllőt, beszédében hangsúlyozta: hatalmas munkát végzet a város vezetése a kezdetek óta, településünkön pedig soha nem poltikai, hanem szakmai szempontok érvényesültek. Voltak, vannak és lesznek még nehéz helyzetek, de összefogással mindent meg lehet oldani. Hozzátette: a fiataloké a jövő, őket kell “helyzetbe hozni”.
Ezt követően került sor az 1990-es testület tagjainak köszöntése. Dr. Nánási Éva és dr. Gémesi György adta át az emléklapokat azoknak, akik a fiatal önkormányzati demokrácia megszületésénél ott voltak városunk képviselő-testületében:
Csaba Antal, Éder Tamás, dr. Fábián Zsolt, Fejes András, dr. Fülöp István, Horváth Miklós, Kecskés József, Mészáros György, dr. Nacsa János, Rétfalvi Antalné, Pesti Rudolfné, dr. Ruda Győző.
Bálványosiné dr. Gelencsér Katalin, Baráth István, Csellár László, Csontos István, Fischer Ernő, Halász Levente, Köles László, dr. Krassay László, Lelkes László, dr. Mészáros Gyula, dr. Odorics Ferenc, dr. Pannonhalmi Kálmán, Sándorné Pálfalvy Beáta, Szabó János, dr. Szepessy Péter, Six Edit, dr. Vancsó Ödön, dr. Vámosi István, Varga Kálmán is ott volt az első testületben, ám ők nem tudtak részt venni a kedd esti ünnepségen.
Az ünnepség műsorvezetője Benedek Krisztina volt. Felléptek a Gödöllő Táncszínház fiataljai, valamint Miklós Krisztina és Lencsés Balázs adott elő dalokat.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Nyertes pályázat segítségével fejleszthet a városi múzeum

Jelentős forgalmirend-változás!