in

A programokba és a szociális munkába is bekapcsolódnak a fiatalok

Beszélgetés Molnár Gergellyel, a Gödöllői Ifjúsági Testület új elnökével

Október 12-én , a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központban megalakul az új  Gödöllői Ifjúsági Testület.  A szervezetben az általános iskolától az egyetemi szintig vannak jelen a fiatalok, akik szeretnének dolgozni, tenni a városunkban élő fiatalokért. Az újjáalakult testület elnökének Molnár Gergelyt választották. Vele beszélgettünk a feladatokról és a tervekről.

  • Mivel az előző ifjúsági képviselők megbízatása az elmúlt tanév végén lejárt, szeptemberben újrakezdődhetett a szervezés, az új testület megalakítására. Kik kerültek a tagok közé?
  • Egyrészt felvettük a kapcsolatot a korábbi testület tagjaival és az oktatási intézményekkel, és az egyezetetések alapján dőlt el, kit delegálnak. Így vannak olyan képviselők, akik már az előző testületben is benne voltak, de van olyan intézmény is, ahonnan majd csak később delegálnak. Mellettük jelen vannak olyan gödöllői fiatalok is, akik szeretnének bekapcsolódni a munkánkba.
  • Ön is azok közé tartozik, akik már a korábbi testületben is dolgoztak?
  • Igen, az előző (tan)évben alelnöki feladatokat láttam el. Ez sokat segít most, a mostani munkában.
  • Ha nem ifjúsági testületi elnök, akkor mivel foglalkozik?
  • A Károli Gáspár Református Egyetemen tanulok, angol-történelem szakos tanárnak készülök.
  • Korábban is részt vett már a város ifjúsági életében?
  • Igen, elsősorban az egyházi szervezésű programokon és azok szervezésében és lebonyolításában vettem részt.
  • Mit tudhatunk a most megválasztott testület tagjairól.
  • Lényegében minden alap- és középfokú oktatási intézmény részt vesz a munkánkban. Az általános iskolák közül a Hajós Alfréd Általános Iskola majd később delegál tagokat, de ők is részt fognak venni a munkánkban. A középiskolákból és gimnáziumokból is mindenki képviselteti magát.
  • Mi a helyzet a Szent István Egyetemmel. Már a múlt évben is terv volt, hogy a SZIE-t is bevonják az ifjúsági testületbe. Hogy állnak ezzel?
  • Ez folyamatban van. A kapcsolat kiépítése már megkezdődött és szeretnénk ezt a szálat erősebbre fonni. Az egyetem városunk egyik jelképe, a diákok közül sokan itt élnek a városban, a kollégiumban, ám a legtöbben még mindig nem, vagy csak nagyon minimálisan kapcsolódnak be a Gödöllőn zajló eseményekbe. Nagyon szeretnénk ezen változtatni!
  • Az elmúlt év az építkezésé volt. Mennyire sikerült a tervezett munkát elvégezni?
  • Létrejött egy olyan tagság, akik rendszeresen részt vettek a munkában. Megállapodtunk az alapszabályban és kitűztük a célokat. Úgy néz ki, hogy tavasztól – ha a képviselő-testület is támogatja – saját költségvetésünk lesz, amivel már tudunk gazdálkodni, programokat szervezni. Bevallom, most sokkal optimistább vagyok, mint tavaly. Amikor az első testület létrejött, még nem igazán voltunk tisztázva sem a feladatok, sem a lehetőségekkel.
  • Célokat említett, hallhatnánk ezekről valamit?
  • Ehhez kicsit vissza kell menni a kezdetekhez. A megalakuláskor- még a múlt évben – elhatároztuk, hogy team rendszerben fogunk dolgozni, s ezekben mindenki a saját érdeklődésének megfelelően vehet részt. Akkor nagyon sok team alakult, ezek közül most többet összevontunk, s így alakult ki egy szociális, egy szervező, valamint egy külkapcsolati és kommunikációs team. Ezek mentén kezdjük el a munkát, aminek során többek között szeretnénk felvenni a kapcsolatot a szociális és közhasznú városi intézményekkel és felmérni, hol van szükség önkéntes munkára, s egyfajta koordinációs feladatot ellátni köztük és diákok között.
    A másik fontos feladatunknak, hogy felvegyük a kapcsolatot más diák önkormányzatokkal itthon és testvérvárosainkban.
  • Ez utóbbihoz meg is tették az első lépést Wagningenben…
  • Igen, mi is helyet kaptunk abban a városi küldöttségben, ami a napokban járt holland testvérvárosunkban. Nagyon érdekes tapasztalatokat szereztünk. Ott teljesen más a rendszer, nem ifjúsági testület van, hanem a helyi ifjúság alapított egy új pártot, amivel elindultak az önkormányzati választásokon. De nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani az ifjúsági képviselőkkel. Remélem, hogy az ott szerzett tapasztalatainkat tudjuk majd itt is hasznosítani.
    Mindezek mellett nagyon fontosnak tartom, hogy jelen legyünk a városi rendezvényeken, az ünnepségeken épp úgy, mint a szórakoztató programokon, s szeretnénk, ha ezeken minél több ingyenes lehetőség várná az érdeklődőket.
  • Igaz, a Gödöllői Ifjúsági Testület még elég fiatal szervezet, de van már valamilyen visszajelzés az eddigi – márciusi megalakulás óta –  végzett munkára?  Vagy arra, milyen igényei vannak a  gödöllői fiataloknak?
  • A legfontosabb visszajelzés, hogy a legtöbben meglepődnek azon, hogy egyáltalán létezik ez a szervezet. Nagyon kevesen ismernek minket. Épp ezért az egyik legfontosabb, hogy mihamarabb elkészüljön a facebook oldalunk és jelen legyünk más közösségi oldalakon is.
    Igények… Nos, sok véleményt hallunk azzal kapcsolatban, hogy kevés a városban a fiatalok számára vonzó szórakozóhely. Úgy érzem, az, hogy milyen létesítmények működnek Gödöllőn, az nem a mi kompetenciánk, abban viszont tudunk segíteni, hogy  felhívjuk a figyelmet a meglévő lehetőségekre, mert sokan nincsenek ezekkel tisztában.
  • Sokat vádolják a fiatalokat azzal, hogy nem érdeklődnek a közélet iránt. Hogy látjátok ezt?
  • Ez a fiatalok egy részére igaz, de nem szabad megfeledkezni azokról, akik akarnak dolgozni, vannak ötleteik és tenni is hajlandók azért, hogy megvalósítsák őket.
  • Szintén gyakran halljuk, hogy a fiatalok túlterheltek, nagyon elfoglaltak. Mennyire fér bele ez a munka az önök életébe?
  • Ha nem is könnyen, de megoldjuk. Épp ezért fontos leszögezni, hogy ezt mi nem pénzért csináljuk, hanem önként, a saját szabadidőnkből, ami bizony limitált. De amit tudunk azt megteszünk azért, hogy a fiatalok jól érezzék magukat Gödöllőn,  és megmutassuk  azt is, hogy a mi generációnk is jelentős értékekkel képes gazdagítani a várost.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

1956 üzenete: A nemzet építésének nem lehet része az önzés

Október, az idősek hónapja