in

Arthur Meyer: Holland várostervezőből gödöllői festőművész

A természet szépségeiből sok művész merít ihletet, ki fotón, ki festményként örökíti meg. Arthur Meyer számára a Gödöllői-dombság, a búzamezők, a Mátra távolról felsejlő vonalai és felhők nem csak a vászonra kívánkozó képet jelentik, hanem harminc évvel ezelőtt gyökeres változást is hoztak az egykori várostervező életébe.

– Már gyerekkoromban is rajzoltam, később pedig autodidaktaként tanultam meg festeni, először akvarellel, majd később olajjal. Mindig is az impresszionisták vonzottak. Édesapámnak volt egy Monet albuma, minden nap azt nézegettem. A másik kedvencem egy a barbizoni iskolát bemutató könyv volt. Ebben nagyon sok magyar festő munkáival találkoztam, például Paál Lászlóéval, Mednyánszky Bertalanéval… Kisgyermekként mindig csodálkoztam ezeken a furcsa neveken. De először a fotózás volt a szerelem, persze akkor is a tájképek és a felhők adták a témát.

 – Hogyan kerültél Gödöllőre?

– Amszterdamban ismerkedtem meg a volt felségemmel, és mivel ő nem akart Hollandiában élni, én jöttem Gödöllőre. Bár eredetileg várostervezés tanultam, ez igazából sosem vonzott. Amikor ideköltöztünk, marketinggel kezdtem el foglalkozni, ami akkor még gyermekcipőben járt Magyarországon.

 – Mikor dőlt el, hogy festés lesz számodra az elsődleges?

– Amikor az Erzsébet-parkban megfestettem az első képemet, amit azonnal el is adtam. Akkor szárnyakat kaptam, tudtam, hogy célba értem. Egész életemben festő akartam lenni, de visszatartott, hogy mindenki azt mondta, hogy ebben nincs pénz. És ez igaz is. De nem ez a lényeg! Korábban Hágában és Amszterdamban laktam. Mindkettő város volt, nekem pedig nem volt autóm, nem tudtam elmenni a szép helyekre festeni. A városban csak az eget, a felhőket festhettem… Amikor ide jöttem, az erdők, a dombság, ami itt körülvett, az, hogy ellátok a Mátráig, nagy élményt jelentett. Itt találtam meg a kapcsolatot a természettel.
Mindennap kijártam az Erzsébet-parkba vagy a repülőtérre. Általában Lőrincz Ferenccel együtt mentünk, de Remsey András is jó barátom volt. Ebben az időben még tagja voltam a Duflexnek, ahová Kresz Albert hívott meg. Majdnem tíz évig voltam aktív tagja az egyesületnek. Itt ismertem meg Lőrincz Ferencet is. Egy ideig ment együtt a fotózás és a festés, de azután már nem. Ma pedig a digitális fotózás egyáltalán nem vonz. Én inkább lefestem, amit látok. Szeretek kint dolgozni a természetben. Az ott készült képek egész mások, mint amik fotó alapján a műteremben születnek meg. Leginkább pasztellel festek, amivel elég gyorsan lehet dolgozni.

 – Ezek szerint nem csak új otthont, hanem új hivatást is találtál itt. Hogyan emlékszel a harminc évvel ezelőtti Gödöllőre?

– Az első pár évben a nyelvet kellett elsajátítanom. Ez leginkább akkor gyorsult fel, amikor a lányom megszületett. Nekem Gödöllő nagy változás volt a korábbi életemhez képest. Itt éreztem meg, hogy én nem vagyok városi ember. Gödöllő akkor még sokkal falusiasabb volt, mindenki mindenkit ismert, az emberek segítettek egymásnak. Ez nagyon tetszett. Ehhez hozzájött, hogy a Duflexben közösséget is találtam, bár én igazából nem vagyok közösségi ember. A festés magányos elfoglaltság.

– A festészetnek köszönhetően azonban új barátokra találtál.

– Amikor először mentem el a Levendula Galériába, meglepődtem, mert olyan pici helyen volt… Nagyon megszerettem, jól érzem magam ott, és nem csak a munka, hanem az emberi kapcsolatok is fantasztikusak.

– Ha jól tudom, mostanában a saját kerteden is sok dolog kívánkozik vászonra.

– Úgynevezett alternatív kertem van, ami hátul tiszta dzsungel. Nekem ez kell: rengeteg növény, madár, bogár, lepke.

 – Van olyan képed, aminek nem a természet a témája?

– Vannak portrék, aktok, de azokat nem nagyon szoktam bemutatni. Nekem a táj a fontos, a felhők és az ég. És van egyfajta spirituális mikrokozmosz, amikor a háttér majdnem absztrakt, és a középpontban pedig egy realisztikus növény. Én magamnak festek. Ha ez másnak is tetszik és el is tudom adni, az plusz.

– A természeten és a festésen kívül mi az, ami számodra örömet jelent?

– Szeretem a zenét. A zene inspirál is és Gödöllőn nagyon sok kiváló zenész van. Nagyon sokat hallgatom a Bartók Rádiót. Ha tehetném, minden nap mennék koncertre!

– A mostani időszak a magányos munkának kedvez, jelenleg nehéz tervezni, de bizonyára van olyan elképzelésed, amit szeretnél megvalósítan…

– Szeretnék S. Fehér Anna keramikusművésszel egy közös kiállítást. Az ő csodás kerámia madarai, és az én képeim jól kiegészítenék egymást. Ezt a múlt évben szerettem volna megvalósítani, de a Covid-járvány miatt nem sikerült. Jó lenne, ha idén tavasszal sor kerülhetne rá!
Korondi Judit

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Emlékezés Dr. Fallenbüchl Zoltánra

Felújítás kezdődik a Dalmady utcában és az Isaszegi úton