in ,

Átadták a felújított Lelkigyakorlatosházat

Február 1-jén hivatalosan is átadták a Máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatosház felújított épületét. Az eseményen Nagyné Pádár Éva gazdasági igazgató beszédében többek között elmondta: számukra az a legfontosabb, hogy az itt megfordulók jól érezzék magukat, éppen ezért szükségessé vált a Lelkigyakorlatosház külső és belső megszépítése; mindezt a Váci Egyházmegye segítségével sikerült tető alá hozni, akik pályázati forrásból járultak hozzá a munkálatokhoz.
A megszépítés közel 120 munkanapot vett igénybe, melynek során teljes műszaki felújítást hajtottak végre, valamint 1400 négyzetméter homlokzat, 7000 négyzetméter belső falfelület újult meg, illetve 700 négyzetméter burkolatot cseréltek le. Megújult az elektromos hálózat, a fűtési rendszer is, kazánokat cseréltek le és új vizesblokkokat alakítottak ki. A lelkigyakorlatosház konyhája is jelentős modernizáláson ment keresztül, mindez a XXI. század elvárásainak megfelelően. Örömteli, hogy a ház szentélyénél egy egyedi és hangulatos új terasz is várja az itt megfordulókat.
Az épületet dr. Stella Leontin kanonok, plébános atya áldotta meg, aki ahogy fogalmazott, a ház lelki táplálékot, feltöltődést nyújt azoknak, akik ide, ebbe a lelki oázisba betérnek.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Február 4-től decemberig vágányzár!

Elfogadta a képviselő-testület a 2019. évi költségvetést