in

Beszámoló a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület munkájáról

2018 is dolgosan, tevékenyen

Városunkban közel 70 aktív civil szervezet működik, akik az önkéntesség erejével egytől egyig értékes munkát végeznek különböző területeken, összetartó közösségeket alkotnak, szabad idejüket, energiájukat közös célokra fordítva – munkájuk maradéktalanul hiánypótló. Közöttük is fontos szerepet tölt be a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület, amely tevékenységével a helyi civilség értékeit kívánja szolgálni, gyarapítani, életünket szebbé, jobbá tenni.

 

2018-ban 18 civil szervezettel és 8 magánszeméllyel tagjainak sorában fő célkitűzésének tekinti továbbra is a gödöllői civilek munkájának, az egymás közötti kapcsolatépítés és a kölcsönös együttműködés elősegítését, kezdeményezések felkarolását, a megfelelő információáramlást, aminek érdekében – többek között – nagyszabású programokat szervez, jó kapcsolatot ápol a helyi intézményekkel és az önkormányzattal, aminek élvezi támogatását.

 

Az elnökség tagjai – Six Edit elnök, Szabó Csaba alelnök, Szabó Sándor és Dr. Reindl László elnökségi tagok – munkájukon, családjukon, más szerveztekben betöltött tisztségeiken túl rengeteg önkéntes munkával biztosítják az egyesület működését, folyamatos kapcsolattartás segítségével és rendszeres üléseiken koordinálják a feladatokat. Tevékenységüket nagy mértékben segíti Mandevillené Keresztényi Gizella pénztáros precíz, körültekintő munkájával, a pályázatok elkészítését, működtetését és a munkáltatói feladatokat pedig Szabó Csaba végzi tiszteletreméltóan sok odafordulással és energiával, ami elengedhetetlen a sikeres működéshez. Az elnökség munkáját segíti még Kecskés Judit, az önkormányzat civil referense.

 

A feladatok közül talán a legnagyobb jelentőséggel bír – az önkormányzat által biztosított és a MUZA által üzemeltetett – Civil Ház használatának koordinálása, ami iránt a városi aktív civil életnek köszönhetően folyamatosan növekszik az érdeklődés. 2018-ban 29 szervezet végzett itt tevékenységet, akik közül 18-an rendszeres használói a háznak (házhasználati szerződés megkötésével és a házirend tudomásul vételével), napi, heti vagy havi rendszerességű összejöveteleket, programokat tartanak, néhányan ügyfélszolgálatot is működtetenek. Decemberig összesen 5200 ember látogatott el ide, ami különösen indokolja a napi szintű ügyelet biztosítását. Ezt az egyesület idén a június 30-ig működő V. Kulturális Közfoglalkoztatottsági Program, sikeres NEA pályázat, valamint a Munkaügyi Központon keresztül bértámogatás segítségével tudta biztosítani egy munkatárs, Bódis Emese alkalmazásával, akinek személyében sikerült egy rendkívül rátermett, jó kapcsolatteremtő – több civil szervezetben is aktívan tevékeny – segítségre találni és csak remélni tudjuk, hogy a jó együttműködésnek 2019-ben is lesz folytatása!

 

A házat használók nagy gondossággal őrzik a 2016-ban felújított ház szép állagát és – mint ahogy arról már többször is hírt adtunk –, a kertet és környezetét a közös felelősségvállalás jegyében heti ügyeleti rendet kialakítva gondozzák, ápolják. Közöttük is élen járt a Diverzitás Alapítvány, akik külön alkalmakon is vállaltak munkát a kertben és két komposztálót építve segítettek abban, hogy a kerti hulladék is értékké váljon; valamint a Gödöllői Kertbarát Kör, akik anélkül, hogy rendszeres használói lennének a háznak idén két alkalommal is nagyszabású kertrendezést szerveztek és a közelmúltban kapcsolódva a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének “Építsünk iskolakertet” akciójához magaságyásokat építettek, ahol tavasszal a Petőfi iskola diákjaival kezdetét veheti a kertészkedés, ezzel is gyarapítva a Civil Ház értékeit.

 

A pezsgő életű ház nagytermében idén nyolc színvonalasabbnál színvonalasabb kiállításban gyönyörködhetettünk a Duflex Fotográfiai Stúdió jóvoltából, fáradságot, munkát nem kímélve, aminek köszönhetően ez a hely nem csak közösségi, hanem kulturális térként is funkcionál.

 

A GdCKE elnöksége folytatva az elmúlt évek jó gyakorlatát, idén tavasszal is javaslatot tett az önkormányzat civil szervezetek támogatására kiírt pályázatának elbírálásában, melynek során továbbra is fontos szempont volt, hogy az egyes szervezetek mennyire vesznek részt aktívan a városi civil életben, programjaik milyen mértékben szolgálják széles körben a város értékeinek gyarapítását. A Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület idén is 7 csoport mentorálását vállalta, amivel segítette, hogy a nem jogi személyiségű, de egyesületszerűen működő csoportok is pályázhassanak.

 

Nagy erőkkel folytatódott a GdCKE támogatásával 2017 áprilisában elején elindított „Élelmiszermentési” projekt a TESCO áruház bevonásával, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével (www.elelmiszerbank.hu). A gödöllői projekt irányítói továbbra is a Megújult Nemzedékért Alapítvány – mely mögött a Szeretet Lángja gyülekezet áll – és a Gödöllői Fészek Nagycsaládosok Egyesülete, a közelmúltban pedig csatlakozott a Gödöllői Görögkatolikus Egyházközösség is. Önkéntesek bevonásával a hét minden napján szállítják el és osztják ki a megsemmisítésre váró, de még fogyasztásra alkalmas élelmiszereket. Az osztás koordinálásában jelentős szerepet vállalt az MNA önkéntese, Bocsor Krisztina, munkáját segítik más civil szervezetek lelkes önkéntesei is. A megvalósuláshoz továbbra is nagyban hozzájárul Gödöllő város önkormányzata egy központi helyen fekvő helyiség kedvezményes bérbeadásával, a szállításban pedig több városunkban működő intézmény is közreműködött, köztük jelentős szerepet vállva a Máltai Szeretetszolgálat Gödöllői csoportja. A helyszínen az Ózon-Pajzs Polgárőr Egyesület biztosítja a rendet és segít az élelmiszeradományok eljuttatásában más önkéntesekkel együtt azoknak a rászorulóknak, akik nem tudnak személyesen elmenni az adományért. A polgárőrök teszik mindezt amellett, hogy a közrend biztosításában – járőrözések, rendezvényeken ügyelet – jelentős éjjel-nappali önkéntes feladatot vállalnak.

A széleskörű összefogással és szinte kizárólag önkéntes munkával működtetett élelmiszermentés során 2018-ban közel 54 tonna élelmiszert sikerült szétosztani kb. 1500 rászoruló között! A mentésbe várhatóan más üzletek is bekapcsolódnak a közeljövőben, amiről külön hírt fogunk adni.

Az élelmiszermentés és a tudatos vásárlás jelentőségét az MNA és a Fészek Nagycsaládosok több nagyobb városi eseményen is ­– a Természtfilm Fesztiválon, a Belvárosi napokon a Civil Utcán, Kutatók éjszakáján – kézzel foghatóan érzékeltette, hogy minél szélesebb körben megismerhessék e nemes célokat szolgáló projektet.

 

A civilek tájékoztatása vonatkozásában az idén jogerőre emelkedett Adatédelmi Törvény megismertetésére és alkalmazásának elősegítésére több előadást is szerveztek a Civil Házban, a Pest Megyei Civil Információs Centrum és Bencze Ágnes közreműködésével, aki a törvény ismertetésén túl sok területen önkéntesen segítette a GdCKE munkáját. Az előadásokra nagy volt az érdeklődés a civil szervezetek részéről.

 

Hosszas munkának köszönhetően elkészült a Civil Kerekasztal megújult honlapja is (www.godolloi-civilek.hu) pályázati támogatásból, melynek tartalmi frissítése még jelenleg is zajlik, de már – a főoldalon található eseménynaptárral – jelentős segítséget nyújt a Civil Házban zajló számtalan program összehangolásában. A kialakítás során fontos szempont volt az akadálymentesítés, a tiszta tagolt felületekkel, egyszerű kezelhetőséggel kívánja biztosítani a hozzáférést mindenki számára.

 

Az ernyőszervezet hagyományaihoz híven 2018-ban is több nagyszabású városi programot szervezett. Ezeknek sorát május 6-án kezdték az Édesanyák köszöntésével a Világbéke Gongnál. A gongot Kalydy Endréné szólaltatatta meg többszörös nagymamaként, aki az idén 100. évét betöltő édesanyjának ápolása mellett több civil szervezetben is komoly feladatot vállal. Majd nyár végén, augusztus 24-én kerülhetett újra sor a már hagyományos, vidám hangulatú Civil Piknikre közel 60 résztvevővel, ahol a szervezetek képviselői mellett a Civil Kerekasztal a jó együttműködésért való köszönete jeléül vendégül látta a város vezetőit és a működést segítő intézmények munkatársait is. Szeptemberben pedig – ugyancsak a hagyományokhoz híven – szervezték meg a Civil Utcát a Belvárosi Napok keretében az elmúlt években megszokott nagy létszámú résztvevővel. Közel 30 szervezet élt a lehetőséggel, hogy standjaikon kiállításokkal, interaktív foglalkozásokkal ismertesség meg tevékenységeiket a számtalan érdeklődővel. Ezekben a napokban pedig már javában zajlanak az év utolsó programjának előkészületei és lelkesen készülnek a december 14-én, pénteken 15.00 órától megrendezendő Civil Karácsonyra, ami idén újra a régi helyszínen, Gödöllő megújult Főterén lesz, nagy szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

 

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden kedves civil vezetőnek és tagnak rengeteg önzetlen munkájáért, városunk értékeinek gyarapításáért és szívből kívánunk ugyanilyen tevékeny, dolgos, összetartásban, együttműködésben gazdag 2019-es évet!

 

Kecskés Judit civil referens

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Beszélgetés Horváth Gáborral, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar vezetőjével

Felhívás sírok gondozására