in , ,

Bronzkori emlékek a Gödöllői Városi Múzeumban

A Gödöllői Városi Múzeumban megnyílt a “Bronzkori hétköznapok hősei” című időszaki kiállítás. A bemutatásra került anyag a Debreceni Déri Múzeum anyaga mellett a Gödöllőn és környékén feltárt leleteket is bemutatja.
A kiállítás két fő szálon keresztül mutatja be a bronzkori emberek hétköznapi, mégis kiemelkedő tevékenységét. Az egyik a szövés-fonás, a másik a fémművesség, azaz a bronzkovács munkája, de a mezőgazdaság fejlődésébe is bepillantást enged.

A megnyitón Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, aki kiemelte, kiállítás jól illeszkedik az Ifjúság éve programsorozathoz, és sok érdekességgel bővíti a gyerekek ismereteit, kiegészítve az iskolai tananyagot.
A tárgyi emlékeken alapuló kiállítás a régészeti leletek mellett nagyméretű nyomtatott molinókon és kisfilmeken keresztül ismerteti meg az érdeklődőkkel a korabeli szakmák fortélyait.
A látogatók így bepillantást nyernek a bronzkori életbe, megismerik a fémművesség és a szövés sajátosságait, valamint a korszak technikai színvonalát. Mint azt a kiállítást megnyitó Dani János PhD, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese elmondta, ha hősökről esik szó, az emberek elsősorban a harcosokra gondolnak. Egy ilyen anyagot is bármikor be tudnának mutatni, de tuda

tosan döntöttek arról, hogy a katonák helyett inkább a mindennapok emberét, a műhelyben munkálkodó kovácsot, a földeken dolgozókat és a szövéssel-fonással foglalkozó asszonyokat állítják a középpontba.
A debreceni anyag bemutatása kiváló lehetőséget adott a Gödöllői Városi Múzeumnak, hogy kiegészítve a vendégkiállítást, saját gyűjteményében ebből a korból származó, gödöllői és Gödöllő környékén folytatott ásatások során előkerült bronzkori leleteit is bemutassa. Két vitrinben a helyi érdekességeket láthatják az érdeklődők. A kiállítás nem csak az Ifjúság éve eseményeihez kapcsolódik, hanem része a GödöllŐsz Fesztiválnak, valamint a Múzeumok Őszi Fesztiváljának is.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Temetőtakarítás

Bemutatkozik a Leslie Fodor Swing Unit