in ,

Díj és különdíj eső Székesfehérváron

Az Urban Verbunk Junior fiatal táncosai a hétvégén Székesfehérváron mutatták meg tánctudásukat. A VII. Mezőföld virágai regionális szólótáncversenyen három korcsoportban összesen tizennégy gödöllői táncos indult.
A legkisebbek kategóriájában Kóti Zsigmond fergeteges botolóját a legjobbaknak járó kerámia emlékplakettel díjazta a zsűri, ahogy Széphalmi Angéla és Veres Kristóf bukovinai táncát is, Kristóf pedig különdíjat is szerzett. Albert Nóra bukovinai produkcióját oklevéllel ismerték el a bírálók.
A Kiskamasz csoport mindhárom párosa kivágta a rezet a megmérettetésen, hiszen hat díjat és hat különdíjat hoztak el a versenyről: Sápi-Tóth Sarolta és Wagner Szilárd ördöngösfüzesi, Sasvári Lilla és Vajda Csanád bukovinai tánca, valamint Sárvári Panni és Szabó Árpád rábaközi produkciója érdemelte ki az elismerést.
A 14 év felettiek kategóriájában remekelt az Eröss Hajnalka-Menyhárt Kristóf kettes is, ők is dupláztak, nemcsak a legjobbaknak járó díjat, hanem a különdíjat is bezsebelték virtuóz nagyecsedi táncukkal. Ország Emese és Petyke Bendegúz vajdaszentiványi tánccal indult a Fejér megyei megmérettetésen, őket oklevéllel díjazta a zsűri. A gödöllői táncosok összesen tizenegy díjat és kilenc különdíjat érdemeltek ki. Felkészítőik Asztalos- Kiss Zsuzsanna, Heiger József, Fábián Fanni, Rásó Barnabás, Moussa Ahmed és Tóth Judit voltak.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

TÉGLAARCHITEKTÚRA elméletben

Eredményes városi szűrőnap