in

Dr. Bálint György Magyar Szabadságért Díjas

A Magyar Szabadság Napja alkalmából idén is átadták a Magyar Szabadságért Díjat, amit ebben az esztendőben dr. Bálint György vehetett át. Az ország “Bálint gazdájának”, aki idén tölti be 99. életévét, dr. Gémesi György polgármester adta át a díjat.

Dr. Bálint György, közismert nevén Bálint gazda, 1919-ben Gyöngyösön született, gazdálkodó hagyományokkal rendelkező középbirtokos családban.

1941-ben a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián kertészmérnöki oklevelet szerzett, tudását azonban nem tudta kamatoztatni, mert származása következtében az 1942-es zsidótörvény már közelről érintette családját.

Birtokaik nagy részét elvették, még ebben az évben munkaszolgálatra vitték, ahonnan koncentrációs táborba került. 1944 decemberében gyalogmenetben indították el Mauthausen felé, 1945-ben a gunskircheni megsemmisítő táborba küldték. A tábor valójában egy kőbánya volt, ahol mindenkire a biztos halál várt. Végül családjából egy nővére és ő maga élték túl a vészkorszakot.
Ezután sem következtek könnyű évek számára. 1948-ban elvették a családi birtokaikat, kuláklistára került, internálással fenyegették meg.

A vele történtek ellenére, ezeket az éveket nem élte meg tragédiaként, mindig a munkában látta a túlélés lehetőségét, ez segítette az életben maradásban.
1949-ben mezőgazdasági mérnökként újabb diplomát szerzett és kutatóintézetekben, állami gazdaságoknál vállalt munkát, agrárfolyóiratokat szerkesztett.
1956-ban, a forradalom időszakában, bár lett volna lehetősége az elvándorlásra, az itthon maradást választotta.
A közélet iránti érdeklődését sohasem veszítette el, így természetes volt, hogy a rendszerváltáskor szerepet vállaljon az ország sorsa alakításában. Az 1990-es években aktívan politizált, a második országgyűlési választásokon képviselőnek választották. Az országgyűlésben is a mezőgazdasági ügyek jelentették a fő munkaterületét.

A humanizmust és a demokráciát tartotta és tartja ma is a legfontosabb értéknek az egyén és a társadalom életében.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

VII. Gödöllői Fúvószenekari Fesztivál

Dr. Gémesi György beszéde a Magyar Szabadság Napján