in

Dr. Gémesi György beszéde a Magyar Szabadság Napján

28. alkalommal ünnepeltük a Magyar Szabadság Napját a Világfánál, melynek kezdetén Gémesi György polgármester mondott ünnepi beszédet.
Jó estét kívánok,‭ ‬tisztelt Hölgyeim és Uraim‭!
Köszöntöm Önöket a Magyar Szabadság Napja és a Magyar Szabadságért Díj átadó ünnepsége alkalmából.‭
‭ ‬Június‭ ‬19-én hagyta el az utolsó szovjet katona hazánk területét és huszonhét évvel ezelőtt,‭ ‬június‭ ‬30-án,‭ ‬itt Gödöllőn,‭ ‬ezen a helyen ünnepeltük először,‭ ‬hogy hosszú idő után Magyarország területén nincsenek idegen,‭ ‬megszálló csapatok.
Azóta minden‭ ‬év június utolsó hétvégéjének szombatján ünnepeljük a Magyar Szabadság Napját,‭ ‬amit az Országgyűlés‭ ‬2001-ben határozatban is megerősített.‭ ‬Az ünnep egyben egy csendes és méltó emlékezés azokra,‭ ‬akik‭ ‬életüket,‭ ‬egzisztenciájukat,‭ ‬családjukat áldozták fel hosszú évszázadokon keresztül a magyar szabadságért.
Az emlékezés egyben zarándoklat is a Velekey József Lajos szobrászművész által‭ ‬„újraalkotott‭”‬,‭ ‬a magyar szabadság szimbólumává vált Világfához,‭ ‬ami mintegy összeköti az eget és a földet és képletesen szakrális magasságokba emeli a magyarság szabadságba vetett hitét.‭
A művész már négy éve sajnos nincs közöttünk,‭ ‬emlékezzünk rá Gárdonyi Géza soraival:‭
„A szeretetnek melege van a természet hidegében,
világossága van az élet sötétségeiben,
és a szeretetnek ajkai vannak,
amik mosolyognak velünk az örömben,
és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban‭”‬.
Az elmúlt közel három évtizedben soha nem nagygyűlésekkel,‭ ‬szónoklatokkal,‭ ‬hanem egy-egy nagyszerű kulturális műsor bemutatásával emlékeztünk a magyar szabadságra.‭
Idén az‭ ‬ősi mondát felelevenítő Csodaszarvas musicalt mutatja be a Cervinus Teatrum.‭ ‬A Csodaszarvas,‭ ‬ami az újjászületés és a megújulás egyik szimbóluma is.‭
Sokszor merül fel a kérdés minden vonatkozásban:‭ ‬miként és hogyan lehet,‭ ‬kell megújulni egy ellentmondásokkal,‭ ‬feszültségekkel,‭ ‬bizonytalanságokkal teli,‭ ‬sokszor átláthatatlan,‭ ‬zavaros világban‭? ‬Hogyan segítheti ezt a megújulást az‭ ‬1991-ben,‭ ‬vér nélkül ölünkbe hullott magyar szabadság‭?
Ebben a megújulási folyamatban hogyan tudjuk megőrizni a több mint ezeréves történelmünk értékeit,‭ ‬hogyan tudunk magyarként megmaradni a Kárpát-medencében,‭ ‬és mindemellett versenyképesnek bizonyulni Európában és a világban.‭
A vár ereje nem a falakban rejtezik,‭ ‬hanem a védők lelkében‭“‬ – mondja Dobó István,‭ ‬a több mint százezres török szultáni hadsereg utolsó nagy támadása előtt a néhány ezres kimerült,‭ ‬de elszántan küzdő egri védőnek.‭
Azt gondolom,‭ ‬Dobó István adja meg a választ.‭ ‬Mert nem a mindenkitől elválasztó‭ ‬„falak‭“‬-nak kell egyre szélesebbre és magasabbra épülniük,‭ ‬nem a hatalmas és látványos beruházások fognak megvédeni és versenyképessé tenni minket,‭ ‬nem a kommunikációs műhelyekben legyártott,‭ ‬kommunikációs eszközökkel folyamatosan sulykolt,‭ ‬sokszor ál-‭ ‬és elferdített hírekre alapozott,‭ ‬egyre magasabbra emelt virtuális falak adnak biztonságot.‭ ‬Nem.‭
Ezek mit sem érnek a‭ ‬„védők‭“‬ lelkében rejlő erők nélkül.‭ ‬Ez a lélekben rejlő erő van egyre inkább fogyóban és kimerülőben.‭ ‬Ennek a lélekben rejlő,‭ ‬valódi értékeken nyugvó erőnek a megerősítése és megújulása nélkül egyre inkább védtelenné és kiszolgáltatottá válunk a minket körülvevő világban.
Dobó István tudta,‭ ‬hogy csak így képes visszaverni a hihetetlen túlerőt és maroknyi csapatával kivívni a tiszteletet,‭ ‬amiben nem a félelemkeltés eszközeivel,‭ ‬nem pénzzel és vagyonnal,‭ ‬hanem személyes példájával és hitelességével tudott példát mutatni.‭
Vajon a mai‭ ‬vezérek milyen példát mutatnak‭?
Vajon tudják-e,‭ ‬hogy a felhúzott falak az embereket választják el egymástól az ország határain belül,‭ ‬mint egykor az a bizonyos Berlini fal‭?
Vajon tudják-e,‭ ‬hogy a hazát elhagyó,‭ ‬kivándorló magyarok nagy részét már‭ ‬elvesztették,‭ ‬és tudják-e,‭ ‬hogy a jövő magyar generációjának egy része már nem itthon,‭ ‬hanem Londonban,‭ ‬Berlinben,‭ ‬Párizsban,‭ ‬vagy a világ más részén születik meg.
Tartok tőle,‭ ‬nem tudják,‭ ‬vagy ha valamit sejtenek is belőle,‭ ‬túl könnyen veszik.‭ ‬Pedig eszköz ma elsősorban az‭ ‬ő kezükben van,‭ ‬lenne.‭
És vannak-e ma Dobó Istvánhoz hasonlítható hazafiak‭? ‬Vannak-e,‭ ‬akik felismerik azt,‭ ‬hogy a‭ ‬„vár ereje nem a falakban rejtezik,‭ ‬hanem a védők lelkében‭“‬? Vannak sokan.‭ ‬Teszik a dolgukat szakértelemmel,‭ ‬tisztességgel,‭ ‬becsülettel.‭ ‬A katedrától a betegágyig,‭ ‬a szolgáltatásokban dolgozóktól a szociális munkásokig,‭ ‬az építőiparban dolgozóktól a takarítókig,‭ ‬sorolhatnám tovább a diplomást és a kétkezi munkást egyaránt.‭
Tudom,‭ ‬hogy‭ ‬Ők a hétköznapok Dobó Istvánjai.‭ ‬Az‭ ‬ő lelkük tartja össze az országot,‭ ‬az‭ ‬ő lelkük nélkül nincs jövő.‭ ‬Köszönet és megbecsülés érte.
Hiszek abban,‭ ‬hogy a Magyar Szabadság Napja is egyfajta lélek-‭ ‬és hiterősítő sziget itt Gödöllőn.‭
Hiszek abban,‭ ‬hogy egyre több ilyen sziget van és lesz az országban.‭ ‬Hiszek abban,‭ ‬hogy ezek a kis szigetek egyre inkább egymásra találnak és mint egy lánc,‭ ‬kötnek össze bennünket.‭
Ez a lánc nem olyan lánc,‭ ‬aminél‭ ‬„fényesebb a kard‭“‬,‭ ‬nem olyan lánc,‭ ‬ami megbilincsel,‭ ‬megbénít és rabságban tart,‭ ‬hanem ami összeköt és kapaszkodót ad mindnyájunknak.‭ ‬Egykor a Csodaszarvas utat mutatott nekünk megtalálni a hazát,‭ ‬ahol ma élünk,‭ ‬és összekovácsolta a hét törzset,‭ ‬akik‭ ‬együtt megalapították a magyar nemzetet.‭ ‬Ma újra nagy szükségünk van egy Csodaszarvasra,‭ ‬mely eggyé kovácsol minket és amelynek a segítségével újra egyfelé tarthatunk.‭ ‬Csak így lehetünk ismét erős nemzet.
Isten áldja Magyarországot,‭ ‬Isten áldja Gödöllőt,‭ ‬Isten áldja Önöket‭!

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Dr. Bálint György Magyar Szabadságért Díjas

Magyar Szabadság Napja: Csodaszarvas