in ,

Dr. Stella Leontin felszentelte a felújított Grassalkovich sírboltot

Hálaadó szentmise keretében szentelte újra a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilikában lévő felújított Grassalkovich sírboltot ma délelőtt dr. Stella Leontin kanonok, a bazilika plébánosa. A kriptában található kiállítást dr. Varga Kálmán történész és Tóth László tervezőgrafikus rendezte.

A bazilika plébánosa szentbeszédében fényes ünnepként említette a napot, amikor hálát adnak a templomot alapító és építtető Grassalkovich családért és megáldják a síremléküket. Grassalkovich I. Antal építette a kegytemplomot, alapította a kolostort, gazdagította Gödöllőt a kastélyával. Ő úgy építette Isten országát, hogy közben építette a földi hazát is.

Korának egyik legnevesebb és leggazdagabb embere volt. Okosan, gyakorlatiasan, két lábbal a földön járt, de keresztényként kereste az Istent és én hiszem, hogy megtalálta, hangsúlyozta a plébános. Több mint 30 templomot építtetett, adakozott a szegényeknek. Szellemi és anyagi gazdagságra egyaránt törekedett. Mária Terézia a bizalmával tüntette ki őt.

Dr. Stella Leontin ismertette az 1694. március 6-án Ürményben született, s 1771. december 1-jén Csömörön elhunyt Grassalkovich I. Antal gazdag életútját.

Felidézte a máriabesnyőiek előtt olyan jól ismert történeteket. Elsőként azt, hogy amikor harmadik felesége, Klobusiczky Terézia súlyosan megbetegedett, fogadalmat tettek, hogy ha felgyógyul, akkor egy templomot építenek a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. Az asszony meggyógyult, de a templom helyét még nem jelölték ki. Egy alkalommal a hatvani birtokukról hazafelé tartva megbokrosodott lovaik a besnyői kanyarban magukkal ragadták hintójukat. Az életveszélyben Istenhez fohászkodtak, és ekkor megálltak a lovak. A gróf elhatározta, hogy ezen a helyen, ahol egy korábbi templom romjai voltak láthatók, építi fel az új templomot.

Az építkezésen dolgozó Fidler János gödöllői kőműves-segéd egy álmot látott, mi szerint, ha a régi templom romjai között ásni fog, szép tárgyat talál. Másnap, 1759. április 19-én ebédszünetben, az isaszegi Tóth Márton napszámossal a mondott helyen kutatni kezdtek. Két ásónyom mélyen egy nagy kőlapot találtak. A kőlapot fölfeszítve a kezébe akadt valami Fidler Jánosnak, azt odaadta a társának. Lepucolva róla a földet, egy szép kis Szűz Mária szobor került elő.

Mivel két kapucinus barát a gróf kérésére meghozta a loretói Mária szobor másolatát is, ennek a kegyhelynek két kegyszobra lett. A csontszobrocska a legkisebb kegyszobra a Kárpát-medencei magyarságnak, míg a legnagyobb a testvérvárosunkhoz tartozó Csíksomlyón található.

A plébános megemlékezett arról, hogy Grassalkovich I. Antal hívta Besnyőre a kapucinus barátokat, akiket a jövőben úja visszavárnak az idén 10 éve bazilika minor rangra emelt Isten házába. Bejelentette, hogy május első vasárnapján, 6-án, a délelőtti misén erre fognak emlékezni.

Grassalkovich I. Antal végrendeletében hagyta meg, hogy a máriabesnyői templomban helyezzék testét örök nyugalomra. Itt Magyarország egyik legszebb barokk síremlékét készíttette el barátja, Migazzi bíboros a gróf és harmadik felesége, Klobusiczky Terézia számára 1772-ben. A vörös és fekete márványból faragott, családi címerekkel ékes műalkotás Johann Georg Dorfmeister munkája. Az alsótemplomból nyíló Grassalkovich-kriptában, a síremléktől balra található Grassalkovich II. Antalnak és feleségének, Eszterházy Anna Máriának rézkoporsója, a jobboldali koporsókban Grassalkovich III. Antal és felesége, Eszterházy Leopoldina nyugszik.

A sírbolt a felújítás mellett egy kis kiállítással gyarapodott. Megtekinthetők az ott nyugvók arcképei, továbbá többek között Klobusiczky Terézia medaillonja, csat és kereszt töredékei, valamint korpusz Grassalkovich I. Antal és Klobusiczky Terézia szarkofágjából, olvasó Grassalkovich II. Antal koporsójából.

 

 

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Remekművek Gödöllőn: A Gödöllői Szimfonikus Zenekar koncertje

Havazás: 1. fokú figyelmeztetés