in

Élelmiszermentés a Megújult Nemzedékért Alapítvánnyal – Nemcsak kenyérrel él az ember!

Gödöllő kiemelten a jóléti régióba tartozik Magyarországon, mégis egyre többen vannak a jelenlegi járványhályzetben itt is, akiknek gondot okoz a napi betevő előteremtése. Számukra különösen nagy segítséget jelent a Magyar Élelmiszerbank élelmiszermentő programja, melynek gödöllői partnerszervezeteként a Megújult Nemzedékért Alapítvány (MNA) lehetővé teszi városunkban, hogy az élelmiszeráruházakban felhalmozott felesleg eljusson mindazokhoz, akiknek szükségük van rá. A programba bevont gödöllői KFC-ből, a TESCO és az ALDI áruházakból, külön szervezésben a JÓkenyér pékségből, valamint az Élelmiszerbank központi raktárából 2020-ban összesen 62 tonna élelmiszert – többnyire pékárut, zöldséget, gyümölcsöt – osztottak szét Gödöllőn közel 150 család, összesen 600 fő között!

 

A lenyűgöző adatok mögött rengeteg szervezés és munka van, amit olyan lelkes önkéntesek tesznek lehetővé, akik hívatásuknak tekintik nehezebb helyzetben levő embertársaik megsegítését. A koordinálást Bocsor Krisztina, az MNA tagja végzi továbbra is nagy odaadással, munkáját nagyban segítik napi szinten Lakatos Edit, és egy kedves helyi lakos, Babós Józsefné, de a szervezet további önkéntesire is lehet számítani. Szombaton pedig az MNA isaszegi csoportja osztja városukban az élelmiszert a rászorulóknak.

 

A Gödöllői Önkormányzat által rendelkezésre bocsájtott helyiségben a Palotakerti lakótelepen azonban a rászorulók nem csak élelmiszeradományban részesülnek, lelkileg is sok támogatást és segítséget kapnak. A Megújult Nemzedékért Alapítvány ugyanis a Szeretet Lángja Gyülekezet civil szervezete, melynek tagjai kiemelten fontosnak tartják az alapélelmiszer ellátás mellett a mentálhigiénés gondozást, a lélek ápolását. Az élelmiszerosztók idővel bizalmasokká váltak, akiknek a rászorulók könnyen megnyílnak. Itt gondjaik problémáik meghallgattatásra találnak, bátorítást és erősítést kapnak. Erről számolt be Rácz László is, aki tavaly nagy bajba jutott népes családjával, mert leégett az otthona,  és csak nagymértékű önkormányzati, valamint közösségi segítséggel tudott újra talpra állni. Azonnal megkereste őt Bocsor Krisztina is,felajánlva az élelmiszermentésből származó adományt, amiből azóta is hétről hétre részesülnek. László így élte meg a segítséget:

“Csoda hogy vannak ilyen emberek, akik gondolnak másokra és a rászorulókra! Amikor nem volt a zsebünkben egy forint sem, minden nap tudtunk enni. Bármikor mentünk, kaptunk tőlük élelmet. Nem hagytak az utcán, lelkileg is felerősítettek és imátkoztak értem. Rá egy órára meg is érkezett a Polgármester úr, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Emberség teszi az embert, hogy mit adnak szívből – én is kaptam a szívükből. A mai napig szeretettel segítenek, nem csak nekem, másoknak is. Mindenki csak hálával tartozhat nekik, amíg élek, nem felejtem el őket! Általuk másképp látom a világot, nagyon sok erőt adtak. Most már van munkám, és nekem is kötelességem segíteni másoknak.”

 

Bartha Emma, egy idős nyugdíjas asszony a környéken pedig így nyilatkozott:

“Köszönettel tartozom, nagy segítség ez a nyugdíjasoknak, betegeknek,  házhoz hozzák az élelmiszert és lekileg is támogatnak.”

 

Mert bizony nemcsak azok részesülhetnek az élelmiszeradományokból, akik a szervezett osztáson személyesen megjelennek, többen is vállalják, hogy kiszállítják mindazoknak, akik egészségi állapotuk miatt nem tudnak elmenni. Sokan  közreműködtek ebben az év során, de a jelenlegi önkéntesek nagyon tiszteletreméltóan pont az idősebb korosztályból kerülnek ki: Várhelyi Péterné, Pataki Pál, Fejéregyházi Péter feleségével együtt esetenként akár 12-15 család számára is házhoz szállítják az élelmiszer adományokat!

 

Bármennyire is igyekszünk időről-időre újra hírt adni az élelmiszermentésről, mégis talán sokan nem tudnak erről a lehetőségről. Így szeretnénk újra felhívni a gödöllői polgárok figyelmét, hogy ha tudnak környezetükben olyan embertársukról, aki nehéz helyzetbe jutott, forduljanak bizalommal Bocsor Krisztinához a +36 70 325 8729-es számon vagy az elelmiszergyujtes.info@gmail.com email címen!


Ugyanakkor az egyre csökkenő élelmiszerfelesleg miatt a szervezők szívesen bekapcsolnának további – akár kisebb élelmiszerüzleteket is, akik fontosnak tartják, hogy a még fogyasztható, de már nem értékesíthető élelem ne kerüljön kidobásra – örömmel várják a jelentkezőket!

 

Ahhoz azonban, hogy ez a humanitárius projekt sikeresen működjön, szükség van az előírásoknak megfelelő eszközökre és feltételekre, valamint a tavaly adományból vásárolt jármű fenntartására és üzemeltetésére. Ehhez az alapítvány önereje és pályázati forrása mellett jelentős segítséget nyújtott idén is Gödöllő Város Önkormányzata, valamint a gödöllői Autoscope Kft., mely biztosítja műhelyét a rendszeres szervízre, javításra, amit önkéntesen végez Szabó Sándor, az alapítvány vezetője. Idén a járvány okozta többlet költségekhez jelentős támogatást nyújtott még a CIB Bank, a napi szervezéshez szükséges telefon költségeit pedig a Plastexpressz Kft. vállalta. Ezen túl a cég vezetője, Gergely Péter komoly segítséget nyújt még az alapítványnak további támogatók szervezésében. Nagyon lelkesítő, hogy már több cég is felajánlotta különböző formában a segítségét a 2021-es évre, mint például a Levendula Cipőbolt, Mg. Falker-Gbbr Bt. és a Józsa Kft. Bízunk benne, hogy példájukat még sokan követik, mivel az alapítvány nem titkolt célja, hogy egyúttal tehermentesítse az önkormányzatot, melynek jelenleg egyre szűkülő forrásokkal kell megküzdenie.

 

Ugyanakkor a Megújult Nemzedékért Alapítvány magán- vagy jogi személyektől is köszönettel fogad még adományokat a 11600006-00000000-32708972 számlaszámára, a közleménybe kérjük feltűntetni, hogy “Élelmiszermentés”! Csak remélni tudjuk, hogy sokan támogatásra méltónak találják értékhordozó tevékenységüket!

 

Nagy köszönettel tartozunk a gödöllői élelmiszermentőknek városunkban végzett önzetlen munkájukért és egyúttal a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, akik ezt országos hálózatukkal lehetővé teszik! Kívánunk mindnyájuknak ugyanilyen eredményes, örömökben gazdag Boldog Új Évet!

 

Kecskés Judit, civil referens

 

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A Kalória csapatát még jobban összekovácsolta a járvány

Az Airbnb és a szálloda megfér egymás mellett