in , , ,

Élmény tanfolyamok a GIM-házban

Az idei nyáron is különleges művészeti kurzusokkal várják az érdeklődőket a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben. Júliusban és augusztusban absztrakt báb készítő, szitanyomó, kortárs szövő kurzus és rajztábor nyújt lehetőséget a különböző kézműves technikák elsajátítására. A kurzusokra  olyan művésztanárokat hívtak meg, akikkel a GIM-ház kiállításain  már találkozhattak az érdeklődők.

Az Absztrakt báb kurzus július 6-tól 10-ig várja a 12 éven felüli érdeklődőket, akik Varga Melinda szobrászművész vezetésével tanulhatják meg, hogyan lehet különböző „maradék” anyagok segítségével bábokat készíteni. A munka folyamán az elkészült alkotásokat egy-egy történettel életre is kelthetik. A tábor során nem csak a résztvevők kézügyességét fejlesztik, hanem fantáziájukat is.

Július 27- 31 között első alkalommal ad otthont Szitanyomó workshopnak a GIM-ház. A programot Kántor József képzőművész vezeti, akinek a munkáival a Geometria című kiállításon már találkozhatott a gödöllői közönség.

A tanfolyam elsősorban azok számára érdekes, akik a rajzolás, tervezés mellett a technikai eljárások iránt is érdeklődnek, és egyedi alkotásukat több példányban szeretnék létrehozni.
A tanfolyam résztvevői megismerhetik a szitanyomás történetét és megtudhatják, hogyan működnek a szitaműhelyek. Miután pedig megismerkedtek az eljáráshoz szükséges eszközökkel és anyagokkal, kezdődhet a gyakorlati munka: a tervezés, a szitasablon előállítása, a színkeverés és a nyomtatás. A szitanyomás különlegessége, hogy ezzel az eljárással nagyon pontos mintát lehet készíteni, s egy szitát több alkalommal is fel lehet használni.

A nyomtatáshoz szükséges festéket és a felszerelést biztosítják, ám ha valaki saját pólóra vagy valamilyen más textilre például táskára szeretne nyomtatni, azt kérik, hogy vigye magával!
A részvétel itt is 12 éves kortól ajánlott.

A szövés iránt érdeklődőknek Hidasi Zsófia textiltervező művész tart wokshopokat.
Augusztus 4-7-ig tértextileket készíthetnek, augusztus 13-15-ig sálak, augusztus 17-19-ig pedig asztali futók, konyhai alátétek készítését sajátíthatják el.
Szintén Hidasi Zsófi textiltervező művész vezeti az  augusztus 24-28-ig tartó rajztábort, ahol a látvány utáni rajzolás során a résztvevők megismerhetik a különböző technikákat (ceruza, pittkréta, akvarell, tempera),  és ezeken keresztül  sajátíthatják el a térbeliség, a megfelelő arányok visszaadásának módját. A tanulmányrajzok mellett kreatív feladatok megoldására is lehetőség nyílik, A tanfolyamot elsősorban művészeti egyetemekre készülő középiskolás diákoknak ajánlják, de a hobbi szinten érdeklődőket is szeretettel várják.
A workshopokról bővebb információ a www.gimhaz.hu/muveszeti-oktatas/ weboldalon, valamint a Gödöllői Iparművészeti Műhely Facebook oldalán.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Kamarazenekari Est a Premontrei Auditóriumban

TÁJÉKOZTATÓ a Gödöllő, Kossuth L. u. 54.II/8., Szabadság út 167/1., Zombor u. 1. II/13. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakások pályázati és bérbevételi feltételeiről