in , ,

Európa Kulturális Fővárosa 2023: Debrecen, Győr, Veszprém a továbbjutó

Csütörtökön kora délután sajtótájékoztató keretében hozták nyilvánosságra, hogy a pályázó hét magyarországi – köztük Gödöllő – város közül melyik az a három, amely bejutott a 2. fordulóba a 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó „versengésben”. A 12 fős nemzetközi bizottság döntése értelmében Debrecen, Győr és Veszprém folytathatja…
Az eredmény kihirdetésekor a bizottság elismerően szólt a pályázó hét város, Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém pályázati anyagáról. Mindegyik helyszínnek voltak erősségei és gyengéi, de a bizottságnak meghatározott szempontok szerint meg kellett hoznia a döntését. Ezek között például, hogy milyenek a már meglévő adottságok, vagy éppen milyen lehetőségek rejlenek egy-egy adott helyszínben. Nem utolsó szempont volt a gazdaságosság kérdése is, azaz, hogy a város saját költségvetéséből mennyit tud hozzátenni a 2023-as nagy, nemzetközi kulturális programkavalkádhoz.
Gödöllő pályázatát illetően csak elismerően tudtak nyilatkozni, hiszen a jelentkező települések mind-mind megyeszékhelyek voltak. Városunknak semmi szégyenkezni valója nincs, tisztességgel helytállt. A bizottság vezetője, a lett Aiva Rozenberga hozzátette: a három továbbjutó számára most jön csak a neheze, mostantól nagyon sok munka vár rájuk.
A döntéshozatal során megszületett értékelés részleteit később hozzák nyilvánosságra.

Fotó: Európai Bizottság Magyarországi Képviselete ,  GödöllőTV

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Bálint-napi Balassi Est a kastélyban

Nyilatkozat