in

F E L H Í V Á S a 2020/2021. köznevelési évre vonatkozó önkormányzati fenntartású óvodákba történő ÓVODAI BEIRATKOZÁSRA

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdő napjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük az iskolakezdésre.

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján a 2020/2021. óvodai nevelési évre történő beiratkozás az előző évektől eltérően más időpontban és más módon elsősorban – a személyes kontaktus elkerülése végett – elektronikusan (e-mailben)történik. Ehhez az érintett szülők megértése és együttműködése szükséges.

A beiratkozás – SZÁNDÉKNYILATKOZAT óvodai felvételre 2020/2021. nevelési év – kitöltésével történik, amely óvodánként az alábbi linkeken érhető el.

Gödöllői Mesék háza Óvoda

https://docs.google.com/…/12DHtRCrW0sPmSkiUxFj0p0L5yv6…/edit

Gödöllői Palotakert Óvoda

https://docs.google.com/…/16iR8swP8Y0ixPpMXhJidLdwYvzk…/edit

Gödöllői Zöld Óvoda

https://docs.google.com/…/12DHi13AX094UYiZz7yYH4Wp1ikq…/edit

Gödöllői Mosolygó Óvoda

https://docs.google.com/…/1jl1Mm1_juvy2Nd1PjmEfHj69XXO…/edit

Gödöllői Kikelet Óvoda

https://docs.google.com/…/14pwE_U9rF7PmdFn9C_fpsJgRlAC…/edit

Gödöllői Fenyőliget Óvoda

https://docs.google.com/…/1yjdc3xkAWXu6g7dfPFb2xmHuLZZ…/edit

Gödöllői Kastélykert Óvoda

https://docs.google.com/…/1_FJPja9ypXaqBJcib4Co7V6CcZG…/edit

A lakóhely szerinti kötelező felvételt biztosító óvoda utca szerinti körzet beosztását jelen felhívás melléklete tartalmazza.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a lakcímkártyával igazolt életvitelszerű lakóhely szerint illetékes körzetes óvodába nyújtsák be a jelentkezéshez szükséges szándéknyilatkozatot.

Tájékoztatom, hogy a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelésének napján kerül majd sor.

Felhívjuk a szülők figyelmét arra is, hogy amennyiben a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, az érintett szülőket e-mailen keresztül tájékoztatja.

A körzetes óvoda 2020. április 21-ig hivatalból felveszi – a többi körzetes óvoda vezetőjével és a fenntartóval egyeztetett módon – azon gyermeket, aki vonatkozásában nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette.

A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvodák(egyházi,magán) az óvodai beiratozásokat 2020. április 2. és 2020. április 20. között tarják meg a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra különös figyelemmel.

A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvoda vezetője a gyermek óvodába történő felvételéről 2020. április 20. napjáig dönt és erről írásban értesíti a szülőket, valamint az érintett gyermek kötelező felvételi lehetőségét biztosító óvoda vezetőjét.

A gyermekek felvételéről az intézményvezetők 2020. április 30-ig hoznak döntést. Az intézményvezetők a felvételről írásban, az elutasításról határozatban értesítik a szülőket elektronikus úton.

A beiratkozás segítéséhez összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.

Mi a teendő, ha a szülő szeretné engedélyeztetni gyermeke óvodakezdésének elhalasztását?
A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a szülők – legkésőbb a tárgyév május 25-éig benyújtott – kérelemben kérelmezhetik a területileg illetékes járási hivatalnál gyermekük óvodakezdésének halasztását. A járási hivatal a szülői kérelem alapján, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban forduljanak a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási hivatalhoz.

Mi a teendő, ha a szülő éppen külföldön él vagy költözik, ezért gyermeke nem kezdi meg Magyarországon az az óvodai nevelést?
A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni A bejelentéshez használható űrlap az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpontban Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre távozás bejelentése oldalról közvetlenül letölthető. Elektronikus kitöltést követően aláírva az Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály 1363 Budapest, Pf.19.

A szülő a fenti két esetben a beiratkozás időpontjában (április 6-17.) a halasztási kérelmi szándékáról, illetve ha külföldön él, vagy külföldre költözik szíveskedjék a körzeti óvodát tájékoztatni.

A Kötelező felvételt biztosító óvoda utca szerinti beosztás megtalálható a www.godollo.hu oldalon.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Húsvétkor tánccal fohászkodik az Urban Verbunk + videó

Nádházy Evelin: „Bízom benne, hogy összejöhet az olimpia.”