in , , ,

Gödöllő Kultúrájáért Díj

Horváth Gábor karmester és a kastély múzeumi osztálya a kitüntetett

Január 22-én, hétfőn este adták át a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Gödöllő Kultúrájáért Díjakat. Az idén Horváth Gábor karmester és a Gödöllői Királyi Kastély Nkft. Múzeumi Osztály szakmai közössége érdemelte ki a kitüntetést.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Városunkban ezen a napon adjuk át a Gödöllő Kultúrájáért Díjat azoknak, akik értékteremtő tevékenységükkel a város művészeti és kulturális életében kiemelkedő eredményeket értek el. Így volt ez ma is, a díjátadó ünnepséget január 22-án este a Művészetek Házában rendezték meg, ahol idén a képviselő-testület döntése alapján Horváth Gábor, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője, valamint a Gödöllői Királyi Kastély Nkft. Múzeumi Osztály szakmai közössége vehette át a díjat, valamint Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért elismerést kapott Istók Anna író, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ munkatársa.

A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester mondott köszönőt, aki méltatva a gödöllői kulturális élet szereplőinek munkáját, valamint a kitüntetettek tevékenységét úgy fogalmazott: A kultúra Gödöllőn nem csupán átjárja a mindennapjainkat, hanem ma már olyan arculati része a városnak, ami már országosan is megjelenik, ha Gödöllőről van szó. „A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának” – idézte Kodály Zoltánt. Mint mondta, ez az üzenet ma is aktuális, hiszen ahhoz, hogy a kultúra élő legyen egy városban vagy egy országban, újra és újra meg kell tanulnia, újra meg újra benne kell lennie a következő nemzedéknek.
„Egy város életében a kultúra azonban nem csak arculati elem, hanem kohéziós erő is. És ezért erős Gödöllő. Mindez elég sok pénzbe kerül, de nem szabad rá sajnálni. A lehetőségekhez képest meg is adjuk, mert azt gondolom, hogy azoknak a mai hatásoknak, amik a különböző kommunikációs csatornákon hatnak az emberekre, egyetlenegy ellenpólusa a kultúra lehet” – jelentette ki Gémesi György.

Gödöllő polgármestere a rendezvényen örömmel jelentette be, hogy a Magyar Kultúra Napján a Művészetek Háza megkapta a minősített közintézmény címet, valamint gratulált a kitüntetett dr. Papházi Jánosnak, a kastély múzeumi csoportja vezetőjének, aki majd március 15-án veszi át a miniszteri oklevelet a Kulturális Örökség Napjai programja szervezésében végzett kiváló munkájáért.

Elsőként Istók Anna vehette át a Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért elismerést, majd ezután került sor a Gödöllő Kultúrájáért díjak átadására.

Horváth Gábornak, a Gödöllői Szimfonikus Zenekar vezető karmesterének és művészeti vezetőjének a gödöllői zenei életben végzett színes és magas színvonalú szakmai tevékenységét ismerte el a képviselő-testület.
Horváth Gábor 2010. január 1-jétől áll a Gödöllői Szimfonikus Zenekar élén, adjunktusi státuszban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés és kamarazene tanára, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium tanára, a Zuglói Filharmónia Szimfonikus Zenekarának másodkarnagya. Művészeti vezetői és karmesteri munkájának köszönhetően az elmúlt 8 évben óriási szakmai fejlődésen ment keresztül a zenekar. Az ő nevéhez fűződik a sikeres REMEKMŰVEK GÖDÖLLŐN bérletsorozat elindítása, a MESÉLŐ MUZSIKA beavató ifjúsági hangversenyek előadásainak kiterjesztése a régió településeire és a gimnazista korosztálynak szóló ZENEI UTAZÁS bérlet bevezetése, népszerűsítése. Rendkívül sokat tett a város komolyzenei életének színesebbé és színvonalasabbá tételéért és azért, hogy a helyi művészeti csoportokat közös produkciókra, hangversenyekre összefogja. Szakmai kapcsolatai révén egyre gyakrabban dolgozik a zenekar élvonalbeli vendégkarmesterekkel, szólistákkal. Az utóbbi években a zenekar rendszeresen fellép testvérvárosainkban is.
Horváth Gábor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen először karvezetés szakon végzett, majd kitüntetéses minősítéssel szerezett karmesteri diplomát, 2014-ben karmesterként doktorált. Második helyezést és a közönség különdíját nyerte el a Magyar Televízió által megrendezett X. Nemzetközi Ferencsik János Karmesterversenyen, a második fordulóig jutott el a II. Frankfurti Nemzetközi Solti György Karmesterversenyen. Részt vett Jurij Szimonov és Rudolf Barshai mesterkurzusain. Több alkalommal koncertezett vendégkarmesterként a Kassai Filharmonikusokkal, a Nagyszebeni Szimfonikusokkal, a Csíki Kamarazenekarral, a Székelyföldi, a Nagyváradi Filharmóniával. A KÓTA Zenekari bizottságának elnöke, a Magyar Regionális Szimfonikus Zenekarok Szövetségének egyik alapítója.

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. Múzeumi Osztálya számos színvonalas programmal gazdagítja Gödöllő kulturális eseményeinek sorát, kiszolgálva ezzel egy széles közönséget. Hosszú éveken át vettek részt rendezőként időszaki és állandó kiállításokban, valamint számos kiadványt jelentettek meg a kastély történetéről. Két múzeumpedagógiai Nívódíj (2011-ben Faludi Ildikó – Reményi Márton: Herceg Egerváry Elemér naplója, és 2013-ban a kiralyikastely.hu honlap pedagógusok számára kidolgozott oldalak) jelzi a munkájuk újító jellegét. Évek óta jelentős szerepet vállalnak az Erzsébet királyné emlékére rendezett országos vers- és prózamondó verseny megrendezésében. Az általuk rendezett kiállítások rendre különlegességeket vonultatnak fel. Az évek során szorgalmas munkával, egymással együttműködve, és egymás közt példamutatóan elosztva a feladatokat dolgozták fel a kastély történetét. Csatlakozva a városi tematikus évekhez, minden évben kutatási és kiállítási témájukkal ők is erősítik a kulturális kerekasztal munkáját. Dr. Papházi János méltó vezetője a csoportnak: kutatómunkája eredményeivel európai konferenciákon is szerepel. Mindnyájan elhivatottak a munkájukban, hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy a kastély múltját felfedjék és megőrizzék, valamint bemutassák a valóságnak megfelelően és a közönség igényeihez igazodva. Élő lexikonként hordozzák magukban a kastély történetét, számos apró mozaik-kockáját. Faludi Ildikó és Kovács Éva a kezdetektől, 1995 óta, Kaján Marianna és dr. Papházi János 2002 óta dolgozik muzeológusként a csoportban, amelynek ma már a vezetője.
A díjat dr. Ujváry Tamás, a kastély igazgatója és dr. Papházi János közösen vették át. A rendezvényen jelentették be, az elmúlt esztendő statisztikája alapján 2017-ben a Gödöllői Királyi Kastély volt hazánk leglátogatottabb kastélya.

A kitüntetetteket a Gödöllői Szimfonikus Zenekar kamarazenekarainak műsora köszöntötte, melyben Haydn és Mozart művei csendültek fel.

Foto: Balázs Gusztáv

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A GÖMB kiállítása a Premontrei Auditóriumban

Évindító beszélgetés dr. Gémesi György polgármesterrel