in

Gödöllői aranyérem a maratonfutó ob-n

Fotó: facebook.com/ZsoRuns
Fotó: facebook.com/ZsoRuns

Március 7-én rendezték Debrecenben a maratonfutó országos bajnokságot. A nők versenyében Erdélyi Zsófia, 2 óra 42 perc 24 másodperces idővel győzött. A gödöllői sportoló a verseny után a következőket mondta:

„Nagyon örülök, mert ez volt az első magyar bajnoki címem maratonon. De az idővel nem vagyok annyira elégedett, nem ezért érkeztem Debrecenbe. 2 óra 35 perces időben reménykedtem, de hoztam egy rossz döntést verseny közben, aminek meg is lett az eredménye. Sajnos a frissítéseket sem sikerült megfelelően megoldanom, így az utolsó körre már erősen szúrt az oldalam, ami szinte totyogásra kényszerített. A következő napokban meglátom, hogy érzem magam, ha sikerül regenerálódnom, akkor március 21-én futok egy felmaratont, feltéve, ha megtartják. Majd április 11-én lesz a következő maratonom, ahol próbálkozhatok az olimpiai szinttel. Jelenleg nem a legjobb a helyzetem a pontok állását illetően (a tokiói olimpiára vagy a szintidő teljesítésével vagy világranglistás pontokkal kvalifikálhatja magát a sportoló- a szerk.), igaz nyertem most extra pontokat az első hellyel, de úgy sejtem nem eleget. Remélem, hogy április 11-én jobban fog menni. Ez a maraton bajnokság pont a felkészülésem közepére esett, kb 6 hetet sikerült készülnöm a versenyre.”

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Fotó: Nánási Pál

40 éves a “művház”

Lezárják a játszótereket a járványhelyzet miatt