in ,

Habiszti – Életérzés, őserő és tisztelgés egy előadásban

Különleges előadás várja a közönséget szeptember 9-én 14 órakor a Művészetek Házában. A Sárközi Gyula Társulat előadásában Habiszti címmel bemutatásra kerülő produkcióban a roma kultúra és életérzés jelenik meg.

Az előadás öt rövidebb táncetűdből áll, amelynek koreográfusai közül négyen romák: Sárközi Gyula, Földi Béla, Hámor József és Kovács Zsolt, aki az ötödik rész koreográfusa volt Kováts Gergely Csanáddal közösen.

Az első három “epizód” olyan témákat dolgoz fel és mutat be a nézőknek a táncon keresztül, mint a roma férfiak érzései a nők felé, a feltétel nélküli testvéri szeretet, ami még a nehéz körülményeket is képes legyőzni, vagy az a bizonyos roma őserő,

A Habiszti című előadást idén január 24-én, a Holokauszt január 27-iemléknapjához kapcsolódva mutatta be a társulat. A darab második felvonásában ezt a témát dolgozza fel.

***
Az EuroPAS-díjas Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolát 2001-ben alapította Sárközi Gyula, a Magyar Állami Operaház korábbi magántáncosa és balettmestere, a Magyar Táncművészeti Főiskola egykori tanára, docense, mintegy huszonöt éven át Madách Színház tánckarának művészeti vezetője.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Helyi civil szervezetek bemutatkozása a Belvárosi Napokon

A Gödöllői Városi Mozi műsora