in ,

Heltai 150

150 évvel ezelőtt született Heltai Jenő, rá emlékezett a Pécsi Ildikó Színtársulat a MUZA 40 keretében bemutatott zenés esttel. Az összeállítás Heltai Jenő teljes pályáját átívelően adott ízelítőt az író, költő, színpadi szerző munkásságából. A versek, kuplék, vidám jelenetek – Heltai leginkább ismert oldala –  mellett az összeállításban az élettől búcsúzó, az élet fontos dolgairól valló sorai is elhangzottak. Ízelítőt kaphattunk a színház világából, a kor erkölcsi felfogásából, a költőlét küzdelmeiről – mindezt a szerző keserédes humorával fűszerezve. Mindezek mellett különös konrtasztot és drámai hatást adott a két háborút és az ’56-os forradalmat megélt költő életértékelése és vallomása: egyfajta útmutatóként.

S, hogy miért éppen  Heltai?  A ma is népszerű író, költő, színpadi szerző bár Budapesten élt, Máriabesnyőn volt nyaralója, a Fenyvesi nagyút 42. szám alatt.  Ismertebb művei közül itt született a Tündérlaki lányok, a Masamód, és Hetven HP című novellája, melyben egy Pestre tartó autóútját vetette papírra.

Közreműködtek: Bertalan Adrienne, Bognár Enikő, Bognár Éva Annamária, Czine Eszter, Heine Éva, Gémesi György,Krizsó Szilvia, L. Péterfi Csaba, , Neumann Nándor, Tápai Dóra. Az esten hangfelvételről a társulat névadóját, Pécsi Ildikót is hallhatta a közönség.
Az előadást L. Péterfi Csaba rendezte.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Civil Utca – fotóválogatás

Újabb művészek kéznyomai a Csillagok Falán