in

Idén jubilál a Garabonciás Színtársulat

Beszélgetés Mészáros Beátával

Idén ünnepli 20. születésnapját a Garabonciás Színtársulat. A jubileumi év kapcsán beszélgettünk Mészáros Beáta művészeti vezetővel.

Hogyan alakult meg a Garabonciás Színtársulat?

Sosem gondoltam arra, hogy társulatot fogok alapítani, nem szerepelt a terveim között. A Damjanich iskolához köthető a kezdet. 1999-ben bált rendezett az iskola, aminek a szervezésével az akkori igazgatónő, Szűcs Józsefné engem bízott meg, lévén, hogy drámapedagógus vagyok. Körbenéztem a tanáriban és megkérdeztem, ki szeretne szerepelni, hát mondanom sem kell, hogy a legtöbben elbújtak az asztal alá. Azzal a pár vállalkozó szellemű kollégával viszont csináltunk egy meseparódiát. Ez volt az első előadásunk. Ebből a kezdeti gárdából sokan maradtak alapítótagként a későbbi társulatban.

Hogyan készül a társulat egy előadásra, heti hány próbát tartanak?

A kezdeti szakaszban heti kétszer szoktunk próbálni, de ahogy közeledik a premier, ez felmegy három alkalomra. Sőt, aztán a finisben már hétvégén is vannak próbáink.

Melyek voltak a legemlékezetesebb előadások az elmúlt 20 év alatt?

Nehéz egyet kiemelni, mert mindegyiknek volt valami különlegessége. Inkább azt tudom mondani, hogy amikor valamelyik darab különleges elvárást támasztott a társulattal szemben, az mindig érdekes volt. Például ilyen volt, amikor a kis damjanichos termekből kikerültünk a Művészetek Háza színpadára. Ilyen változás volt az is, amikor a Múzeumok Éjszakáján a múzeum udvarán kellett előadást tartanunk, ami megint csak újabb kihívás jelentett a szabadtéri helyszín miatt. De szintén nagy erőpróba szokott lenni az is, amikor külföldön adunk elő valamit. Azonban, ha egy emlékezeteset kell választanom, akkor talán az a La Mancha lovagja lenne, ami a színészeknek támasztott másfajta követelményt, mert az egy megindító történet. Más játékstílust, más előadásmódot követelt a társulattól, mint mondjuk egy vígjáték, amihez hozzá voltunk szokva.

Eddig körülbelül hány darabot állítottak színpadra?

Általában évente egyet, ebben persze nincsenek benne a gyerekelőadások. Szóval eddig húszat.

Mi alapján választja ki a műveket?

A legtöbb esetben én hoztam a darabot a társulathoz, de az utóbbi időben volt olyan is, hogy elfogadtam javaslatokat. Nem vagyok annyira konok, hogy ne fogadjam el más javaslatát. De van egy ízlésvilágom, egy szemléletmódom, amit azért szeretnék tartani.

Melyik darabra a legbüszkébb, melyiket adták elő a legtöbbször?

Rostand Cyranóját adtuk elő a legtöbbször, ami egy nagyon nehéz darab. Lehetnék rá a legbüszkébb, de mint már korábban mondtam, minden előadásnak van valami különlegessége, ami miatt nehéz. A Cyrano egy veretes mű, nagyon nehéz a szövege, nagyon hosszú a darab. A színjátszóval, a rendezővel és a nézővel szemben is komoly követelményeket támaszt, mert nagyon kell figyelni. Fontos, hogy őszinte legyen a játék és akkor felülíródik a nehézkes veretesség, ami sajátja a szövegnek.

Ősszel több premierjük is lesz, kérem, meséljen ezekről!

Nem mondom, hogy így ideális, de úgy alakult, hogy ősszel, egy hónap leforgása alatt két bemutatónk is lesz. Szeptember 28-29-30-án a kastély Barokk Színházában, gyönyörű helyszínen, inspiráló közegben két egyfelvonásost fogunk játszani. Ebben a tekintetben ez új, mert ilyet még nem csináltunk, hogy két előadást adjunk elő egy este. Az egyik Molnár Ferenc Marsall című színműve lesz. Nem a legismertebb, de nagyon különleges darab. Olvastam olyan elemzést róla, ahol azt írták, hogy az egyik legjobban megírt mű. Nagyon csavaros a történet és nem kis feladatot ró a színjátszókra, van mit játszani benne. A másik, amit mellé illesztettünk, annyiban illik is hozzá, hogy ugyanabból a korszakból való. Móricz Zsigmond Rab oroszlán című regényéből készült egy adaptáció, amit B. Török Fruzsina írt. A másik bemutató pedig október 28-29- én a Művészetek Házában lesz látható. Robert Thomas Nyolc nő című darabját fogjuk előadni. Látszólag egy klasszikus, kicsit Agatha Christie poirot-s története, azonban annyiban több szerintem, hogy ennek a nyolc nőnek a sorsa is megjelenik a történetben. Amiben pedig még különleges, hogy nem egy főszereplőre épül a történet. Mind a nyolc nő egyenlő mértékben szerepel az előadásban. Neumann Balázs írja hozzá a zenét. Garantálom, hogy lesz min izgulni.

Rendezőként van példaképe?

A rendezés valahol pedagógia is, így aztán összeér nálam a két hivatás. Úgy gondolom, hogy nincs helye arroganciának, a másik bántásának sehol sem, de egy alkotó folyamatban aztán végképp. Nem mondom, hogy nincsenek feszült helyzetek, de akkor is… Nagyon hiszek abban, hogy a színjátszónak magából kell dolgoznia. Nem nagyon szoktam előjátszani, ami ugye azt jelenti, amikor a rendező megmutatja, hogy hogy kellene játszani. Ami nekem jól áll, ami belőlem jön, az nem biztos, hogy egy másik színésznek is úgy szól a szájából. Úgyhogy én ezt nem nagyon szeretem. Viszont nagyon bevált az, hogy hagyom, a színjátszó építkezzen magából. Igaz, hogy ez egy kicsit időigényesebb, de szerintem hatékony. Ez a módszer azért jó, mert így megmarad a színjátszó a komfortzónájában, persze azért egy kicsit ki kell lépnie, hogy fejlődjön, és a játéka természetes marad.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Civil Utca – Találkozási hely minden korosztálynak

Remekművek Gödöllőn – hangverseny sorozat