in

Jól teljesített a város

Beszélgetés Bajkó Norbert alpolgármesterrel

30 perc című műsorunk vendége Gödöllő város alpolgármestere volt. Arról beszélgettünk, hogyan vizsgázott a város a világjárvány kezelését illetően, szóba került a Tormay Károly Egészségügyi Központ és a július 1-jén életbe lépő behajtási rendelet is.

Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, hogy látja, hogy vizsgázott a város a koronavírus-járvány kezelését illetően?

Jól vizsgázott a település. Az itt dolgozók mindent megtettek, ami erejükből tellett. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy óvónők padokat festettek, a kulturális területeken dolgozók csekket fizettek be, a könyvtár dolgozói gyógyszereket vásároltak. A call centerről és az egyebekről ne is beszéljünk. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni ezekről az apróságokról, de ezek nem apróságok, mert 230 embert láttak el hónapokon keresztül napi szinten. Meghozta a kormány a döntést a 70 éven felüliek ellátásáról, nagyon helyesen, de ennek a finanszírozását már a településekre bízta. Összességében nézve nagyon jól teljesített a város. Az egészségügyi intézményünk és a háziorvosi szolgálatunk is jól vizsgázott. Természetesen volna hova fejlődni, például infrastruktúra terén vagy egyéb szolgáltatások biztosításában. Ezért már ki is dolgoztunk egy tervet, hogy melyek azok a fejlesztések, amelyek előrelépést jelentenének a Tormay Károly Egészségügyi Központnak és a háziorvosoknak.

Számos változáson ment át az egészségügyi központ az elmúlt időszakban, ezek közül a legjelentősebb a betegirányítási rendszer kialakítása…

A rendszer alapvetően arra szolgál, hogy a regisztrációt követően a páciensek, a postához, bankhoz hasonlóan, sorszámot húzva kapják a lehetőséget, hogy melyik szakorvosi ellátáshoz haladjanak tovább. A korábbi, név szerint szólítás, 2021-ben már nem volt elfogadható. Dr. Dunai György igazgató úr hathatós és irányító segítsége mellett, valamint az én támogatásommal alakult ki az a rendszer, amely jelenleg is működik. A fejlesztés ötletét dr. Gémesi György is támogatta, a város saját forrásból valósította meg. Ez a rendszer sokkal többre képes annál, minthogy csak sorszámokat adjon. A rendszernek köszönhetően információt kaphatunk arról, hogy a betegek melyik településről jöttek, mik a jellemző betegségek, egy-egy szakrendelés iránt mekkora az igény, hogy állnak az előjegyzések. Ez az orvosok és az intézményvezetés számára a rendelések megszervezését segíti, illetve meg lehet határozni a fejlesztési irányokat.

Milyenek az első visszajelzések az orvosok, és a betegek részéről?

Nagyon vegyes, mert az adminisztráció egy része a recepcióról átkerült a szakorvosi ellátásba. Van, ahol ez előny, van, ahol hátrány. A rendszernek köszönhetően szabályozottan kerülnek a betegek az orvosok elé, mert standardizálva van a vizsgálatok időintervalluma. Nyilván jövőre lesz kifinomultabb a rendszer, amikor az első év mért adatai alapján finomítani lehet majd a standardizálást. Az egész rendszernek egy célja van, hogy a beteg minél hamarabb megkapja az ellátást. Ha időpontra érkezik valaki, akkor ne kelljen órákat várnia a rendelőben.

Korábban szó volt róla, hogy a környező települések önkormányzatait is megpróbálják bevonni az intézmény finanszírozásába, mivel az ellátottak jelentős része nem Gödöllőről érkezik. Hogy látja, partner lesz ebben a többi önkormányzat?

A környező települések ugyanúgy megsínylették a koronavírus-járvány okozta helyzetet, mint Gödöllő. Úgy gondolom, hogy ez az év már a sebek nyalogatásával fog eltelni. A következő évben, a választások után, mikor lenyugodtak a kedélyek, megpróbálunk újabb forrásokat szerezni a Tormay Károly Egészségügyi Központ fejlesztése számára.

Közeledik július 1-je, ami nagyon fontos dátum a szállítással foglalkozók számára, hiszen ekkortól kell bejelenteni az önkormányzathoz a 3,5 tonna össztömegű gépjárműveket. Ez az első fázisa a behajtási rendeletnek. Miért volt fontos megalkotni és bevezetni ezt a rendeletet?

Arról van szó, hogy a kormány elvonta a gépjárműadót az önkormányzatoktól, ez Gödöllő esetében 120 millió forintos bevételkiesést jelent. A behajtási rendelet megalkotásával ennek az öszszegnek egy részét szeretnénk pótolni. A városban korábban már volt egy behajtási rendelet, de az nem volt igazságos, ezért kellett egy újat alkotni. Megnéztem Budaörs, Cegléd, Csömör és még sok más település behajtási rendeletét. Ezeknek a településeknek a szabályaiból alkottuk meg a gödöllőit. A rendelet minden 3,5 tonna feletti össztömegű teherjárműre vonatkozik. Ebben benne vannak a városban szolgáltatást végző járművek is, tehát a bevásárlóközpontok árufeltöltő kamionjai, a városüzemeltetés bérelt gépjárművei, az építkezésekhez kapcsolódó járművek és a hulladékgazdálkodás járművei is. A katasztrófavédelem, a rendvédelmi szervek és a mentők járműveire azonban nem vonatkozik a rendelet. A díjszabást lépcsőzetesen alakítottuk ki és függ a gépjármű össztömegétől, valamint attól, hogy egy napos, heti, havi vagy éves engedélyt szeretne valaki igényelni. A rendelet azonban kedvezményeket is tartalmaz. A gödöllői telephellyel rendelkező cégek az éves díjból 50 százalék kedvezményt kapnak.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Erasmus Plusz projekt a Gödöllői Református Líceum részvételével

Gyetvánné Szűcs Éva és Czövek Mihály kapják a Gödöllő Vállalkozója díjat