Gödöllőn tartja konvencióját a LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége. A kétnapos rendezvényen a szervezet többek között egyezteti a következő időszak feladatait, valamint a résztvevők városunk nevezetességeivel is megismerkednek.
Az ünnepélyes megnyitón Dr. Fogarassy Csaba, a LIONS Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója, majd dr. Gémesi György polgármester köszöntötték az eseményt.
Csaba Antal az Első Budapest-Gödöllő LIONS Club elnöke a tanácskozáson emlékeztetett rá, a gödöllői szervezet nagy utat járt be a 2014-ben történt megalakulás óta.
A rendezvényen gyertyagyújtással emlékeztek meg a LIONS Club elhunyt tagjairól.
A szervezet az elmúlt években több jótékonysági programot szervezett Gödöllőn, kiemelten támogatják a Nefelejcs Napköziotthont.
A rendezvény keretében tisztségviselőket választottak és elismeréseket adtak át. A kitüntetettek között volt a Gödöllői Szolgálat is, lapunk tevékenységéért megkapta a Wanatka Gabriella Média-Díjat. Az elismerést L. Péterfi Csaba főszerkesztő vette át.
Elismerésben részesültek a húsz és harminc éve működő klubok vezetői, valamint többek között azok a LIONS Clubhoz tartozó szervezetek, amelyek jelentős szerepet vállaltak az orosz-ukrán háború menekültjeinek és a Kárpátalján élők támogatásában.
A kétnapos rendezvény második napján a gödöllői uszodában jótékonysági vízilabda-mérkőzést tartottak, aminek a bevételét a gödöllői idősotthonoknak és a Nefelejcs Napközi down szindrómásainak ajánlották fel.
A megjelenteket dr. Gémesi György polgármester, dr. Fogarassy Csaba LCMSZ-kormányzó, valamint az uszodát fenntartó MATE részéről Boldog Zsolt köszöntötte.