in

Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója: településüzemeltetési szekció

világtalálkozó településüzemeltetési szekcióját Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, Tab polgármestere vezette. Előadást tartott Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, a MÖSZ Polgármesteri Tagozatának elnöke, Pergő Margit, a TÖOSZ társelnöke, Berhida város polgármestere, a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület LEADER helyi akciócsoport elnöke valamint Gyenes Szilárd, a Zöld Híd Régió Kft. mb. ügyvezetője.

Wittinghoff Tamás elmondta, településéről évente 2,1 milliárd forint szolidaritási adót vonnak el, ez az országos elvonás ötöd része. Jelenleg már hitelt kell felvenniük intézményi felújításokhoz. Budaörsöt hátrányosan érinti, hogy Budakeszi lett a járásközpont, és különböző hatásköröket vontak el az önkormányzattól. Az építéshatósági ügyeket öt helyen kell intéznie a városban élőknek. Elmondása szerint az oktatási intézmények államosítása után a fenntartó nem fordította az iskolákra a kötelező karbantartási-felújítási összegeket. Az önkormányzat ösztöndíjjal igyekszik a pedagógusokat megtartani, az iskolákat azok alapítványain keresztül támogatja.

Pergő Margit úgy vélte, nem lenne szabad megkülönböztetni a településeket modern városok, modern falvak szerint, mert a legjobb az lenne, ha mind modern lenne. Ez azonban nem az elnevezésen múlik. A LEADER egyesületnek 85 regisztrált tagja van 22 településen, ahol 51 ezer ember él. Az egyesületnek együtt kell élnie a településekkel és nagyon fontos szerepet töltenek be a megegyezések. A helyi szereplőket motiválni kell az együttműködésre értékes, minőségi programokkal, projektekkel. A forrásokat pedig meg kell tudni szerezni. 2007 és 2013 között több mint másfél milliárd forintot tudtak felhasználni, a 2014-2020 közötti időszakban eddig ennek a harmadát gyűjtötték össze.

Gyenes Szilárd elmondta, hogy a 124 ezer háztartás hulladékát kezelő társaság a tevékenység 2010. évi indulása óta a szükséges fejlesztéseknek mindössze a 21 százalékát tudta megvalósítani járulékok és adók okozta terheik, a szolgáltatás díjának befagyasztása és a rezsicsökkentés miatt. Havi 136 millió forint hiányzik ahhoz, hogy működésük egyensúlyba kerüljön. A vegyes hulladék aránya az ellátott terület növekedésének arányával emelkedett az évek során, a lomtalanítási igény viszont a két és félszeresére nőtt. A szolgáltatást végző járműveknek csak a fele van a társaság tulajdonában, a többit bérlik. Nehéz munkaerőt találni, ma már a nyolc általános iskolai osztály elvégzését sem írják elő alkalmazási feltételként. Néhány évvel ezelőtt óra pontossággal jutottak el az ingatlanokhoz, jelenleg előfordul, hogy a technikai és a létszám elmaradások miatt napot sem találják el, amikor elszállítják a hulladékot. Ez a szakma segítségért kiállt.

A pénteki szakmai program a világtalálkozó szakmai együttműködő partnerei, a Saldo Zrt, az ELMÜ-ÉMÁSZ, a Hofeka Kft., a Moram Infraset, az NRG Car Kft, a Pearl Enterprises, a MEVA – HU és az S-TÉR Kft. bemutatkozásával zárult.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kerekasztalbeszélgetés a Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozóján

Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója: termékbemutató, kiállítás és vásár