Textilművészeti kiállítás és design vásár nyílik Matrix of flowers címmel október 8-án a GIM-házban. A 15.30-kor kezdődő rendezvény egyben az idén 25 éves GIM születésnapi eseménye.
Az új tárlat egy kortárs virágokból kirajzolódó hálózatot tár elénk, szubjektív koncepciók mentén feldolgozva az egykori szecessziós gödöllői művésztelep szőnyegeinek virágmotívumait. A „virág vázával” témára épülő szőnyegek nagyrészt a szövőműhely első korszakában készült, geometrikus formavilágú kilim szőnyegek. A szövés rendszere és logikája, a horizontális és vertikális struktúráltság a mintatervek felületképzésében és felépítésében is visszaköszön, a szövés technikáját pedig az erre az alkalomra készült handtufting alkotások idézik meg. A mátrix szerűen egymásra épülő elemek rendszerét a mintatervkollekciók felépítése és a kiállítás installációja is követi. A tárlaton a 80 mintaterv mellett minden alkotótól 1-1 kompozíció kerül bemutatásra.
A projekt a 2021-ben megvalósult Florárium mentorprogram koncepcióját követi: a meghívott fiatal alkotók szubjektív szűrőjükön, egyéni vizuális megfogalmazásmódjukon keresztül idézik meg az egykori szecessziós művésztelep szövőműhelyének hat kiválasztott szőnyegét.
A 2023-as Textilműhely+ mentorprogram keretében a résztvevők a szakmai tervezés mellett szitanyomó és handtufting workshopokon vettek részt.
A mentorprogram vezetője Hidasi Zsófia textiltervező művész, a szitanyomó workshop vezetője I Zimonyi Gwendolyn textiltervező művész, a handtufting workshop vezetője I Sipos Lili textiltervező művész volt.
A kiállításon bemutatásra kerülő mintatervek támogatói termékek formájában – táska, neszeszer, kendő, füzet, puzzle, párnahuzat – megvásárolhatók lesznek a megnyitót követő designvásáron, és a kiállítás teljes időtartama alatt is. Az ebből származó bevétel a GIM épületének felújítását támogatja.
A megnyitón köszöntőt mond dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere és Katona Szabó Erzsébet textilművész, a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány elnöke.
A kiállítást megnyitja: Farkas-Zentai Lili, az Octogon online magazin főszerkesztője
A kiállítás kurátora : Hidasi Zsófia textiltervező művész, a GIM művészeti vezetője
Kiállítók: Bárány Fanni,textiltervező hallgató, Éger Csenge,textiltervező hallgató, Frankó Nóra, textiltervező hallgató, Kecskés Fanni, textiltervező művész MA, Köves Renáta, textiltervező művész BA, Róka Flóra, textil- és divattervező, Szabó Lilla Laura, textiltervező hallgató, Szalay – Bobrovniczky Janka, textiltervező hallgató Ujváry Berta textiltervező művész MA,
Zimonyi Gwendolyn, textiltervező művész MA;