in ,

Mozogjunk otthon is!

A járványhelyzet alatt rendkívül fontos, hogy aki teheti maradjon otthon, lehetőleg ne nagyon mozduljunk ki. Éppen ezért az otthon létünk idején kiváltképp lényeges, hogy ne feledkezzünk meg a szükséges mozgásról. Ebben segíti nézőit, és Gödöllő lakóit az újonnan életre hívott TV-torna.
Tokai Norbert és Kéri Veronika prezentálásában március 30-a óta napi szinten rövid tréningekkel jelentkezik a Gödöllő NetTv műsorfolyama. A karantén idején ezentúl rövidke torna órákkal igyekeznek mozgásra bírni az otthon lévőket. Nem csak az idősebb korosztályra koncentrálva, hanem a kicsiktől a legnagyobbakig.
Az edzőpáros néhány percnyi bemelegítés után változatos, minden testrészt átmozgató gyakorlatokat mutat be. Törekedve arra, hogy azok könnyen elvégezhetőek legyenek bárki számára. Ezek többnyire eszközöket nem igénylő mozgássorok, illetve maximum egy – az otthonokban most minden bizonnyal megtalálható – 1 kilós liszt, cukor vagy egy üveg víz szükséges. Tökéletesen megteszi ezek bármelyike jelen esetben.
Megkérdeztük az egyik résztvevőt, Tokai Norbertet az új TV-torna indulásáról.
„Én már 7 éve csinálom egyébként a városban a lakossági gimnasztikát, elsősorban az idősebbek számára. Most igyekszünk ezt az online térbe átültetni annak hatására, hogy mindenfajta közösségi sport és mozgás szünetel jelenleg. Itt viszont nem csak az idősebbeket célozzuk meg, hanem a fiatalabb korosztályok is bátran csinálhatják otthon ezeket a mozgásformákat.”
„Szerencsére viszonylag szép számmal követik, nézik a videókat. A legelsőt például több mint 11 ezren látták. Remélhetőleg ebből minél többen csinálják is a képernyők előtt a gyakorlatokat. Sok pozitív hozzászólást, visszajelzést kaptam az egész kapcsán.” – vélekedett összességében Tokai Norbert a torna kapcsán.
Megkérdeztük emellett a páros hölgy tagját, Kéri Veronikát a feladatok intenzitásáról és a javasolt ismétlés számokról.
„Ezek viszonylag rövid 8-10 perces videók. Itt nagyjából 6-8 ismétléseket csinálunk mindenből, de mindenki fizikai állapottól, edzettségi szintjétől függően annyi sorozatot csináljon a feladatokból, amennyi még jól esik neki.”
Tehát, ezen időszak alatt az egészségünk megóvása az első. Otthon maradásunk esetén viszont elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű mozgás, amely nem csak a fizikai-, hanem a mentális és pszichés egészségünkre is pozitív hatással lehet. Szóval, aki csak teheti csatlakozzon. Tornázzunk otthon, mindannyian!

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Nádházy Evelin: „Bízom benne, hogy összejöhet az olimpia.”

Séta a kastélyban, otthonról!