in

Nekem Gödöllő az életem!

Beszélgetés Gémesi György polgármesterrel

A nyári szünet előtti utolsó műsorunkban Gémesi György polgármesterrel beszélgettünk az elmúlt öt év eredményeiről, az októberi önkormányzati választásokról és azokról a kérdésekről, amik leginkább foglalkoztatják a gödöllőieket.

 

Októberben lesznek az önkormányzati választások, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi ciklusból már csak pár hónap van hátra. Hogyan látja az elmúlt öt évet?

Ebben az időszakban sok mindent sikerült megvalósítanunk abból a programból, amit elterveztünk. Sajnos nem sikerült minden, de például vannak olyan jellegű fejlesztések, amelyek eredetileg nem voltak a programban. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy Gödöllő továbbra is – saját kategóriájában – az első öt legfejlettebb település között van. Tartani tudtuk azt a szintet, amit korábban elértünk; sőt előrébb is léptünk.

Ennek ellenére sok kritika éri a várost, hogy nem fejlődött eleget az elmúlt öt esztendőben, illetve, hogy nem kapott elég pénzt a város…

Van egy normatív finanszírozása az önkormányzatoknak és ha a helyi gazdaság olyan erős, hogy az átlagosnál nagyobb jövedelemmel rendelkezik egy város, akkor az állam adó formájában elveszi a pénzt. Gödöllő éves szinten 430 millió forint szolidaritási adót fizet az államnak. A város a működésre és az ide telepített feladatokra 1,2 milliárd forintot kap, mi pedig ÁFA-ban, szolidaritási adóban, különböző járulékokban körülbelül 1,5 milliárdot fizetünk be. Ez azt jelenti, hogy Gödöllő gazdasága erős, tehát fejlődik. Az egy másik kérdés, hogy az ide telepített feladatokat, szolgáltatásokat – ha minőségileg szeretnénk tartani – akkor ahhoz többlet forrásokra van szükség, hiszen minden drágul.

Az, hogy nem érkezett pénz Gödöllőre nem igaz. Rengeteg fejlesztésre pályáztunk. Ezekből többet is elnyertünk, többek között kerékpárút építésre, a Művészetek Háza és a Petőfi iskola szigetelésére, vagy a legutóbbi az Alsóparkban futókörre. Ezekre 800 millió-1 milliárd forint körüli összeg jött be. Itt van a vasútfelújítás is, a gödöllői szakasz körülbelül 8-10 milliárd körüli összeg. Ez jórészt uniós forrásból valósul meg. És az uszodaépítés összege is Gödöllőre érkezett, amiről a kormány döntött. Nem szabad megfeledkezni a Premontrei gimnáziumra költendő 3 milliárd forintról sem. Ha ezeket összeadjuk, 17-18 milliárd forint jutott a városnak, ami nem saját bevétel. Ezek a beruházások aztán újabb pénzügyi forrásokat generáltak a vállalkozói szektorban.

A városnak saját erőből is voltak fejlesztései. Továbbra is kiemelt helyen szerepelt az infrastruktúra (vízelvezetés, út-, járda- és kerékpárút építés) fejlesztése. Sok óvodát, bölcsődét újítottunk fel és fejlesztettünk. A játszótérprogramunk egészen egyedülálló, hiszen a Rönkvár és a főtéri játszótér mellett számos kisebbet is modernizáltunk. De említhetném a Testőrlaktanya több ütemben történő felújítását is.

Összességében elmondható, hogy mind városi, mind állami és európai uniós forrásból elképesztő mennyiségű pénz jött a városba, amit jól tudtunk hasznosítani. Ezek a Gödöllőn élő emberek életminőségét javították és fogják javítani a jövőben is.

Nem mehetünk el szó nélkül a főtér fejlesztési program mellett sem, amit sok kritika ért…

A főtér fejlesztése nem csak az egykori városháza területét érinti, hanem ide tartozik például a tulipános kút és környéke és a Rézgombos is a Mária kerttel. Szerintem az egész gyönyörű lett. Sokan használják a játszóteret, rengetegen jönnek ide máshonnan is. De valóban, volt ennek előzménye, ami sokkal inkább engem állított célkeresztbe és nem a fejlesztésről szólt. A régi városháza épületével kapcsolatban sokszor felmerült, hogy rossz minőségű, nem illik ide, a központba. Pályáztunk is forrásokra, amit nem sikerült megnyerni, mert nem tudtuk azokat az energetikai mutatókat hozni, amit a pályázatban előírtak. Aztán felmerült, hogy a Járási Hivatallal együtt újítsuk fel a városházát, hiszen közösen nyújtunk szolgáltatásokat sok-sok embernek Gödöllőn és a térségben. Ettől elzárkózott a kormányhivatal. Egészen államtitkári szintig mentem el személyesen, de azt mondták, hogy nem kívánnak közös felújításban részt venni, de ha mi megtesszük, akkor természetesen szeretnének ők is itt maradni. Annyi pénzünk, hogy mindezt megtegyük, akkor sem volt, most sincs és a jövőben sem lesz. Volt olyan gondolat is, hogy ajánljuk fel ingyenesen átadásra ezt a tulajdont, és újítsa fel az állam. A főtérre, a volt városházába költözhetett volna a Járási Hivatal, a kormányhivatal, az ÁNTSZ és a Földhivatal is. Ebben sem volt partner a kormányhivatal, ezt az együttműködési szándékunkat is elutasította.

Ezek után kiírtunk egy ötletpályázatot, hogy ki mit látna itt szívesen, amit az állampolgárok nagyon komoly aktivitással meg is válaszoltak. 80 százalék azt javasolta, hogy egy közösségi tér legyen a volt városháza helyén. Ezt a képviselő-testület el is fogadta. Ez a fejlesztés a közösségépítés feltételrendszerét biztosította, hiszen ezáltal generációk tudnak együtt lenni, közösen kikapcsolódni.

Nagyon érdekes – de mindig elfelejtik –, hogy ez a változás újabb fejlesztéseket generált. Például a Sissi fagyizó így egy egészen más környezetben fogadhatja a vendégeit, de említhetném a Frei kávézót is, ami ennek köszönhetően jött Gödöllőre. Feltérképezték az összes hasonló kaliberű várost az országban, és mellettünk döntöttek. A főtéren nyitott kávézót az Amici is, az Erzsébet királyné szálloda kerthelyiséggel bővült, és a Sulyán cukrászda is fejlesztést hajtott végre. Ennek még nincs vége, hiszen több olyan ötlet, javaslat van függőben, ami a közösségi teret növeli, illetve a szolgáltatások minőségét emelheti; plusz gazdaságot is fejleszt. Eljutottunk oda, hogy a főtér mára a kastély vendégkörét is európai szinten tudja kiszolgálni.

Nemrégiben létrehozott egy pártot, amivel részt vett a tavaly októberi országgyűlési választásokon is…

2006-ig voltam a Magyar Demokrata Fórum tagja, de akkor felhagytam az országos politizálással és csak Gödöllőre koncentráltam, de önkormányzati szinten és az önkormányzati szövetségen keresztül a Fidesz munkáját segítettem. Nem voltam soha a Fidesz tagja, de úgy gondoltam, hogy az 1998-2002 közötti célként kitűzött polgári Magyarország építése folytatódni fog 2010-ben. Jómagam ugyanúgy gondolkodom, mint korábban, semmit nem változtam. Az értékrendem ugyanaz. Azok az értékek, amiket 1998-2002 között a Fidesszel közös kormányzás alatt fölvállaltunk, elszálltak. Nagyon jó kapcsolatban vagyok olyan korábbi Fideszes politikusokkal, akikkel fel tudom vállalni ezt az értékrendet. Csak, hogy három nevet említsek: Prőhle Gergely, Pokorni Zoltán vagy Pálinkás József. Tehát mégis csak vannak olyanok, akik a korábbi értékrend mentén politizálnak és gondolkodnak. Arról, hogy egészen más irányba ment el a világ, nem tehetek. Azt gondoltam, hogy egy ilyen mérsékelt jobboldali, konzervatív politikai erőre szükség van Magyarországon.

Az Új Kezdetet nem én alapítottam, hanem régi MDF-esek, majd ők kértek fel vezessem a pártot. Azt gondoltuk egy ilyen politikai erő akár be tudja fogadni a mérsékelt jobboldali politikusokat és együtt lehet velük dolgozni. Ez nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Mi arra gondoltunk, hogy az önkormányzati rendszer képezheti ennek az alapját, de hamar rájöttem arra, hogy ebben az országban sajnos olyan rendszerben élünk, ahol az információ nagyon gyorsan odakerül, ahhoz a politikai erőhöz, amelyik nem szereti azt, hogy ha egy új politikai erő, akár azon a felületen kezd kinőni, ahol ő korábban politizált.

Tekintettel arra, hogy nem volt pénzünk, választási szövetséget kötöttünk azért, hogy néhány főt be tudjunk juttatni a magyar országgyűlésbe. A kampány során sok mindennel nem tudtam azonosulni ezt be kell valljam. Az Új Kezdetnek végül egy személyt sikerült bejuttatni a parlamentbe. A parlamenti széket nekem ajánlották fel, de ahogy ezt már korábban is jeleztem számomra Gödöllő a legfontosabb és nem éltem a felajánlással. Ebbe fektettem életem legnagyobb munkáját, Gödöllő áll a szívemhez a legközelebb. Ebből sosem csináltam titkot. Ennek megfelelően adtam át a helyemet Hohn Krisztinának, aki az országgyűlésben ma is képviseli az Új Kezdetet.

Mindig azt mondja, hogy a helyi politikába ne vigyük bele az országos politikát, de mégis beszállt az országos politikába, hogyan lehet a kettőt különválasztani?

Egy város nem lehet politikai pártok küzdőtere, a mindennapi pártpolitikát a város döntéseiből igenis ki lehet hagyni. Ezt bizonyította az életem elmúlt időszaka is. Mindig megpróbáltunk önállóan, a tudásunk, a felkészültségünk és az értékrendünk alapján a város dolgaiban dönteni. Ez nem azt jelenti, hogy valaki nem lehet egy pártnak a tagja. Én voltam a Magyar Demokrata Fórum vezető politikusa, de sosem kevertem össze az országos politikát a helyi politikával. Az országos politika az egy másik küzdőtér.

A Lokálpatrióta Klub pont azt a lehetőséget biztosítja mindenki számára, hogy helyben, jobb vagy baloldali gondolkodástól függetlenül lehessen egy olyan erőtérre szavazni, amelyik a helyi dolgokat helyezi előtérbe, amelyik kihagyja a napi pártpolitikát és igyekszik mindent megtenni azért, hogy a város előrébb jusson és a közösség fejlődjön. Ez Gödöllőn a Lokálpatrióta Klub.

Ettől még bárki részt vehet az országos politikában, akár személyesen is. Ez mindenkinek az önálló döntése, amit tiszteletben kell tartani.

Amikor a körzet országgyűlési képviselője voltam soha nem fordult elő, hogy a pártközpontban legyártott kommunikációs anyagokat kellett elfogadnia a településeknek, vagy netán a polgármestereknek telefonáltunk volna, hogy így meg úgy kell dönteni. Meghagytuk a települések autonómiáját és én ezért is élveztem a helyi önkormányzatiságot. Ezért is gondolom, hogy ennek a szellemisége mentén kell dolgozni, mert ez egy alkotási keretrendszert ad és abszolút figyelembe veszi a helyi közösség döntését. Ma, sajnos, azt a világot éljük, hogy nagyon sok helyen központilag mondják meg mit kell döntenie egy képviselő-testületnek. Ez a magyar önkormányzatiság teljes felrúgása. Nagyon kevesen vagyunk már olyan polgármesterek, akik ezzel szembe merünk szállni és azt mondani, hogy nekünk vannak saját döntéseink és ha van dolgunk, eldöntjük mi magunk és senki ne adjon erre utasítást és ne várjon el tőlünk semmi olyan típusú lojalitást, ami a pártpolitikai rendszert erősíti és nem a helyi közösséget.

Mondhatjuk azt, hogy a jelenlegi országgyűlési képviselővel nem éppen felhőtlen a kapcsolata?

Sajnos ma már nem felhőtlen, de ez nem volt mindig így. Korábban nagyon jó kapcsolatban voltunk. Amikor polgármester volt még tanácsokért is eljött hozzám. Én magam segítettem őt a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökségébe bejutni, a Kistérségi Társulás társelnökének lenni, sőt nemzetközi küldöttségekbe is delegáltam. 2010-ben a csapatunkkal együtt gyűjtöttük neki a kopogtatócédulákat, segítettük az országgyűlési képviselői választását, én is neki adtam a kopogtatócédulámat. Aztán vártam, hogy az őszi választásokon is valamilyen formában együttműködünk. Derült égből villámcsapásként ért, hogy a Fidesz indított ellenem polgármesterjelöltet és a legcsúnyább lejárató kampányba kezdett az ő vezetésével.

Én többször is felajánlottam az együttműködést az országgyűlési képviselő úrnak. Egyszer nyilvánosan is bocsánatot kértem tőle, ha akaratomon kívül megbántottam.

Többször kértem, hogy jelentkezzünk be élőben, akár az uszodával kapcsolatban, akár más kérdésekben és tájékoztassuk a gödöllőieket. Azt is jeleztem neki, hogy nem konfliktust szeretnék generálni, hanem az együttműködést demonstrálni. Ettől ő mindig teljes mértékben elzárkózott, vagy hazug lejárató kampányon keresztül igyekezett engem lejáratni. Ma is azt gondolom, hogy igenis együtt kell működni az országgyűlési képviselővel, de az együttműködéshez két ember kell.

Azt továbbra is el kell mondjam, hogy az én döntéseimet és munkámat nem pártközpontokból irányítják. Nekem nem a pártok a főnökeim, hanem a gödöllőiek. Az ő igényeiket kell kiszolgálnom, az ő komfortérzésük, biztonságérzésüket kell segítenem.

Mindenkitől elnézést kérek, aki úgy gondolta, hogy az én önálló véleményem, vagy a város vezetése által kialakított önálló döntések, azok valamilyen konfliktust generálnak az önkormányzat és a pártpolitika között. Nyilván nem ez volt a cél. A cél az volt, hogy megvédjük Gödöllő önállóságát. Gödöllő egy olyan település, ahol a közösséggel együtt döntjük el a település fejlődésének irányait és közösen beszéljük meg a dolgainkat. Tudom, hogy ez sokaknak konfliktust jelentett. Sokan meg is kerestek, hogy most mi legyen, az országos választásokon a kormánypártokra szavaztak, akkor ezt helyben, hogy dolgozzák fel magukban?! Világosan szeretném még egyszer leszögezni, én ugyanaz az ember vagyok, aki 1990-ben is voltam. Gondolkodásban, szellemiségben ugyanúgy látom a világot. Nekem ez a város az életem, ez az egész polgármesterség nem egy politikai kaland, nem vagyonszerzési vagy gazdasági vállalkozás. Nekem ez az életem. Az, hogy manapság a kommunikációs felületeken támadások és konfliktusgenerálások alakulnak ki a politika mentén, ezt csak úgy tudom kezelni, hogy megvédem a csapatom. Ha engem megtámadnak hazugságokkal, akkor le kell tennem a konkrét szakmai álláspontot. Ezzel tudom megvédeni nem csak magamat, hanem azt a csapatot is, aki velem együtt döntött vagy akik szakmailag kiválóan előkészítették azokat a döntéseket, amivel adott esetben a politika nem ért egyet és felhasználja azért, hogy el tudja foglalni Gödöllőt. Gödöllőt nem lenne szerencsés átadni politikai pártok harcának és befolyásának.

Nagy vihart kavart a tüdőgondozó eladása, melynek helyén egy magánklinika épül.

Ez pontosan az a típusú lejárató kampány és karaktergyilkosság, amit folyamatosan tapasztalhatunk. Gyakorlatilag egy fejlesztést hajtunk végre, olyan feladatkörben, mely elsősorban nem önkormányzati feladat. Áthozzuk a tüdőgondozót a Tormay Károly Egészségügyi Központ főépületébe. Ez egy 120 millió forintos beruházás, ami már el is indult és a tervek szerint szeptemberben lesz kész. Ennek köszönhetően egy korszerű tüdőszűrő, tüdőgondozó állomás fog létrejönni. Az a terület pedig, ahol eddig a tüdőgondozó működött, felszabadult. Pályázatot írtunk ki egy újabb egészségügyi objektum, egy kis magánkórház létrehozására. Egy értékbecslővel felértékeltettük a telek értékét. Ebből az összegből aztán le kellett vonni az épületbontási és a közmű kiváltási költségeket.

Azok a fideszes politikusok, akik feljelentettek minket, nem is szóltak egy szót sem a képviselő-testületi ülésen arról, hogy valami gondjuk lenne az értékbecsléssel. A pályázat kiírásra került, bárki pályázhatott. Egy pályázó volt, akinek az ajánlatát el is fogadtuk. A fideszes képviselők ekkor mondták el aggályaikat, hogy az ingatlan nem annyit ér, hanem többet és hogy az ingatlanbecslés nem volt korrekt. Ennek kapcsán a kormánypárti újságok címlapján írtak rólam, ingatlan mutyikat, baráti kapcsolatokat említve. Soha nem vettem részt ingatlan mutyiban és nem is fogok. Ha akartam volna, ennyi idő alatt már jó párat lebonyolíthattam volna. Furcsa módon a választási kampány előtt ez központi témává vált és az országos sajtónak is foglalkoznia kellett azzal, hogy Gödöllő egészségügyi fejlesztése elindult saját és befektetői forrásból és talán olyat tudunk letenni az asztalra, ami az átlagosnál picit jobb. A mai, nagyon nehezen működő és alul finanszírozott, rengeteg sebből vérző egészségügyi ellátást javítani fogja a mi közösségünk részére.

A napokban felvetődött, hogy aláírásgyűjtést kezdeményez a Fidesz-KDNP a kommunális adó eltörlése érdekében. Mi erről a véleménye?

A dolog több szempontból is álságos. Amikor a Lokálpatrióta Klub kezdeményezte az elkerülőút megépítése mellett az aláírásgyűjtést, Vécsey László képviselő úr azt nyilatkozta, hogy ez nem más, mint a választói adatbázis gyűjtése. Akkor felteszem a kérdést, minek nevezné a sajtjukat?  Főleg azért is, mert a törvény értelmében a helyi adókról nem lehet népszavazást kezdeményezni. Ezért ez nem más, mint a választók megtévesztése és egyértelmű, hogy az adataik megszerzésére irányul. A kommunális adó nem egy gödöllői találmány, Veresegyházán 1992 óta létezik, Szadán 1998 óta. Vécsey László polgármestersége alatt sem töröltette el. Ezenkívül pedig a magyar települések 70 százalékban van kommunális adó. Ennek az adónak a bevezetésére azért volt szükség, mert megváltozott az önkormányzatok finanszírozása, az SZJA-ból már egy fillér sem jön ide, a gépjárműadónak csak a 40 százaléka marad itt és bevezette a Fidesz-kormány a szolidaritási adót, ami azt jelenti, hogy 430 millió pluszt fizetünk be adóként a kormánynak. A kommunális adóból befolyt pénzt pedig csak utak építésére lehet fordítani. Az évi 600 millió forintos útépítési keretünket ez a 200 millió forint egészíti ki.

Ősszel indul a választásokon? 

Igen, ősszel újra indulok a választásokon, immáron nyolcadik alkalommal a Lokálpatrióta Klub csapatával. Ebben semmi új nincsen, ami újdonság, hogy eggyel nő a hölgyeknek a száma. Ez fontos, mert nagyon sokat segítettek az elmúlt időszakban picit más szemüvegen keresztül szemlélni a világot. Az új generáció is képviselteti magát a tapasztaltabb képviselőkkel együtt egy olyan közösséget alkotva igyekszünk nekilátni a következő ciklusnak, ha megkapjuk a bizalmat, amivel garantálni tudom, hogy az elképzeléseinket korrekt, tisztességes felkészült szakmai alapokon meghozott döntésekkel meg tudjuk valósítani. Azt látom, hogy a mozgolódás ezen a területen elég nagy, jelentkeznek újra olyan személyek, mint korábban az előző választásoknál, akik most két-három hónap alatt akarják megváltani a világot és Gödöllőt megváltoztatni. Furcsa módon eddig őket nem láttuk, és most igyekeznek helyzetbe kerülni. Hatvanhárom éve élek ebben a városban, nyitott könyv az életem, a tágabb családom nagy része is itt lakik és a szűkebb családom is a környezetemben, itt Gödöllőn. A lányom mellettem, egy félkész házban, a három unokámmal, a fiam egy szinttel feljebb, abban a házban, ahol én lakom, a legkisebb gyermekem pedig Budapesten albérletben lakik. A családomra nem az a jellemző, hogy gazdasági vállalkozások tulajdonosai lennének, nem lettünk milliomosok. Tisztességesen, becsületesen élünk mindannyian.
Csak megismételni tudom, amit az előbb mondtam, ez nekem nem egy gazdasági vállalkozás, vagy egy politikai kaland. Nekem Gödöllő az életem.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Mihály Dénesre emlékezünk

Így kérdeztek ők : Bors Lili, Németh Ajsa és Bosánszky Blanka