in ,

Sisi rajongók gyűjteményeiből nyílt kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban

Az én Sisim címmel nyílt meg a Gödöllői Királyi Kastély új időszaki kiállítása. Az intézmény idén ezzel emlékezik az 1898. szeptember 10-én meggyilkolt Erzsébet királynéra, aki több, mint 2000 éjszakát töltött a gödöllői kastélyban.
A megnyitón dr.Ujváry Tamás igazgató mondott és Habsburg Eilika főhercegné mondtak köszöntőt.
A főhercegné kiemelte Erzsébet királyné Magyarország iránti szeretetét, s méltatta azt a munkát, amivel a kastély ápolja az ő emlékét. Úgy fogalmazott. Ez a kiállítás is bizonyítja, ez egy élő kastély, nem csak egy múzeum.
A rendezvényen  a Gödöllői Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese közreműködött, s a megjelentek megcsodálhatták Erzsébet királyné koronázási ruhájának hiteles másolatát is, amelyet Czédly Mónika készített el a kastély számára.
A megnyitót David Berl , Laxenburg – Gödöllő testvérvárosa – polgármestere is megtisztelte jelenlétével.
   
A magyarországi Erzsébet királyné-kultusz központjaként működő Gödöllői Királyi Kastély új időszaki kiállításán pályázat keretében találták meg azokat a jelentkezőket, akik gyűjtik az Erzsébet relikviákat, s akik szívesen megmutatnák a nagyközönségnek gyűjtőszenvedélyük legszebb, legérdekesebb darabjait.
A válogatásnál nem elsősorban a tárgyak piaci értéke, hanem inkább azok különlegessége volt fontos a gyűjtő személyével és a tárgyakhoz kapcsolódó történetekkel együtt.
A kiállítás valamennyi korosztályt megszólítja: a legfiatalabb gyűjtőnk mindössze 20 éves, a legidősebb pedig 78. Az ország egész területéről érkeztek pályázatok, Szombathelytől Nyíregyházáig.
A gyűjtők meglepően sokféle motivációs körülményről számoltak be: meghatározó könyvekről, kiállításról, cikkről, utazásokról, musical-ről, nagyszülőktől ajándékba kapott képről – és a gödöllői kastélyban tett látogatásról. A gyűjtőkkel való beszélgetéseink során pedig kiderült, hogy sokuk élete a gyűjtésen túl több szállal kapcsolódik Erzsébethez. Van, akinek a pályaválasztását határozta meg, van, akinek új barátságokat vagy új munkasikereket hozott. A történeteket a www.azensisim.hu weboldalon ismerhetik meg az érdeklődők.
Baloghné Szentirmay Judit, F. Tóth Zoltán, Gergelyné Iszlai Gyöngyvér, Dr. Héjjas Magdaléna, Janza Kata, Kénerné Bodroghalmi Fruzsina, Kiss M. Jenő Béla, Kovács Beáta, Melis Sándorné, Müller Eszter, Németh Andrásné Farkas Gabriella, Rákay Philip és Wieber Orsolya, Sarokné Varga Anna, Surányi Linda, Szabados Mónika, Szabó Margit, Takács Ágnes Eszter, Tolnayné Kiss Mária (1930–2017), Tóth Andrásné, Tóth Péter, Tóth Zsuzsanna, Tömörné Bilonka Zsófia, Varga Andrea, Veres Kinga

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Figyelem! Változás a Belvárosi Napok programjában!

Igaz képet mutat a GÖMB