in ,

Várakozás – térben és időben

“Várakozás” címmel a GÖMB Alkotócsoport és barátai munkái láthatók a Levendula galériában.  A tizenhat művész alkotásait felvonultató tárlatot a járványügyi helyzetre való tekintettel a Levendula Galéria Facebook oldalán nyitotta meg dr. Halász Levente geográfus, egyetemi oktató és természetesen nem maradt el a zene sem, amiről a Vörös Attila Jazzcraft ez alkalommal online gondoskodott.
A falakra és a posztamensekre ezúttal is felkerültek a festmények, textilek, szobrok, amelyekről Halász Levente úgy fogalmazott: Tizenhat különböző nyelv, tizenhat különböző tapasztalatiság, amelyek jelentősen eltérnek egymástól.
„Dinamikusan váltakoznak a térbeli formák, rend és rendetlenség, szabálykövetés és öntörvényűség jellemző a tárlatra.”
Kiemelte: Észre sem vesszük, életünk folyamán milyen sokmindenre várakozunk, mint ahogy abba sem igazán gondolunk bele, milyen sokféle lehet a várakozás. A megnyitó részeként Halász Levenete egyenként mutatta be a kiállított alkotásokat, amelyek különös lenyomatai korunknak.
A kiállító művészek: Bazsik Anna, Balla Vera, Dercsényiné Horváth Gabriella, Fábián Dénes Zoltán, Goschler Tamás, Kovács Gabriella, Lőrincz Ferenc, Márvány Miklós, Mészáros János, Pirók Irén, Posztobányi Péter, Szentiványi-Székely Enikő Szinvai Dániel, Szinvai Pál,
Sz. Jánosi Erzsébet és Ujváry Berta.

A kiállítást Kecskés József és Lucz János rendezte.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Advent harmadik vasárnapja

Tájékoztatás bérleti díjakról