Nagy érdeklődés mellett rendezték meg a nyugdíjasok szavalóversenyét. A nagy hagyományokkal bíró eseménynek a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ adott otthont. Ez alkalommal közel húszan álltak a zsűri és a közönség elé.
A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma című versével köszöntötte a versmondókat.
Bár a Magyar Költészet Napja József Attila születésnapja, mivel idén emlékezünk meg Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójáról, többen is tőle választottak verset erre az alkalomra.
A zsűriben Six Edit – a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület részéről, Kecskés Judit az önkormányzat civil referense és Lehota Ágnes, a Gödöllői Városi Könyvtár munkatársa foglaltak helyet.
Az I. helyezett Gajder Józsefné lett, , a II. helyezést Szombat Tiborné és Kovács Ferencné érdemelte ki, a III. helyezést pedig Szili Erikának ítélték.
Különdjíat vehetett át Kalydy Endréné, Kollár Ferencné, Szabó Antal és Pataki Pál.