Talán sokan nem is tudják, hogy egy varázslatos, különös sorsú víztorony bújik meg szerényen az egyetemi erdőben. Az építmény a gödöllői dombvidék legmagasabb pontján, az úgynevezett Duna–Tisza vízválasztón áll. A domb nyugati oldalán a csapadékvíz a Rákos-patakon át a Dunába, keleti oldalán a Besnyői-patak, Egres-patak, Galga, Zagyva útvonalon a Tiszába folyik el.
A ma országos védelem alatt álló ipari műemlék épület 1955-ben épült, Jánossy György és Czebe István építészek tervei alapján.
De hogyan is kerül egy világítótorony Gödöllőre? A II. világháborúban néhány végzős egyetemi hallgatót külföldre menekítettek, azzal a céllal, hogy a háború befejeztével, hazatérve az ország újraépítésén dolgozhassanak. Így került többek között Jánossy György építészhallgató is, „kalandos” úton, a frontvonal elől menekülve Dániába. Itt tanultak tovább, itt szereztek tapasztalatokat, amelyeket hazatérve munkájuk során alkalmaztak. Ezeket a stílusjegyeket tükrözi az épület.
Maga a torony két, koncentrikusan elhelyezkedő hengerből áll. A külső és a belső hengerpalástot kettős, vasbeton lépcsősor fogja össze, amelyek ördöglépcső módjára elkerülik egymást. Az egyik lépcsősor a belső hengerben kialakított víztartály tetején elhelyezett gépházhoz, a másik a torony tetejére épült, kúp alakú fémsisakkal fedett, acélszerkezetű üvegkupolához vezet. A törzs és a sisak között vaskorlátos párkány épült, melyen a torony körbejárható. A torony csúcsán a 3 méter magas rézkakas Magyari Barna munkája. Az épület teljes magassága 37 méter, és 150 köbméter víz befogadására lenne alkalmas.
Az épület első bejárata felett Borsos Miklós szobrász domborműve, az Arion és a delfin fogadja a látogatókat. A torony belsejében vízgazdálkodási és geodézia történeti kiállítás kapott helyet.
Az épület kettős céllal épült, de sorsa furán alakult. Mint víztorony, az akkoriban épülő egyetemi lakótelep vízellátását hivatott volna szolgálni, azonban mire felépült, a vízellátás másként oldódott meg. A víztoronyban víz sosem volt.
A torony tetejére épített üvegkupola csillagászati megfigyelőhelyet, meteorológiai állomást hivatott volna szolgálni, azonban a csillagászok nem tartották alkalmasnak e célra, így nem vették birtokba.
A 60-as években több terv és ötlet is született az épület újrahasznosítására, például Európa legnagyobb napórájává szerették volna alakítani. A szélkakas földre vetett árnyéka jelölte ki a tornyot körülölelő kőkerítés vonalát. A kerítésen belül 1962-ben felállítottak 12 kőszobrot, amelyek a zodiákus jegyeket ábrázolják. Ezeket Nagy Géza és Molnár László szobrászok faragták. A torony maga a napóra mutatóját, míg a kertben felállított furcsa totemek a számlapját testesítették volna meg. Egy virágóra az évszakokat és a hónapokat egyaránt jelezte volna. A napóra működéséhez azonban a környező erdőben egy sávot szabaddá kellett volna tenni. Ez elmaradt, a napórafunkció sem teljesült.
Páratlan körpanorámája miatt kilátóként üzemelhetne. Sajnos kapui zárva vannak, évi 1-2 szervezett programon belül látogatható csak, így sem a torony, sem a benne elhelyezett kiállítás nem ismerhető meg.
Szívből kívánom, hogy a hányatott sorsú épület egyszer megtalálja méltó funkcióját, mielőtt végleg az enyészetté válik. Én magam rendszeres kiállításokat, művészeti összejöveteleket, zenés esteket nagyon el tudnék képzelni ezen az igazán ritka, különleges és misztikus helyen.
Által Anikó
