Szabó Attila, a Csík zenekar prímása éppen ötven éve koncertezett először. Most jubileumi koncertre készül, és elárulta, hogy aláírtak Gödöllőre is: augusztus 20-án jön haza koncertezni a Kossuth-díjas zenész, gyermek- és fiatalkora városába.
Hogyan kezdődött?
– Nemrég előkerült egy gödöllői zeneiskolai meghívó, növendékhangversenyre. A dátum: 1975. március 23. A második műsorszám: két magyar népdal, előadja Szabó Attila, hegedű, 1. osztály. Ez volt életem első koncertje. Ennek 50. évfordulójára időzítettem a március 29-i egri koncertet.
A hegedű nem hálás hangszer gyerekkorban.
– A gyerekeknek hálás, a szomszédoknak már kevésbé. De igaz: ahhoz, hogy ez a hangszer szépen szóljon, évek kellenek. Hogy úgymond énekeljen a hegedű, ahhoz rengeteg gyakorlás kell. Azt mondják ugyanis, hogy minden hangszer az énekhangot akarja utánozni. A vonó képes a folyamatos hangzást biztosítani. Én hat évig tanultam ezt, elvégeztem a zeneiskolát hegedű tanszakon. De nem igazán voltam oda érte, úgy éreztem, hogy másfajta zene kellene. Nyolcadikos koromban már gitároztam, és a rock and roll sokkal inkább megfogott. A gitárt autodidakta módon tanultam meg. A gimis éveim már ezzel teltek el. Közben kiváló tanáraim voltak, Ujváry Géza és felesége, Zsuzsa néni, vagy Danku István. Ők nagy példaképek voltak, és emiatt úgy gondoltam, hogy a tanárképzőn az ének szak nekem is kiváló lesz. Egert jól ismertem, mert korábban vívtam, és sok versenyen vettünk ott részt. Így Egerbe jelentkeztem történelem–ének szakra a tanárképző főiskolára.
Ott is gitároztál?
– Eleinte igen. Aztán egy este a kollégium társalgójából furcsa zene hallatszott. Amikor benyitottam, életemben először csöppentem be egy táncházba. Ez volt az első személyes találkozásom a magyar népzenével. Kérdeztem a zenészektől, hogy mi ez. Azt mondták, palatkai szökős. Fogalmam sem volt, miről beszélnek. Viszont rögtön éreztem, hogy ez a fajta hegedülés nekem nagyon tetszik. Kértem kottát, mondták, hogy az nincs. Hangfelvétel van. Onnan kellett levenni, megtanulni a technikát. Lekottázni szinte nem is igen lehetett. Aztán elkezdtem leszedegetni a dallamokat, és lassacskán elkötelezett népzenész lett belőlem.
Mi lett a tanári pályával?
– Füzesabonyban tanítottam tíz évig a telepi általános iskolában, és nagyon komolyan vettem a munkát és az ének tantárgyat is. Ahogyan gödöllői tanáraimtól tanultam. A gyerekek szerették, kórusokat is csináltunk. De közben a karrier már beindult, bekerültem a Csík zenekarba. Amikor a sydney-i olimpiáról – ahol egy kulturális delegáció tagjaiként muzsikáltunk 2 hétig – hazaérkeztem, azt mondta az igazgatóm, hogy többet sajnos ilyen hosszú időre nem tud elengedni. Így döntenem kellett, és a zenélést választottam.
Melyik volt az a pillanat, amikor rájöttél, hogy popslágereket érdemes népzenésíteni?
– Kedves barátom, Ligeti Zoltán mutatta meg a Ladájában a Kispál és a Borz együttes egyik kazettáját, egy koncertfelvételt. Nagyon megtetszett. Akkoriban Egerben működött egy híres alternatív klub, a MÁS Klub, a vezetője jó barátom volt. Ő szólt, hogy jön a Kispál és a Borz. Én elmentem a koncertre, megkerestem Lovasi Andrást, és megkérdeztem tőle, hogy felvehetem-e a koncertjüket. „Oké, csak ne add ki” – ezt volt a válasza. Így ismerkedtünk meg. Amikor kiderült, hogy népzenész vagyok és hegedűs, azonnal felkértek, hogy a Bandi épp akkor készülő szólólemezén az Apa övének csatja című számban hegedüljek. Kimentünk a kocsiba, ahol ő lejátszotta a számot. Este írtam egy szólamot hozzá, és két nap múlva felvettük a stúdióban. Így lettem a felvételeken és a Kispál-koncerteken is aktív közreműködő, hegedűvel és gitárral is.
Mi volt az első feldolgozásod?
– Kispál és a Borz felkérte a Csík zenekart előzenekarnak 2005-ben a Petőfi-csarnokba. Mi pedig rettentően féltünk tőle, hogy mit fog szólni a rajongótábor a népzenéhez. Bandi viccből javasolta, hogy játsszunk el egy-két Kispál számot. És ez a gondolat nagyon eltalált ott valamit bennem. Kodály és Bartók filozófiája volt, hogy a népdalokat úgy érdemes feldolgozni, hogy válogatni kell a javából, és valamilyen feldolgozással közelebb kell vinni az emberekhez. De arra vigyázni kell – mondta ő –, hogy úgy öltöztessük fel a népzenét, hogy nehogy elakadjon a lélegzete, amikor bevisszük a faluról a városba. Arra gondoltam, sőt meg voltam győződve, hogy ha az ismert slágereket ebben a népzenei köntösbe öltöztetjük, akkor sokkal elfogadottabbá válik ez a hangzás. Az eredeti autentikus vonószenekari hangzás az, amibe én is beleszerettem. Rockhangszerekkel sokan és sokat játszottak már népzenét, de népi hangszerekkel rockzenét senki. Mi megpróbáltuk. Három számot dolgoztunk fel a Petőfi csarnok közönségének.
Mit szóltak hozzá?
– Elkezdte a cimbalom a Dal teázáshoz című számot, és a közönség nem tudta hová tenni. Ismerős volt a dallam, de nem értették, mi ez. Aztán elkezdtük énekelni, és elképesztő sikerünk lett. Ebben az időszakban még nem voltak okostelefonok, 2005-ben járunk, és egy hét múlva valahol vidéken volt koncertünk a Csík zenekarral, ahol legnagyobb meglepetésünkre a közönség már követelte a Kispál-számokat tőlünk. Országos híre ment Facebook és Insta nélkül. És bár Csík János nagyon ortodox népzenész volt, és nem volt biztos abban, hogy kell-e ezeket a Kispál-dalokat tovább játszanunk, a zenekar úgy döntött, hogy a következő lemezünkön szerepeljenek a feldolgozások. Fonogram-díjat kaptunk rá. És jött az országos ismertség, egészen a Kossuth-díjig.
Kiss Tibor és a Quimby száma, a Most múlik pontosan a te átiratodban lett igazi országos sláger. Minek tulajdonítod ezt a sikert?
– Fogalmam sincs, őszintén. Abban a számban egy észak-mezőségi anyag, egy szökős van. A vers szövege adta ki ezt a ritmust. Ha tudnám a siker titkát, sok ilyen szám lenne még. Az igaz, hogy sok zenét úgy hallgatok meg, hogy azonnal belehallom már a népzenei részeket. 70-80 feldolgozást csináltam már meg, de további sok tucatnyit raktároztam el későbbre.
Már hosszú évek óta együtt játszol Presser Gáborral. Azt mondják, maximalista. Meg tudsz felelni az elvárásoknak?
– Kétségtelen, hogy ő a legnagyobb iskola. Ő mindig mindent tud, és tényleg mindent jobban tud. Elképesztő zenei ízlése van amellett, hogy megkérdőjelezhetetlen a zeneszerzői tehetsége és a hangszeres tudása. Megfelelni pedig egy módon lehet: gyakorolni kell. Néhány éve a szólókoncertjére készültük, öt héten át, heti öt nap, naponta 5-6 órát próbáltunk legalább. Egerből ingáztam fel, de este még 2-3 órát hegedültem, hogy minden menjen. De Pici bácsi bírta a legjobban. Hozzáteszem: nem minden popszámot lehetett népzenére átdolgozni, de az LGT-slágerek nagyon adják magukat. Ebből lemez is lett, már 4 éve turnézunk is vele, idén május-1-jén lesz ezekből az LGT-feldolgozásokból egy rendhagyó Csík-koncert a Budapest Parkban, Természetesen Karácsony Jánossal és Presser Gáborral, de ott lesz vendégként velünk Rúzsa Magdi és a Fitos Dezső Társulat is.
Fotó: Buza Zsófia
Az egri jubileumi koncerteden Lovasi és Presser mellett ott lesz Bródy János is. Miért hívtad meg?
– Három olyan magyar zenekar volt életemben, amelyiknek alapvető rajongója vagyok. Az Illés, az LGT és a Kispál és a Borz. Bródy Jánossal már dolgoztunk a Sziget fesztiválon, illetve volt már a Csík zenekar vendége óévbúcsúztató nagykoncerten is.
A magyar nyelvű beatzenét alapvetően neki és nekik, az Illésnek köszönhetjük. Ezeket a számokat most majdnem eredeti hangszerelésben adjuk majd elő. Azaz nem a Csík zenekar-féle vonós feldolgozások fognak megszólalni Egerben március 29-én, hanem a hangos, gitározós, dobolós változatok, amelyekbe én annak idején beleszerettem. A saját dalaim mellett tehát Illést játszunk Bródy Jánossal, Kispált Lovasi Andrással, és LGT-dalokat Presser Gáborral.
És még egy fontos dátum: augusztus 20., amikor a Csík zenekar Gödöllőn játszik majd. Hogyan készülsz gyermekkorod helyszínére?
– Bár már tartottunk az elmúlt évtizedekben Gödöllőn néhány koncertet saját szervezésben, de ez az első alkalom, hogy Gödöllő város meghívására muzsikálhatunk itt. Barcza Zsolt, a zenekar cimbalmosa szintén gödöllői, a bőgősünk, Bartók Józsi szadai. Itt nőttünk fel, rengeteg barátunk, ismerősünk mellett a család is idevaló. Talán egy picit izgulni is fogunk.
Ujvári Miklós
