Zenetanár és művészetterapeuta

Buka Enikő
Buka Enikő és montághos tanítványai Fotó: Buza Zsófia
A hajdú-bihari Berekböszörményben nőtt fel, Debrecenben járt főiskolára, majd 1987-ben friss diplomával a zsebében Gödöllőn próbált szerencsét. A zeneiskola akkori igazgatója, Pálfalvi Ferenc fantáziát látott benne: Buka Enikő azóta is oszlopos tagja a Frédéric Chopin nevét viselő zeneiskolának, 2023 óta az intézmény címzetes igazgatója.

Huszonegy éves koromban autóstoppal érkeztem Debrecenből Gödöllőre, ahol Pálfalvi Ferenc oboatanárt keresett – mesélte Buka Enikő, akinek beszélgetésünkkor megmutattam a Hajdú-Bihari Néplap 1976. január 30-ai számát. Ez volt az első újságcikk, amiben az ő neve is szerepelt. A kisdobosok és úttörők versmondó versenyét rendezték meg Nagykerekiben, ahol a kicsi Enikő első helyezést ért el a kisdobosok között. „Tisztán emlékszem rá, milyen átéléssel adtam elő Dolmatovszkij Az egység dala című versét, ami, az 1. díjból ítélve, magával ragadta a bírálókat. Szerencsésnek érzem magam, hogy évről évre részese lehetek hasonló pillanatoknak, de már a zsűri szemszögéből” – tette hozzá. Buka Enikő második évtizede vesz részt az Erzsébet Királyné Szavalóver­seny zsűrijének munkájában.

Zeneiskolai életének nagy részében valamilyen vezetői posztot is ellátott a tanítás mellett: volt tanszakvezető, igazgatóhelyettes, igazgató. Több együttes alapító tagja: Castello fúvósötös, Cantus Ludus énekegyüttes és a Gödöllő Consort kosztümös formáció, amellyel a mai napig gyakran fellépnek. Emellett rendszeresen játszott a Gödöllői Szimfonikus Zenekarban is. „A tanítás akkor kezdett igazán magával ragadni, amikor Márton-Danku István az Erkel Ferenc Általános Iskolából hozzám irányította oboát tanulni a hatodik osztályos Baráth Nórát, aki azóta már a Magyar Állami Operaház Zenekarának művésze, a Zeneakadémia tanára, mindemellett az angolkürt népszerűsítését tűzte ki célul, doktori disszertációját is ennek szenteli” – mondta Enikő.

Aki a tanítás és szereplések mellett most már végzett művészetterapeuta is, és nagyon büszke rá, hogy egykori alma matere, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán művészetterápiás interaktív előadásokat tarthat. Pedig ott, akkor régen egykori pszichológiatanára nem jósolt neki nagy jövőt a zenetanári szakmában, de az idő és Enikő erre rácáfolt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy 10 év igazgatói munka után visszatérhettem a gyerekekhez, és ismét teljes munkaidőben taníthatok furulyát, oboát, kamarazenét, hobbiként még tárogatót is” – tette hozzá. Változatosan telnek a tanítási napok, mert a Montágh-iskolában óraadóként zeneterápiás foglalkozásokat tart sérült gyerekeknek, sőt, a gödöllői zeneiskolában Magyarországon egyedülálló módon a kötelezően választható tárgyak közé bekerült a művészetterápia is. A Fővárosi Önkormányzat Gödöllői Idősek Otthonában a múlt évben 10 alkalmas zeneterápiás foglalkozássorozatot tartott a Montágh-iskolások bevonásával. Ennek révén találkozott újra egykori zeneiskolai tanítványával, aki ma már az Intézmény Demens Részlegének vezetője.

Névjegy

Buka Enikő
Született: 1966, Berettyóújfalu

Zenetanár, komplex művészetterapeuta, F. Chopin Zenei AMI 
Arany Katedra Emlékplakettel
és Gödöllő Városért Díjjal
kitüntetett címzetes igazgató

Kristóf Sándor Zoltán tűzoltó alezredes: Anyai nagyapám példája motivált | Fotó: Buza Zsófia

Egy régi gödöllői a tűzoltók élén

Kristóf Sándor Zoltán tűzoltó alezredes, tűzoltósági tanácsos, mb. kirendeltségvezető nemrégiben vette át a gödöllői lánglovagok vezetését. Azt mondja, mindig szükség van az utánpótlásra, ezért igyekeznek népszerűsíteni hivatásukat. Riportalanyunk felhívja a...

Ő a videós, a fotós, a műsorvezető, a pakoló, a vendéglátó egyben | Fotó: Jaeger Ákos

Ünnepel az egyszemélyes jazz club

Még reggel kilenc óra sincs, de Csányi István már nyitja a királyi váró ajtaját. Verőfényes szombat van, kirándulók jönnek a vonattal, futókkal tele az Alsópark, a fél város lomtalanít, de...

Irka logo copy

Uj Béla: Talált mondat 

Élni nem munka„…mindig azzal foglalkozik, amit igazán szeret, ezt nem tudja igazán munkaként felfogni, minek is menne hát nyaralni. Miből kapcsolódjon ki, amikor számára a munkája a teljességet jelenti?”* Manapság...