„Nem mondhatom, hogy könnyű családi körülmények közé születtem, talán ez ösztönzött arra, hogy segítő jellegű feladatokat keressek” – így kezdi bemutatkozását Polyák Szilvia, a Fővárosi Önkormányzat gödöllői, Dózsa György úti Idősek Otthonában az Ozory-ház telephelyvezetője.
Alapgondolata mindig is az volt, hogy a negatívumokat pozitívumokká, a hátrányokat előnnyé kell formálni. A pszichológia érdekelte, és gyerekekkel szeretett volna foglalkozni. Dolgozott is a Forrás gyermekjóléti szolgálatában. „Kiszolgáltatott gyermekekkel álltam szemben, és sokszor úgy éreztem, nincs elég eszközöm segíteni”
– így vall erről a korszakról. Az élet végül az idősek felé sodorta, ahol átmenetinek tűnő feladatot vállalt. És már huszonhárom éve ott dolgozik.
Az Ozory-ház százötven idős, gondozásra szoruló embert ápol, közülük százan a demencia különböző stádiumában vannak. Az épület tágas, modern és tiszta, a hangulat csendes és kellemes.
Nem hálátlan ez a munka? – nem először kapja meg ezt a kérdést. Úgy fogalmaz, hogy itt másképpen kell mérni a sikert. Ha jó pillanatokat sikerül szerezni, ha komfortos körülményeket lehet teremteni, akkor „ők is, mi is elégedettek vagyunk”.
A demencia valódi népbetegség. Ezen az intézményen is nagy a nyomás, a száz férőhelyre legalább kétszázan várakoznak. Budapesti lakosok kerülhetnek ide, ha megfelelnek a kritériumoknak. Napi szinten érkeznek a telefonok olyan helyzetekből, amikor a család kénytelen úgy dönteni, hogy az idős hozzátartozót már nem tudja otthonában gondozni. „Én úgy gondolom, hogy már akkor lépni kell, amikor valaki megkapja a diagnózist a demenciáról, mert a várakozási idő két év legalább. A folyamat pedig lassítható ugyan, de nem visszafordítható.” A tapasztalat az, hogy sok család a végsőkig küzd, mire belátja, hogy a hozzátartozót biztonsággal már nem tudja ellátni.
A demencia alapvető tünete a memóriavesztés. Főleg a legfrissebben bevésődött dolgok esnek ki. „Én a memóriát úgy képzelem el, mint egy gömböt – mondja Szilvia. – A legújabban megszerzett információk kezdenek el kopni a gömb felületéről, de közben előjöhetnek korábban megtanult dolgok. Tünet lehet a személyiség megváltozása is. Amikor a család a furcsa viselkedés jeleit észreveszi, ideje orvoshoz fordulni.” Az intézménybe bekerülő idősekre a kezdeti hetekben állapotrosszabbodás a jellemző, de ha kialakul a biztonságérzet, akkor egy békésebb szakasz következik.
Ebben a munkában elkerülhetetlen, hogy a halál kérdésével is szembenézzenek.
A demencia folyamatának ugyanis ez a vége. „Ha egy ápoltunk békésen távozik, az egy siker, akármilyen furán hangzik is ez”
– mondja Szilvia. De ha sikerül az adott pillanatokat pozitívan megélni, az is siker. És az intézmény mindennapi élete sok vidám pillanatot is tartogat. „Természetesen együtt nevetünk és nem kinevetünk, így könnyebbé válnak a mindennapok.”
Szilvia az elmúlt időszakban családi-párkapcsolati mediátorként is működik, válófélben lévő párok útját igyekszik megkönnyíteni. „A barátaim ugrattak is, hogy az idősellátás mellett miért nem találtam valami vidámabb területet. De örülök, ha segíteni tudok.” És az Ozory-házban működtetik az Alzheimer Cafét, amely a demens betegeknek és hozzátartozóiknak nyújt közösséget és információkat, illetve egyéni konzultációs is lehetőség kínálkozik. Ez a gödöllőiek számára is nyitott. Igyekeznek a város és az idősek otthona lakóit közelíteni egymáshoz, ahogyan a legutóbbi időszakban a Montágh Imre iskola diákjait az idősekkel közös zeneterápiás programon.
Szilvia szabadidejében edzeni, színházba, klasszikus koncertekre és túrázni jár, és igyekszik mély baráti kapcsolatokat ápolni.
Névjegy
Polyák Szilvia
Született: 1974, Gödöllő
Iskolák: Damjanich, majd Petőfi Gimnázium, Török Ignác
Szakképesítése: pszichiátriai ápoló, szociális munkás, mediátor
Család: három gyermek, 27, 22 és 17 évesek
Lakhely: Máriabesnyő