Rácz Barnabás, a világhírű hangszerkészítő, a Barnabass nagybőgőműhely alapító tulajdonosa podcastot indított Gödöllő történelméről. Hogy miért? A Mount Everestet megmászó Hillary válaszát említi: mert ott volt!
A podcast műfaja tetszett meg. A Gödöllő Anno Facebook-csoportban és annak összejövetelein annyi jó sztori és érdekes információ hangzik el, hogy ebből, úgy gondoltam, összeállhat valami – meséli.
A cél bevallottan a nosztalgia, társaival és a vendégekkel meg kívánják idézni a régi Gödöllő hangulatát. Abban bíznak, hogy mindig lesz miről beszélni. A fotók és filmek folyamatosan előkerülnek, ahogyan például a napokban egy 1961-es Zenthe Ferenc–Sinkovits Imre-film részlete a Szauter-vendéglőről, ami akkor éppen Halászcsárda néven működött.
Hogy miért érték a város múltja? Rácz Barnabás egy példát említ. 1992-ben kicsi volt a lánya, megvette élete első videókameráját. Az akkori földszintes Petőfi téren csinált egy lassú snittet. Ez azóta kordokumentum, az akkori március 15-i ünnepségről készült, időről időre előkerül az interneten. Ilyen volt a régi Gödöllő. Ezért Rácz Barnabás mindenkit arra buzdít, hogy maga is dokumentálja környezetét. Mert ha ma egy 30 éves fotó vagy film ekkora lelkesedést vált ki, akkor ez nyilván 30-40 év múlva is így lesz.
A Rácz család, Barnabás apai ági nagyszülei a negyvenes években költöztek Gödöllőre. 1949-ben vették meg a Bethlen utcai házat, amelyben ma a műhely működik. „Apám legjobb barátja keresztapám, Remsey András volt, aki testvéreivel együtt sok amatőr filmet készített a városban. Én pedig megígértem, hogy ha a sors engedi, ezeket az anyagokat digitalizálom és közzéteszem. Ez azóta meg is történt, az interneten elérhetők a filmek.” Rácz Barna időközben tudomást szerzett még legalább kétórányi filmről, ami magántulajdonban van, és minden követ igyekszik megmozgatni, hogy ez közkinccsé váljon.
Két olyan téma van, amivel mindenki foglalkozik Gödöllőn, a Jamboree és a kastély. „Én ezeket becsületesen áttanulmányoztam, de őszintén szólva nem szívügyeim. Inkább a saját ifjúságom, a hetvenes évek érdekelnek.” A Fortepan archívum erre kimeríthetetlen forrás, ott például egy május 1-jei felvonuláson Barna a saját nagypapáját fedezte fel.
Sokszor komoly viták alakulnak ki a csoporton belül. Hetekig tartó diskurzus volt például arról, hogy a csoport borítóképe, a kastély távoli látképe honnan készülhetett. Sok területet már beépítettek azóta. Végül Által Anikó, az Anno csoport alapítója és Rácz Barna lehetőséget kaptak, hogy a tűzoltóság emelőkosaras kocsijával felemelkedjenek a Kiss József utca–Szabadság út sarkán, és bizonyosságot nyerjenek róla, hogy a kép erről a pontról készült.
Lehet-e lokálpatrióta az, aki nem itt nőtt fel? – kérdezem. Természetesen, hangzik a válasz. Ha egy városlakó érdeklődést mutat, ha hozzátesz valamit a városhoz, akkor mindenképpen. De sokan csak aludni járnak ide, még a bevásárlást is Pesten intézik. Emiatt az Anno csoportban felmerült, hogy régi fotókat helyezzenek ki a városban valamilyen formában, amelyek megmutatják, hogyan nézett ki a város régen.
Rácz Barnabásnak karrierje során sok lehetősége lett volna máshová költözni, de ő mindig Gödöllőt és a kisvárosi életet választotta. Hogy miért? „Huszonéves koromban Németországban dolgoztam. De 3-4 nap után olyan honvágyam volt, hogy inkább egyben ledolgoztam az időmet, hogy többet lehessek itthon. Aztán később volt egy üzletem Berlinben. Három nap után ott is mindig úgy éreztem, hogy indulnék haza. Megmagyarázhatatlan dolog. De a család, a barátok, a gödöllői emberi kapcsolatok ebben hatalmas szerepet játszanak.”
A műhelyben most egy 1870-ben Londonban készült nagybőgőt restaurálnak, és szakszóval „fel van bontva” egy 1750 körül készült olasz hangszer is. A nagybőgők belsejében sok információ árulkodik a múltról. „Ha egyszer visszamehetnék csak öt percre Gödöllő múltjába, és ugyanúgy felbonthatnám, mint egy muzeális hangszert, sokkal okosabb és boldogabb lennék – mondja Rácz Barnabás.
