Kőhler Ákos neve mára összeforrt a Gödöllői Damjanich János Általános Iskolával és a Grassalkovich Sport Egyesülettel. A legtöbben talán mint testnevelőtanárt vagy akrobatikus-torna-edzőt ismerik, de a mögötte álló életút jóval színesebb és tanulságosabb annál, mint amit elsőre gondolnánk.
Ákos Nagykanizsán született és nőtt fel, igazi tősgyökeres zalai fiúként. Itt járt gimnáziumba, és itt kezdődött sportos pályafutása is, amikor gyerekként megismerkedett a szertorna világával. Szenvedéllyel és kitartással űzte ezt a sportot egészen addig, amíg az egyesület sajnálatos módon meg nem szűnt. Ekkor fordult figyelme az akrobatikus torna felé – egy sportág felé, amely ugyanúgy a tornára épül, de már nem magányos „küzdelem”, hanem páros, illetve csoportos együttműködés jellemzi.
A katonai szolgálatot követően a Testnevelési Főiskolán folytatta tanulmányait és az akrobatikus tornát is, ahol vegyes páros versenyszámban Európa- és világbajnokságon is képviselte Magyarországot. A legjobb eredménye Eb VI. hely volt. Ekkori versenytársa lett később élete szerelme is. Az egyetem elvégzése után Budapesten kezdett dolgozni testnevelő tanárként. De a tanári fizetés nem volt elegendő a megélhetéshez, így Ákos új utakat keresett. Múltjából és tudásából kiindulva gondolt egy merészet, és írt egy levelet az artistaképzőbe. Nem sokkal később válasz is érkezett: egy csoport „fogót” keresett – ez volt az a pillanat, amikor belépett a cirkusz világába.
A Fővárosi Nagycirkusz után Európa különböző pontjain lépett fel egy ugródeszkacsoporttal, megfordult Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Svájcban – és az utolsó két évében későbbi feleségével is együtt dolgozott már. A színes, kalandos vándorélet azonban idővel más fordulatot vett: nem szerették volna a gyerekeiket ebbe a mozgó világba belevinni, így hazatértek, és Veresegyházon telepedtek le. „A gyerekekkel már nem szerettük volna ezt az életformát. Volt olyan város, ahol csak 2-3 napot, volt, ahol 1 hetet töltöttünk. Lakókocsival jártuk az országokat, folyton építeni-bontani kellett a cirkuszt. Ha nem volt wc, vagy zuhanyzási lehetőség, akkor valahogy fel kellett találnunk magunkat.”
Hazatérését követően fél évébe telt, mire újra állást talált – ekkor került a Gödöllői Damjanich János Általános Iskolába. Egyetlen kérése volt az igazgatóhoz: szeretné elindítani az akrobatikustorna-edzéseket a gyerekek számára. Az igazgató rábólintott, és három évvel később, 2003-ban megalakult a Grassalkovich Sport Egyesület.
Azóta is ez a kettős hivatás tölti ki az életét: a tanítás és a sport. Időközben elvégezte a szakedzői és gyógytestnevelői képzéseket is. Mottója egyszerű, de annál erőteljesebb: „Ha csinálunk valamit, csináljuk jól.” Ez a szemlélet meghatározza az edzéseit, az óráit, a mindennapjait. A Grassalkovich SE kezdetben nehézségekkel küzdött, de kitartással és elhivatottsággal mára országos és nemzetközi szinten is elismert egyesületté vált. 2006 óta gyakorlatilag minden évben sikerült versenyzőket kijuttatniuk Európa- és világbajnokságokra – mindezt úgy, hogy sokszor nem a legideálisabb körülmények között tudnak edzeni. Jelenleg óvodás, kezdő és haladó csoportokat működtetnek, bár az elmúlt években sajnos csökkent a létszám. Ákos ezért is bátorít mindenkit: ha valaki kedvet érez magában, ne habozzon csatlakozni!
Az egyesületben felesége is aktív szerepet vállal: ő felel a koreográfiákért, emellett ő is tanár és edző. Közös munkájuk, elhivatottságuk és példamutatásuk nemcsak sportolókat, hanem embereket is nevel. A Dami tesitanárának legnagyobb büszkesége mégsem a világversenyeken elért eredmények – hanem három gyermeke és a család, akikkel mindezt együtt építette fel.
Névjegy
Kőhler Ákos
Született: 1969, Nagykanizsa
Végzettsége: középiskolai testnevelő tanár, gyógytestnevelő tanár, akrobatikustorna-szakedző
Család: három gyermek,
Kitti 21 éves, Csabi 19 éves,
Bence 14 éves
Kedvenc sportok: tornasport különböző válfajai (női-férfi torna, akrobatikus torna), atlétika, pickleball