Gödöllőről rajtol az idén 100 éves Tour de Hongrie 3. szakasza. Május 16-án, délben a Gödöllői Királyi Kastély elől indulnak a versenyzők, a cél pedig a Kékestető lesz.
A magyar körversenyen 21 csapat 126 versenyzője küzdhet meg a sárga trikójáért, amit az Eurosportnak köszönhetően a világ 190 országában láthatnak majd a nézők. Gödöllő eddig öt alkalommal nyerte el a kerékpárosbarát település címet, ez a rendezvény pedig tovább népszerűsítheti ezt a sportágat, valamint jelentős számú látogatót vonz majd városunkba.
A Magyar Országúti Kerékpáros Körverseny idén is ötnapos lesz (május 14–18.). A viadal szakmai színvonala az elmúlt években dinamikusan emelkedett, 2023-ban pedig kiérdemelte a ProSeries státuszt. Azóta olyan világsztárok fordultak meg hazánkban, mint a Tour de France-győztes Egan Bernal, a háromszoros világbajnok Peter Sagan, vagy a 35-szörös Tour de France-szakaszgyőztes Sir Mark Cavendish. Az eseményt a világ 190 országában tévénézők milliói követik figyelemmel évről évre, kiemelt médiapartner az Eurosport és az M4 Sport csatorna, amely a rajttól a célig élőben közvetíti az egyes szakaszokat.
Május 16-án tehát a Gödöllői Királyi Kastély előtt kezdi meg útját a Kékestető csúcsára (163 km, szintemelkedés: 1974 m) a Tour de Hongrie mezőnye a verseny királyetapján. A három gyorsasági részhajrát tartalmazó etap végén a szokásos mátrai körpálya vár a versenyzőkre, hogy aztán az átlagosan 8,2% meredekségű utolsó bő három kilométer döntsön a szakaszgyőzelemről. Gödöllő újonc a Tour de Hongrie körforgásában, most először rajtol innen a verseny. Utoljára 2016-ben haladt keresztül a mezőny városunkon.
Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, idén is négy megkülönböztető mezért zajlik a küzdelem a verseny során. Ezek közül egy biztosan a hazaiak kezén marad: a fehér trikót a legjobb magyar kerékpáros húzhatja magára! A nemzetközi kerékpárversenyeken a fehér trikó leggyakrabban a fiatalok versenyének éllovasát illeti. A Tour de Hongrie-n 2018-ig a legjobb 23 éven aluli kerékpárost illette a trikó, ám miután a verseny 2.1-es szintre lépett, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vonatkozó szabályainak megfelelően már csak négy megkülönböztetőt oszthattak ki a szervezők, szerepe megváltozott. A másik három trikó, a sárga (a legértékesebb), amit az összetettben vezető kerékpáros visel, a zöld, amit a legjobb sprinter és a piros, amit a hegyi összetettben vezető.

Ami a csapatokat illeti, a sportág krémjét a Lidl – Trek, az UAE Team Emirates XRG, a Red Bull – BORA – hansgrohe, a Jayco AlUla, a Bahrain Victorious és az XDS Astana Team képviseli majd. Az előzetes névsorok alapján ismét ott lesz a rajtnál a hatszoros Tour de France-szakaszgyőztes Dylan Groenewegen.
Hatalmas öröm a hazai kerékpársport szempontjából, hogy immár három magyar kontinentális csapat is helyet kapott a Tour de Hongrie mezőnyében: az Epronex – Hungary Cycling Teamhez a Team United Shipping és a Karcag Cycling ÉPKAR Team is csatlakozott. A május 14-i rajtnál vélhetően 16 hazai kerékpárosnak szurkolhatunk majd. A négyszeres fehér trikós Dina Márton az Euskaltelben, a junior magyar bajnok Pakot András a Pierre Baguette-ben, Valent Márk, Takács Zsombor és Vas Barnabás az MBH-ban juthat szerephez. Az Epronexnél és a Karcagnál négy-négy, a Team United Shippingben legalább három honfitársunkért izgulhatunk.
A Magyar Országúti Kerékpáros Körverseny idén is ötnapos lesz (május 14–18.). A viadal szakmai színvonala az elmúlt években dinamikusan emelkedett, 2023-ban pedig kiérdemelte a ProSeries státuszt. Azóta olyan világsztárok fordultak meg hazánkban, mint a Tour de France-győztes Egan Bernal, a háromszoros világbajnok Peter Sagan, vagy a 35-szörös Tour de France-szakaszgyőztes Sir Mark Cavendish. Az eseményt a világ 190 országában tévénézők milliói követik figyelemmel évről évre, kiemelt médiapartner az Eurosport és az M4 Sport csatorna, amely a rajttól a célig élőben közvetíti az egyes szakaszokat.
Május 16-án tehát a Gödöllői Királyi Kastély előtt kezdi meg útját a Kékestető csúcsára (163 km, szintemelkedés: 1974 m) a Tour de Hongrie mezőnye a verseny királyetapján. A három gyorsasági részhajrát tartalmazó etap végén a szokásos mátrai körpálya vár a versenyzőkre, hogy aztán az átlagosan 8,2% meredekségű utolsó bő három kilométer döntsön a szakaszgyőzelemről. Gödöllő újonc a Tour de Hongrie körforgásában, most először rajtol innen a verseny. Utoljára 2016-ben haladt keresztül a mezőny városunkon.
Ahogy az utóbbi években megszokhattuk, idén is négy megkülönböztető mezért zajlik a küzdelem a verseny során. Ezek közül egy biztosan a hazaiak kezén marad: a fehér trikót a legjobb magyar kerékpáros húzhatja magára! A nemzetközi kerékpárversenyeken a fehér trikó leggyakrabban a fiatalok versenyének éllovasát illeti. A Tour de Hongrie-n 2018-ig a legjobb 23 éven aluli kerékpárost illette a trikó, ám miután a verseny 2.1-es szintre lépett, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vonatkozó szabályainak megfelelően már csak négy megkülönböztetőt oszthattak ki a szervezők, szerepe megváltozott. A másik három trikó, a sárga (a legértékesebb), amit az összetettben vezető kerékpáros visel, a zöld, amit a legjobb sprinter és a piros, amit a hegyi összetettben vezető.
Forgalomkorlátozások Gödöllőn a Tour de Hongrie napján

Május 16-án, pénteken Gödöllőről rajtol a 46. Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny harmadik szakasza. A rajt 12 órakor lesz a Gödöllői Királyi Kastély előtt, az Ady Endre sétányon, ezért több közlekedési korlátozás lép életbe a városban.
A kastély parkolójában május 15-én (csütörtök) 18 órától, május 16-án (péntek) 16 óráig nem lehet majd parkolni. Szintén zárva lesz a Művészetek Háza parkolója csütörtökön 22 órától pénteken 16 óráig.
A verseny útvonalán – Ady Endre sétány, Állomás út, Köztársaság út – pénteken 8:00–12:10 között megállási tilalom, 11:10–12:10 között pedig teljes lezárás várható.
A városban úgynevezett „lassú rajttal” indulnak el a versenyzők, az Ady Endre sétány–Állomás út–Köztársaság út útvonalon haladnak Valkó felé. A verseny éles szakasza csak a Gödöllő vége táblától kezdődik majd.
A szervezők a biztonságos lebonyolítás érdekében kérik az autósok és gyalogosok türelmét és együttműködését.