Fábián Bertalan alpolgármester szerint Gödöllő értelmiségi város, ahol a kultúra támogatása továbbra is kiemelt fontosságú. Az oktatás helyzete pedig kedvezőbb, mint az országos átlag.
Ön a Török Ignác Gimnázium igazgatójaként vonult nyugdíjba. Fél év elteltével hogyan látja az alpolgármesteri munkát? Jó döntés volt elvállalni a felkérést?
Volt egy rövid időszak, amikor nyugdíjasként otthon voltam – meg kell mondanom, borzasztó volt, nem embernek való. Akkor is „igazgató” voltam, de a feleségemen kívül nem akadt senki, akit igazgathattam volna. Az alpolgármesterség előtt végig kellett csinálni egy kampányt az egyéni választókörzetemben, és mivel a lokálpatrióta klub tagjaival mind a tíz körzetet megnyertük, illendő volt alpolgármestereket is jelölni. Így ért ez a meglepetés – nem készültem erre a feladatra. Tudtam, hogy sok tennivaló lesz, és hogy más lesz, mint az iskolaigazgatás, ahol minden napnak megvolt a maga menetrendje. Az alpolgármesterség nem ilyen kiszámítható, sokkal összetettebb munka. Gödöllőn rengeteg dolog történik, így még négyünknek – a három alpolgármesternek és a polgármester úrnak – is nehéz mindenhol jelen lenni. A feladatokat felosztottuk: természetes módon az oktatás, a szociális ügyek és a közbiztonság tartozik hozzám.
Az Ön kezdeményezésére jött létre az oktatási kerekasztal. Miért tartja fontosnak, hogy az intézmények együttműködjenek?
Amikor 2003-ban gimnáziumigazgató lettem, az iskolák még önkormányzati fenntartásban működtek. Tavasszal az intézményvezetőket rendszeresen elvitték egy balatonlellei tréningre. Ezeknek az volt az igazi haszna, hogy megismertük egymást, a másik intézmény problémáit és munkáját. Amikor alpolgármester lettem, rögtön úgy gondoltam: ezt a hagyományt fel kell eleveníteni. Azóta sok megerősítést kaptam ebben. Például az egyik legsürgetőbb téma, amit ezek a fórumok napirendre tűznek, a sajátos nevelési igényű gyermekek számának drámai emelkedése. Ezzel a problémával már bölcsődében, óvodában, iskolában, de még az egyetemen is foglalkozni kell. Egyes szakmai becslések szerint 2020 óta ötszörösére nőtt az érintett gyerekek száma.
Mi lehet ennek az oka?
Valószínűleg a társadalom lelkiállapota is megváltozott. Ezzel ritkán foglalkozunk, pedig a Covid például olyan támadás volt az emberiség ellen, amitől akkor is féltünk, ha ezt nem mondtuk ki. Előtte a migrációval kapcsolatos félelmek, különösen az idősebbeket érintették érzékenyen. A járvány után jött a háború – ismét egy olyan veszélyhelyzet, amely nyomot hagy az emberek tudatában. Ezek a félelmek, megrázkódtatások társadalmi szinten is jelentkeznek, és a gyerekeken is tükröződnek. Közben a diagnosztikai rendszerek is sokat fejlődtek, többet tudunk arról, miben szenvednek ezek a gyerekek – csakhogy elfelejtették erre felkészíteni a pedagógusokat.
Egy önkormányzat mit tehet ebben a helyzetben?
Az iskolák államosításakor nem tiltották meg az önkormányzatoknak, hogy továbbra is támogassák intézményeiket. Nyilván az anyagi lehetőségek korlátozottak, de az például az önkormányzaton is múlik, hogy sikerül-e pedagógusokat idecsábítani. Gödöllőn még mindig viszonylag jó a helyzet, bár a pedagógushiány már érezhető – főként abban, hogy nagyon sok nyugdíjas tanár dolgozik még. El kell gondolkoznunk azon, hogy hatéves gyerekeket sokszor 66 éves tanítók tanítanak. Óriási generációs szakadékot jelent ez.
Közben romlanak a kompetenciamérések eredményei. Mi lehet ennek az oka?
Érdemes megnézni, mi történt 1990 óta. Egyetlen kormány sem büszkélkedhet azzal, hogy javított volna ezeken az eredményeken. Valamit tehát rendszeresen elrontunk. Az 1993-as oktatási törvény például olyan szabályokat tartalmazott – például az osztálylétszámok –, amiket soha nem tartottunk be. A gimnáziumi ajánlott osztálylétszám 24 fő lenne, de ma már akár 40 is lehet. Jó lenne, ha sokkal kevesebb gyerek lenne egy osztályban. Gödöllőn viszont minden gimnáziumi osztály harminc feletti létszámú. A mérések ráadásul gyakran nem azt mérik, amit ténylegesen tanítunk. A gyerekeket arra ösztönözzük, hogy sokat tanuljanak, minden a fejükben legyen – ők viszont már abban nőnek fel, hogy minden ott van a telefonjukban. Új módszereket kell kidolgoznunk az oktatásban.
A pedagógusok tiltakozásai lezárultak, és megemelték a béreket is. Megnyugvás jött el ezzel?
A bérrendezés valóban megtörtént, és úgy gondolom, ma egy pedagógus házaspár már normális családi életet tud élni. A lakhatás persze továbbra is probléma – két tanári fizetésből csak komoly hitellel lehet lakást vagy házat vásárolni. Emellett új szakmai terhek is megjelentek: óraszám-növekedés, adminisztráció, kötelező továbbképzések. Úgy vélem, amíg nem lesz újra önálló oktatási minisztérium, ezek a gondok nem oldódnak meg.
Szervezett egy rangos tudományos konferenciát és könyvkiállítást Hasonmástól a fakszimiléig címmel. Van erre közönség Gödöllőn?
A tapasztalat azt mutatja, hogy van – a terem tele volt, még a köztársasági elnök is meglátogatta a kiállítást. Általánosságban ma a kultúra szóhoz inkább a szórakoztatás és a szórakoztatóipar társul. Sok kiváló művész remek produkcióját látjuk, és arra vagyunk „programozva”, hogy könnyen fogyasztható tartalmakat vegyünk magunkhoz. A klasszikus kultúra értékei lassan kiszorulnak a mindennapokból, pedig időnként igenis szükség van rájuk.
A városi Facebook-oldalon a Gödöllő ma rovatot látva szinte minden napra jut egy-egy rendezvény, hétvégente akár több is. Mitől lett Gödöllő ennyire pezsgő kulturális központ?
Régi, kiváló kezdeményezések alapozták meg ezt. Olyan pedagógusok, mint idősebb Heltai Miklós, aki helytörténeti gyűjteményt hozott létre, amiből a Városi Múzeum lett, vagy Winkler Nándor, aki a kórusmozgalmat éltette. És sokan mások. Gödöllő mindig is értelmiségi város volt. Ide települt egy agráregyetem, amely a paraszti világ értelmiségét képezte ki. Jó örökséget kaptunk a rendszerváltás után, és Gémesi polgármester nagyon jól ráérzett arra, hogy ezt támogatni kell.
A jelenlegi kulturális miniszter, Hankó Balázs is gödöllői, ráadásul az Ön tanítványa volt. Hogyan értékeli eddigi munkáját?
Azt hiszem, vannak politikai megbízatásai, ahol politikusként kell viselkednie. Ha egy gyógyszerészre bízzák a kultúra irányítását egy országban, arról nem a gyógyszerész tehet. Balázs kiváló tanuló volt, szorgalmas diák. Találkoztam azóta vele, államtitkár korában. Azt gondolom, hogy ezt a politikai feladatot úgy látja el, ahogy megbízták vele. Nem hiszem, hogy ő erre vágyott. De miniszterek jönnek, mennek. Gyógyszerészként bizonyára kiváló, és ha már nem lesz miniszter, akkor újra megtalálja a helyét.
A Török Ignác Gimnázium idén hetvenéves. Milyen szerepet játszott a város életében?
1988 óta dolgoztam az iskolában, és az 50 éves jubileum idején én voltam az igazgató. Már akkor is világos volt, hogy egy ilyen méretű városban központi szerepe van a gimnáziumnak. Sokáig egyedüli középiskolaként működtünk, nemcsak Gödöllőről, hanem a környék falvaiból is ide jártak. Szellemi központ volt, és részben ma is az. A mostani jubileum kapcsán komoly felkérést kaptam az igazgató úrtól: szeretnénk létrehozni egy alumnit, egy öregdiák-szervezetet, amely személyes kapcsolaton keresztül részt vesz az iskola életében, és ha kell, anyagilag is támogatja. Az alapítvány ugyanis jelenleg a szülők adományaiból működik – jó lenne mellé még egy támasz. Hárman-négyen fogjuk képviselni ezt a programot.
Milyen feladatok merültek fel az elmúlt hónapokban a választókörzetében, Csanakon?
Szerencsére a kertváros nyugodt környék. Sok idős ember él itt, ami a hozzám tartozó szociális feladatok körébe tartozik. Fontos feltérképezni, megkeresni a nehéz helyzetbe került embereket. Ugyanakkor sok fiatal család is lakik erre, így az oktatás és a közlekedés kérdései kiemelt figyelmet kapnak. Sokan személyesen keresnek meg, aminek mindig örülök.
A személyes problémákban igyekszem segíteni, a nagyobb horderejű ügyekre pedig felhívni a figyelmet – legyen szó az Arany János utcai bolt átépítéséről, vagy a csanaki játszótér és sportpálya gondozásáról.
