A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap volt, de a ma élő generációk már inkább a kommunista felvonulásokra és parki vállalati piknikekre emlékeznek.
Gödöllőn a tribün rendszerint a Pálma cukrászda előtt (a mai MUZA magasságában) kapott helyet. A tribünön foglaltak helyet a „csúcsvezetők”: párttitkár, tanácselnök, munkásőr-parancsnok, rendőr- és tűzoltóparancsnok, az orosz laktanya parancsnoka, a vállalatok vezetői, párttitkárai, iskolaigazgatók. A rendszert dicsérő hatalmas transzparensekkel, a vállalatok névtábláival, zászlókkal és lufikkal vonultak el a tribün előtt a nagyobb (Ganz, Humán, Gépgyár, MÉM-MI), majd a kisebb helyi gyárak, vállalatok, cégek, egészségügyi dolgozók, sportolók, hivatalnokok, és csatlakoztak az iskolák is. A vonulás a 3-as főúton, általában Budapest irányából Aszód irányába haladt el, és a csoportok egy része a Dózsa György út irányából csatlakozott. Minden érkező csapatot hangosbemondóban köszöntöttek, és mutattak be a tribünön álló vezetőknek, miközben hangosan harsogtak a hangszórókból az énekek, mozgalmi dalok.
A felvonuláson kötelező volt részt venni. Érdekességként mesélem el, hogy egy alkalommal a Ganz vezetősége a szakadó esőre tekintettel nem küldte az utcára a dolgozóit, nem vettek részt a felvonuláson. Ez nem volt mindennapi eset, nem is hagyták szó nélkül. Még az újságok is megírták.
A felvonuló munkásnép a mai buszpályaudvar magasságában az Alsóparkba kanyarodott, ahol ledobva magáról a kötelező felvonulási elemeket, a zakót és a tiszteletet parancsoló arckifejezést, nyakkendőt meglazítva, ünnepi ruhában, vagy kisdobos-/úttörő-egyenruhában átadta magát a majális hangulatának.
A majálist a szakszervezetek szervezték. Sörjegyre egy pár virsli zsemlével és mustárral, egy sör vagy 2 üdítő járt az ünneplőknek. Ezt elfogyasztva aztán belevetették magukat a vurstli fergeteges forgatagába. Sokáig a majális szerves része volt minden évben a lovasverseny, a díjugratás, amely akár két napig is napig tartott. A hölgyek eközben a bazársoron válogattak a portékák között, a férfiak a céllövöldében próbáltak szerencsét az elállított légpuskákkal. A gyerekek szédülésig foroghattak a különböző körhintákon, míg a kisebbek félóránként sírtak egy újabb nyuszis lufiért, mert az előző már kipukkadt. Itt aztán mindenki megfeledkezett a munkáról, a kötelező felvonulásról, és a közösségi élet vette át a főszerepet. A kollégák és családjaik ismerkedtek, beszélgettek a sátrak és a sör mellett.
Barátságok köttettek, közösségek alakultak. Az emberek együtt voltak, és örültek a tavasznak, a szabad napnak.
Facebook-idézetek
„Ballonkabát, térdzokni!”
„Ó, régi idők, letűnt álmok, ifjúság…”
„Én is vonultam, azt hiszem, kétszer, egyszer harmadéves inasként. Jutott is egy Lenin-kép.”
„Én a 60-as években voltam ipari tanuló, és az Alsóparkban voltak a koncertek, amikor vége volt a felvonulásnak. Emlékszem, a Szörényiék játszottak, és arra is, hogy egy hódolóm kért egy Illés-számot nekem, amit Levente mondott be a mikrofonba. A címe: A különös lány. 50 év múlva itt, a neten rám talált, újra!”
„1964-ben, a tokiói olimpia idején mint petőfis diákok színes trikóba öltöztünk, és az olimpiai 5 karikát alakítottuk ki, amelyet az MHSZ pilótái kisgépről fotóztak.”
„Hogy mi volt benne a jó? Hogy komolyan visszasírjuk-e?? Jó volt benne, hogy volt. Nekünk vannak emlékeink. Mi közösségben voltunk, összetartoztunk, csapat voltunk. Ki ganzos, ki humános, ki törökös, ki petőfis. De mind-mind tartoztunk valahova. Virslit ettünk, beszélgettünk, körhintáztunk, nevettünk. Apáink célba lőttek, sört ittak. Szabadban voltunk, kimozdultunk, énekeltünk, együtt voltunk. Ma mi van?? Mindenki füvet vágott, és a gép előtt kuksolt. Melyik a jobb?”
A felvonuláson kötelező volt részt venni. Érdekességként mesélem el, hogy egy alkalommal a Ganz vezetősége a szakadó esőre tekintettel nem küldte az utcára a dolgozóit, nem vettek részt a felvonuláson. Ez nem volt mindennapi eset, nem is hagyták szó nélkül. Még az újságok is megírták.
A felvonuló munkásnép a mai buszpályaudvar magasságában az Alsóparkba kanyarodott, ahol ledobva magáról a kötelező felvonulási elemeket, a zakót és a tiszteletet parancsoló arckifejezést, nyakkendőt meglazítva, ünnepi ruhában, vagy kisdobos-/úttörő-egyenruhában átadta magát a majális hangulatának.
A majálist a szakszervezetek szervezték. Sörjegyre egy pár virsli zsemlével és mustárral, egy sör vagy 2 üdítő járt az ünneplőknek. Ezt elfogyasztva aztán belevetették magukat a vurstli fergeteges forgatagába. Sokáig a majális szerves része volt minden évben a lovasverseny, a díjugratás, amely akár két napig is napig tartott. A hölgyek eközben a bazársoron válogattak a portékák között, a férfiak a céllövöldében próbáltak szerencsét az elállított légpuskákkal. A gyerekek szédülésig foroghattak a különböző körhintákon, míg a kisebbek félóránként sírtak egy újabb nyuszis lufiért, mert az előző már kipukkadt. Itt aztán mindenki megfeledkezett a munkáról, a kötelező felvonulásról, és a közösségi élet vette át a főszerepet. A kollégák és családjaik ismerkedtek, beszélgettek a sátrak és a sör mellett.
Barátságok köttettek, közösségek alakultak. Az emberek együtt voltak, és örültek a tavasznak, a szabad napnak.
Átal Anikó
