Egy élet Gödöllő dallamára

Feleségével, Máriával
Feleségével, Máriával
Egy élet Gödöllő dallamára

Édesapja 1920-ban érkezett a Felvidékről, és itt házasodott meg Gödöllőn. A kis Gyuri a Petőfi Sándor utcában nőtt fel. A közeli általános iskolába járt, amely akkor még a mai Református Líceum helyén működött. Gyerekként hamar kapcsolatba került a zenével: a családi polc tetején lévő hegedű ugyan tiltott gyümölcs maradt – édesapja szerint túl fiatal volt hozzá –, ám tizenkét évesen, amikor az iskolában fúvószenekart szerveztek, azonnal jelentkezett. Így lett belőle rezes fúvós, és 1958-tól tagja lett az úttörő fúvószenekarnak.

Gyermekkorának másik fontos élménye a költészet volt. Édesapja gyakran segített nővérének verset tanulni, ő pedig csendben figyelte, majd maga is próbálkozott. Hamarosan az iskolai ünnepségek állandó szavalója lett, majd városi, területi, sőt országos versenyeken is indult. Középiskolásként többször is dobogóra állhatott, majd a József Attila Szavalóversenyen négy fordulón át jutott tovább. Bár a végső tévéközvetítésbe nem került be, 1972-ben mégis láthatták őt a nézők a Ki mit tud? műsorban, igaz, nem verssel, hanem a Dixwing Band nevű dixieland zenekar harsonásaként. Ezt követően a társaságban való zenélés hosszú időre háttérbe szorult az életében, de nem örökre: miután gyermekei már kiröppentek, visszatért a zenekari élethez. Előbb két és fél évig újra zeneiskolába járt Ella Attilához, hogy felfrissítse tudását, majd csatlakozott Gödöllő Város Fúvószenekarához, amelynek azóta is aktív tagja. Minden városi ünnepségen, rendezvényen ott van, harsonájának hangja mára egybeforrt a gödöllői események hangulatával. Feleségével, az énekkaros Máriával – aki alapító tagja a Gödöllői Városi Vegyeskarnak – egy irodalmi előadás alkalmával találkozott, még az öreg Kul­­túrotthonban.

KGy202x 1 Enhanced SR
Harsonájának hangja mára egybeforrt a gödöllői események hangulatával

2021-ben egy kü­­lönleges küldetést érzett magáénak: emléket állítani Hegedűs László költőnek, aki tíz évig élt Gödöllőn, de kemény hangvételű versei miatt önálló kötetet nem tudott kiadni élete folyamán. Kiss György ezért „Akit elhallgattak” címmel megjelentette Hegedűs válogatott verseit.

A sport is szervesen hozzátartozik életéhez, bár ez később vált meghatározóvá. Édesapja jó sportlövő volt, így fiatalon ő is kipróbálta a lövészetet, de igazi áttörést nem ért el. A fordulat 31 éves korában jött el, amikor jelentkezett az Aranyjelvényesek az olimpiára nevű ötpróbaprogramra. Edzeni kezdett Kirchhofer József – vagy ahogy mindenki ismerte, Csosza bácsi – keze alatt. A kezdet nehéz volt, a sarokig sem tudott elfutni, de kilenc hónappal később már országos maratoni bajnokságon vett részt. A maratont huszonhatszor teljesítette, emellett gyaloglóversenyeken is indult. Legnagyobb büszkesége, hogy 50 évesen ezüstérmet nyert a magyar bajnokságon az 50 kilométeres gyaloglás csapatversenyében, Gyuri fiával (Gurigával) és Török Csabi tanítvánnyal közösen. 1987-ben Ausztráliában, a veterán atlétikai világbajnokságon nemcsak sportolóként, hanem előadóként is szerepelt: a melbourne-i magyar közösség előtt szavalta el József Attila A Dunánál című versét, ami megható, közös emlékké vált több száz ott élő magyar számára. Legutóbbi nemzetközi megmérettetése 2023-ban volt, amikor a szenior-világbajnokságon 10 kilométeres gyaloglásban a hetedik helyen végzett. Még ma is aktív, a Kirchhofer SE-ben gyerekeknek tart tájfutóedzéseket.

Középiskolai tanulmányai során műszerészként végzett, majd bevonult katonának Aszódra, ahol bekerült a katonazenekarba – itt ismerkedett meg a harsonával. A katonaság után a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán tanult tovább, villamos üzemmérnökként végzett. A gödöllői Híradó Technikai Üzem meólaborjában kezdett dolgozni, így szakmai pályája is Gödöllőhöz kötötte.

A vallási közösség a Béke Hercege születésnapján

Ki tanítja A BÉKÉT?

lehet, hogy a világ népei, bármilyenfajhoz vagy valláshoz tartozzanakis, ihletüket egyetlen men�-nyei Forrásból nyerik és egy Istenalattvalói.”A gödöllői bahá’í-hívek mindenkorosztály számára igyekeznek lehetőségetteremteni az Istennelvaló kapcsolódásra és életük jobbátételére. A...

Mandevillené Keresztényi Gizella is rajthoz állt a hatvani rákellenes úszóversenyen

80 éven túl, úszni egy jó ügyért

Októberben a Magyar Rákellenes Liga gödöllői alapszervezete is részt vett a hatvani alapszervezet által rendezett hagyományos, vidám úszóversenyen, amely az egészséges életmód és az örömteli mozgás fontosságát hirdette. A hatvani...

Az új tárgyak ajándékozással és vásárlással kerültek a múzeum tulajdonába

Gyűjtögettek, gyarapodtak

Új kiállítás nyílt a Gödöllői Városi Múzeumban Gyarapodó gyűjteményünk 2017-2025 címmel. A tárlat olyan műtárgyakat, dokumentumokat, fényképeket mutat be, amelyek nagyrészt ajándékozással és vásárlással kerültek a múzeum tulajdonába, és eddig...