Dr. Kamuti Jenő kapja idén a Magyar Szabadságért Díjat 

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

a magyar szabadság napját, arra emlékezve, hogy 1991. június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét, hazánk visszanyerte függetlenségét. Június 27-én az ünnepi program részeként adják át a Magyar Szabadság Napja Alapítvány által 2000-ben alapított Magyar Szabadságért Díjat. Az elismerést idén dr. Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair Play Bizottság volt elnöke, a MOB elnökségének tagja, sebész, a MÁV Kórház és Rendelőintézet nyugalmazott kórházigazgató főorvosa veheti át.

A Magyar Szabadságért Díjat olyan személyek kaphatják meg, akik tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez, a magyar kultúra, a magyarságtudat megőrzéséhez és továbbadásához, munkájukkal példát mutattak. 

Dr. Kamuti Jenő kezdő vívóként az 1956-os forradalom leverése után, bebörtönzött édesapja megmentéséért vívott Moszkvában és Párizsban, ahol mindkét alkalommal a dobogó legmagasabb fokára állhatott, és így sikerült édesapját megmenteni a biztos haláltól. 

Édesapja nézeteit, amely szerint az emberi élet megmentésénél nincsen fontosabb, szintén magáénak tudta. Több évtizedes önzetlen, példaértékű sebészorvosi munkája során segítette – sokszor reménytelen helyzetből is – betegeinek gyógyulását. Sebészként több mint 12 ezer műtétet végzett.

Az orvoslás és a fair play egész pályafutása során végig jól kiegészítették és segítették egymást.

A Nemzetközi Fairplay Bizottság elnöki tisztségét 25 éven át látta el. Kiváló sportdiplomáciai tevékenységével erősítette Magyarország elismertségét a világban. 

Meggyőződése, hogy kötelessége terjeszteni azt a hitet, az teszi boldoggá az embert, ha jót tud cselekedni vagy tanácsolni. K. J.  

 

A giesseni vendégek üdvözlése a királyi váróban

Testvérvárosi Rotary-barátság 

A Rotary Club Gödöllő csapata vendégül látta a giesseni rotaristákat, elősegítve a híres Rotary-barátságot. Giessen Gödöllő németországi testvérvárosa is, de most Ratkai Krisztina klubtársunk az ottani Rotary Clubbal vette föl...

Copy of Conscious Ageing Wheel - 4

Klub a tudatos öregedésért

A Tudatos Öregedés Klub olyan közösségi kezdeményezés, ahol nyíltan, tabuk nélkül beszélgethetünk az öregedéshez kapcsolódó kérdésekről. Nem csak időseknek szól. A klub különösen a középkorúakat szólítja meg – azokat, akik...

Csaknem száz résztvevő a Megújult 
Nemzedékért Alapítvány táborában

Gyermekmosolyok és életre szóló élmények

Több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2013 nyarán fogant meg a gondolat a Megújult Nemzedékért Alapítvány (MNA) önkénteseiben: mi lenne, ha a nyári szünetben napközis tábort szerveznének a gyerekeknek? A kezdeményezés...