Gyermekmosolyok és életre szóló élmények

Csaknem száz résztvevő a Megújult 
Nemzedékért Alapítvány táborában
Csaknem száz résztvevő a Megújult Nemzedékért Alapítvány táborában

Több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2013 nyarán fogant meg a gondolat a Megújult Nemzedékért Alapítvány (MNA) önkénteseiben: mi lenne, ha a nyári szünetben napközis tábort szerveznének a gyerekeknek? A kezdeményezés kezdetben a Szeretet Lángja Gyüleke­zet közösségében nevelkedő gyermekek számára indult – amelyhez az Alapítvány szorosan kapcsolódik –, ám a hír gyorsan terjedt. Az első táborok az Alapítvány Ganz Ábrahám utcai bérelt telephelyén zajlottak, ám a résztvevők folyamatosan növekvő száma új helyszín után kiáltott. Így esett a választás a Royal Rangers és a Gödöllői Agapé Gyülekezet Peres utcai helyszínére. 2024-ben már közel száz gyermek vett részt a táborban, ahonnan sokan életre szóló élményekkel tértek haza.

Az MNA célja, hogy a játékos foglalkozásokon, énekeken és csoportbeszélgetéseken keresztül olyan örök érvényű igazságokat és erkölcsi alapokat adjon át a gyermekeknek, amelyek egész életükre hatással lehetnek. A szülők visszajelzései évről évre megerősítik, hogy a tábor jó úton jár.

A rendezvény sikerének egyik kulcsa az a több száz önkéntes munkaóra, amit a szervezők a programok előkészítésébe és lebonyolításába fektetnek. Mivel a táborban kizárólag önkéntesek dolgoznak, a részvételi díj is jóval kedvezőbb, mint más, hasonló táboroké. Az önkéntes adományoknak és egy pályázatnak köszönhetően a Gödöllői Anyaotthon tíz lakója szinte ingyen vehetett részt a tavalyi táborban.

Szeretettel várunk minden 6–13 év közötti gyermeket az idei táborunkba július 28-tól augusztus 1-ig, jelentkezés és további információ: szeretet.tabor@gmail.com; 06-70-392-6365

Szabó Sándor, az MNA vezetője
A vallási közösség a Béke Hercege születésnapján

Ki tanítja A BÉKÉT?

lehet, hogy a világ népei, bármilyenfajhoz vagy valláshoz tartozzanakis, ihletüket egyetlen men�-nyei Forrásból nyerik és egy Istenalattvalói.”A gödöllői bahá’í-hívek mindenkorosztály számára igyekeznek lehetőségetteremteni az Istennelvaló kapcsolódásra és életük jobbátételére. A...

Mandevillené Keresztényi Gizella is rajthoz állt a hatvani rákellenes úszóversenyen

80 éven túl, úszni egy jó ügyért

Októberben a Magyar Rákellenes Liga gödöllői alapszervezete is részt vett a hatvani alapszervezet által rendezett hagyományos, vidám úszóversenyen, amely az egészséges életmód és az örömteli mozgás fontosságát hirdette. A hatvani...

Az új tárgyak ajándékozással és vásárlással kerültek a múzeum tulajdonába

Gyűjtögettek, gyarapodtak

Új kiállítás nyílt a Gödöllői Városi Múzeumban Gyarapodó gyűjteményünk 2017-2025 címmel. A tárlat olyan műtárgyakat, dokumentumokat, fényképeket mutat be, amelyek nagyrészt ajándékozással és vásárlással kerültek a múzeum tulajdonába, és eddig...