Szépül a Máltai Szeretetszolgálat épülete

Dr. Gémesi György polgármester 
a szépítést végző lelkes csapattal
Dr. Gémesi György polgármester a szépítést végző lelkes csapattal

Ismét megújulást ünnepelt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Támogató Szolgálat és Szenvedélybetegeket Segítő Központ. 

Míg a múlt évben az intézmény kertje szépült meg összefogással, most az épületet újították fel és alakították át saját erőből. 

Ennek során teljes belső felújítás és átalakítás történt: többek között in­­ter­júztatószobákat alakítottak ki, megújultak a szociális helyiségek és az irodai rész. 

Már csak a tető rendbetétele van hátra, de ez még csak a tervek között szerepel – erről Nagyné Bige Orsolya intézményvezető, Szulyák Eleonóra szakterületi vezető és Molnár Tamás, a szervezet közép-magyarországi regionális központjának vezetője tájékoztatta dr. Gémesi György polgármestert azon a családias hangulatú rendezvényen, amelyet az intézmény kertjében tartottak.  

A rendezvényen részt vettek a Nefelejcs Napköziotthon gondozottjai is, akik a megújulás részeként és befejezéseként festették le az intézmény kerítését.

K. J. 

A giesseni vendégek üdvözlése a királyi váróban

Testvérvárosi Rotary-barátság 

A Rotary Club Gödöllő csapata vendégül látta a giesseni rotaristákat, elősegítve a híres Rotary-barátságot. Giessen Gödöllő németországi testvérvárosa is, de most Ratkai Krisztina klubtársunk az ottani Rotary Clubbal vette föl...

Copy of Conscious Ageing Wheel - 4

Klub a tudatos öregedésért

A Tudatos Öregedés Klub olyan közösségi kezdeményezés, ahol nyíltan, tabuk nélkül beszélgethetünk az öregedéshez kapcsolódó kérdésekről. Nem csak időseknek szól. A klub különösen a középkorúakat szólítja meg – azokat, akik...

Csaknem száz résztvevő a Megújult 
Nemzedékért Alapítvány táborában

Gyermekmosolyok és életre szóló élmények

Több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2013 nyarán fogant meg a gondolat a Megújult Nemzedékért Alapítvány (MNA) önkénteseiben: mi lenne, ha a nyári szünetben napközis tábort szerveznének a gyerekeknek? A kezdeményezés...