Gondolom, apám a receptet nem tudta elkérni a szakácstól, mert nem beszélt franciául, a szakács meg ugyan mitől beszélte volna a magyar nyelvet? Szóval abból kellett főzni, ami itthon kapható volt a Huszasban. Bár az is lehet, hogy apám elmondása szerint előkerült egy tolmács hölgy, és az ő révén sikerült valamennyire memorizálni az elkészítés módját.
Rácz Barna akkor ötéves volt, de arra a mai napig emlékszik, hogy az akkori ízvilágtól
abszolút különbözött az étel, amit édesanyjával összeokoskodtak. A klasszikus mediterrán
fűszerek, oregánó, kakukkfű, tárkony ez idő tájt hiányoztak a kínálatból,de majoránnával, miegymással pótolták a pótolhatatlant.
Az étel alapját a dinsztelt hagyma, fokhagyma adta, és itt jött az első csavar, a darált
marhahús, ami lepirítva egy elképesztően telt ízű, szószos alapot adott. Majd sárgarépakockák kerültek a lábasba, és a mustárral bekent rostélyosszeletek. Kapott
egy bő vörösborfürdőt, és lassú párolás után a puha hús fedő nélkül vissza lett, „szottyosra” sűrítve.
„Ez annyira jól sikerült – mesélni Rácz Barnabás –, hogy erre házibulikat szerveztek a szüleim. A Remsey fivérek, dr. Bodó Szilárd és még sokan mások kóstolták ezt az ételt anno. Remsey Andris még a vendégek poharaira is festett valami jellemző dolgot, hogy mindenki tudja, melyik a sajátja.”
Rácz Barna most olvasóink kedvéért elkészítette az eredeti kreatúrát, mert az akkori ízeket szerette volna újra kóstolni. De mai fejjel a húst lisztbe forgatva kérgesítené
párolás előtt. „Tettem volna bele a korábban említett fűszerekből is, sőt egy jó deci konyakkal is megöntöztem volna. Pár szem savanyított gyöngyhagyma is kerülhetett volna
bele, de ezeket majd legközelebb.”
Azt mondja, burgonyakrokett illik hozzá, és jófajta áfonyalekvár a tányér szélére.