in

70 éves a gödöllői asztalitenisz

Beszélgetés Bartha Tiborral

Idén 70 éves a gödöllői asztalitenisz. A jubileumi év kapcsán beszélgettünk Bartha Tiborral, a Gödöllői Sport Klub alelnökével, az asztalitenisz szakosztály vezetőjével.

Mikor kezdődött Önnél az asztalitenisz iránti szerelem?

A pingpong iránti szerelem egy boglárlellei úttörőtáborban indult, ahol több sportágat is kipróbálhattunk, de nekem, szemüveges gyerek lévén, egyből a pingpong tetszett meg, mivel ott nincs testi kontaktus. Mikor hazajöttünk a táborból, a nővérem utánajárt, hogy hol lehet Gödöllőn asztaliteniszezni és szépen elvitt a 202-es tornatermébe az első edzésre. Ekkor 12 éves voltam, azaz 38 évvel ezelőtt ragadtam ott, a pingpongasztal mellett. Természetesen azóta is töretlen a szerelem.

Beszéljünk a gödöllői pingpongéletről! Mennyi igazolt versenyző van és mennyi hobbijátékos?

70 éves tradicióval bír a gödöllői szakosztály, éppen ezért tartom fontosnak, hogy megemlítsük elődeinket. Ha a gödöllői pingpongéletről beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül Imre Jóska, Nagy Pista, Nagy Pista II., Orgoványi Imre és Rétfalvi Antal neve mellett. Az elődeink rendkívül jó közösséget alkottak, ez a közösség volt az alapja a mai asztalitenisz szakosztálynak. A gödöllői pingpongnak egyetlen válságos időszaka volt, a rendszerváltás környékén. Aztán onnan szerencsére megint elindult a fejlődés. Ennek a fejlődésnek az egyik megkerülhetetlen alakja Lukács Csaba, aki a világ legjobb adogatógépét gyártja és történetesen gödöllői. Érdekes történet az övé, hiszen az egyetemista diplomamunka volt az adogatógépe. Aztán ezt olyan szintre tökéletesítette, hogy ma már tényleg hamisíthatatlanul a világ legjobb gépét gyártja, a világ legnagyobb márkája, a Butterfly számára. Körülbelül tíz évvel ezelőtt, Csaba segítségének is köszönhetően, indult el az utánpótlás programunk. Most már a negyedik generációt neveljük ki. A gyerekek létszáma jelenleg körülbelül 50-60 fő. A Damjanich és a Szent Imre iskolában működünk. Nagyon jól sikerült lerakni az utánpótlásképzés alapjait, hiszen a saját nevelésű gyerekeink férfi NB II-ben kiváló teljesítményt nyújtanak és harcolnak a feljutásért, úgy, hogy tavaly nyerték meg az NB III-at.

A gödöllői fiatalok között lát most olyan tehetséget, aki esetleg a következő Tóth Krisztina lehet, aki ugyebár Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes volt?!

Jelenleg van egy kisfiú, Kubatov Máté, aki rendkívül tehetséges és hihetetlen szorgalmas. Az volt számára a karácsonyi meglepetés, hogy Tóth Krisztinával edzhetett együtt, aki a bajorországi tartományi válogatott a szövetségi edzője. Az edzés után aztán Kriszti is megerősítette, hogy ha Máté ezzel a lelkesedéssel és odaadással folytatja, akkor ő belőle is komoly válogatott játékos lehet.

Nagy népszerűségnek örvend a városrészek közti bajnokság, ami már ötödik éve tart. Mit kell erről tudni pontosan?

Dr. Györfi Beával közösen hívtuk életre öt évvel ezelőtt a városrészek közötti bajnokságot, ami azt jelenti, hogy minden városrész kiállít egy 4 fős csapatot. Rögtön, az első pillanattól kezdve nagy népszerűségre tett szert ez a bajnokság. A verseny maga őszi-tavaszi lebonyolítási rendszerben működik, úgy, mint a „nagyoknál”: 4 fős csapatok küzdenek egymással, két páros, plusz 16 egyéni meccs van, havonta egyszer a Damjanichban történik a lebonyolítás. Ezeket Bea a Facebookon szervezi, kommunikálja. Egyébként egyre népszerűbb ez a versenysorozat, mert most már A csoportot és B csoportot kellett létrehoznunk. A csapatok száma pedig olyan nagy lett, hogy nem is tudjuk egy hétvégi napon lebonyolítani a mérkőzéseket! Ha valaki csatlakozni szeretne, akkor Györfy Beát keresse, de a Facebookon könnyedén rá lehet találni a városrészek közötti asztalitenisz-bajnoksággal kapcsolatos információkra. A következő szezon idén szeptemberben kezdődik.

Általános iskolában a testnevelés órák keretén belül van lehetőség pingpongozni a gyerekeknek?

Három iskolában vagyunk ott: a Szent Imrében, a Török Ignác Gimnáziumban és a Damjanichban. Ezeken a helyeken vannak az asztalaink, van felszerelés és mindenhol úgy egyeztünk meg az iskolavezetéssel, hogy használhatnak mindent a gyerekek. A Szent Imráben még egy délutáni fakultatív foglalkozást is életre hívtak, mert akkora volt a lelkesedés. A Waldorfban pedig megkezdtük az igazgatóval az egyeztetést, ők lesznek a negyedik iskola, ahol lehetőség lesz pingpongozni.

November 13-án volt a pingpongcsarnok alapkőletétele. Hogyan áll most ez a beruházás és mikorra várható az első meccs?

Viccesen azt mondanám, hogy az alapkőletétel gyakorlatilag egy kilencéves folyamatnak az eredményeképpen született meg. A források összegyűjtése után novemberben ténylegesen elkezdődhetett a munka. A csarnok acélszerkezete már áll, múlt héten pedig a szendvicspanelek is megérkeztek, ami azt jelenti, hogy az építkezés első üteme február közepére biztosan befejeződik. A második ütemben készül majd el a sportpadló, a világítás, a fűtés, illetve az öltözőket is ekkor alakítják ki. Ehhez is hamarosan hozzáfoghatunk, mert a pályázatokat már korábban elnyertük ennek a munkának a finanszírozására; azonban a papírmunka sokkal lassabb, mint a jelenleg terhelt építőipari kivitelezésnek a haladási sebessége, mert még nem tudtuk megkötni a támogatási szerződést. A 70 éves születésnap akkor lenne a legszebb, ha a csarnok is elkészülne idén.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

GÖMB kiállítás a Premontrei Auditóriumban

26 éve Gödöllőn