30 perc című műsorunk eheti vendége dr. Palkovics László volt. A Szent István Egyetem rektorával az egyetemmel kapcsolatos terveiről, az oktatás megreformálásáról, illetve a magyar mezőgazdaság helyzetéről beszélgettünk.
Szülei a Műegyetemen végeztek. Ön miért választott más pályát?
Édesapám tanított is a Műegyetemen, onnan ment nyugdíjba, illetve a szüleim mellett még a húgom is ott végzett. Én a Móricz Zsigmond Gimnáziumban matematika tagozatra jártam, amit nagyon szerettem, ám a fizika sosem ment igazán jól, így el is dőlt, hogy nem fogok a szüleim nyomdokaiba lépni. A természet, a növények szeretete azonban mindig is vonzott. A szüleimmel nyáron mindig külföldre utaztunk, elsősorban Kelet-Németországba, egyetemi csereprogramokkal. Ezeken a nyaralásokon mindig az volt az egyik program, hogy megnéztük az ottani botanikuskertet. Valószínűleg ennek hatására is jelentkeztem a Kertészeti Egyetemre és lettem végül kertészmérnök. Tehát az alma egy kicsit messze esett a fájától, de azért a szüleimtől nagyon sok mindent tanultam, például a mérnöki precizitást és édesapámtól, hogy hogyan kell tanítani.
Rektori kinevezése előtt is dolgozott már Gödöllőn, hiszen 14 évig a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban dolgozott. Mivel foglalkozott?
Az egyetem elvégzése után a Kertészeti Egyetem genetika tanszékén kaptam állást. Alapvetően növénynemesítéssel foglalkoztam, a szilvahimlővírus elleni védekezésben kezdtem el dolgozni. Egyre jobban érdekelni maga a kórokozó, sokat jártam a Magyar Tudományos Akadémia növényvédelmi kutatóintézetébe. 1989-ben megalapították Gödöllőn a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontot, ekkor kezdtem én is ott dolgozni. A kutatásaim ehhez a szilvavírushoz kapcsolódtak, ami súlyos problémákat okoz, nemcsak Magyarországon, hanem a világban is. Emellett a genetikailag módosított technológiákkal is foglalkoztam. Előállítottam olyan növényeket, paprikákat, dohány-, burgonyanövényeket, amelyek vírusrezisztensek voltak.
Tudományos érdeklődése hozta tehát Gödöllőre. Milyennek látja az egyetem tudományos teljesítőképességét?
A statisztikák alapján az egyetem tudományos teljesítőképessége nagyon jó. Minden karunk próbál alkalmazkodni az elvárásokhoz. Az innovációk, szabadalmak tekintetében azonban javulnunk kellene. Ehhez létre kell hoznunk egy olyan segítő szervezetet, ami a konkrét tudományos eredményeket tudja átvinni eladható formába. Hiszen a kutatók ahhoz nem értenek, hogy hogyan kell a kutatási eredményeket forintosítani és a világpiacon eladni.
Fél éve vette át a SZIE vezetését, mire volt elég ez az idő?
Bizonyos szempontból soknak is tűnhet ez az idő, de valójában nem az. Öt évre kaptam a megbízásomat. Nem volt teljesen ismeretlen számomra a SZIE, hiszen a doktori fokozatomat itt szereztem, Gödöllőn élek, jónéhány kollégát ismertem. Ez a félév arra volt elég, hogy szélesebb körben megismertem a kollégákat, az egész szervezési, működési gyakorlatot, ami a gödöllői karokra jellemző. Jó kapcsolatokat tudtam kiépíteni, tájékozódtam a lehetőségekről, hogy hogyan tudunk előre menni.
Milyen elképzelései vannak az oktatás átalakításával kapcsolatban?
Ez egy borzasztó nehéz dolog. Látom a fiaimon, akik egyetemi hallgatók, meg a saját hallgatóimon, hogy valami egészen mást kellene csinálni. Interaktívvá kell tenni, aktivizálni kell a hallgatókat. Az oktatásnak ebbe az irányba kellene elindulnia, hiszen általában túl sok képzés van az egyetemeken. Nagyon sok szak van, ezeket egyszerűsíteni kellene. Kevesebb alapképzési szakot kellene indítani és egy gyorsan változó mesterképzést kell ráépíteni. Az a véleményem, hogy nem szabad teljesen háttérbe szorítani a komoly elméleti tudást. Meg kell találni az összhangot az elmélet és a gyakorlat között. Sok vád éri az egyetemeket, hogy nem elég gyakorlatias a képzés. Azt gondolom, az egyetemünkről kikerült szakemberek megállják helyüket a pályán, de ezt még jobban segíteni kell. Illetve nagyon fontos, hogy kompetenciákat alakítsunk ki. Ha a hallgatók megfelelő szintű készségekkel rendelkeznek, akkor bármilyen feladatot el tudnak látni.
Említette, sok szak van a SZIE-n. Mik a legnépszerűbbek?
Nagyon sok népszerű szakunk van. Magyarországon a gazdaság- és társadalomtudományi képzések nagyon népszerűek, így nálunk is. Sok hallgatunk van ezeken a szakokon, de ugyanez vonatkozik az agrárképzéseinkre is. A kertész-, a mezőgazdasági mérnök és a növényorvosképzésünk is sikeres, de Budapesten van már építész karunk is. Nagyon komplex egyetem a miénk.
Sok külföldi diák is jár a SZIE-re, milyennek látja a magyar agrároktatást?
A magyar agrár felsőoktatás szétaprózódott. Huszonkét helyen képeznek agrármérnököket és ez nem jó. Az alap- és a mesterképzés kialakításával teljesen szétszakadtak a dolgok. Az egyetemek elkezdtek mindent oktatni, azokon kívül is, amihez hagyományosan értettek. A diákokért folyó verseny most is él, mindenki próbál újabb szakokat indítani. A mi egyetemünkön 12 százalék a külföldi diákok száma, de én még többet szeretnék. Azt szokták mondani, hogy a Szent István Egyetem a magyar vidéknek az egyeteme elsősorban, de a külföldi hallgatók számának a növelése nagyon fontos. Ezt nemzetközi kapcsolatokban tudjuk majd kamatoztatni. Szeretném újraindítani a trópusi képzést angol nyelven, szeretném kiterjeszteni az oktatási portfóliónkat a karibi térségre, Afrikára és Délkelet-Ázsiára.
Mik a magyar mezőgazdaság húzóágai, illetve hogyan látja a helyzetét?
A magyar mezőgazdaság a rendszerváltáskor padlót fogott. Ha megnézzük a feldolgozóipart, ha visszaemlékszünk, hogy milyen konzervgyáraink, cukorgyáraink voltak, ezek mind elvesztek. A magyar mezőgazdaság jelen pillanatban alapanyagot előállító agrárium. Ezen sürgősen változtatni kell! Fel kell építeni feldolgozóiparunkat, elő kell tudnunk állítani a saját élelmiszereinket és ezeket természetesen exportálni is kell. Ehhez minden adottságunk megvan és most már a technikai feltételek is. A húzóágazat alapvetően a mezőgazdasági termelés, de az optimális termőföldméreteket meg kell találni. A rendszerváltáskor az elaprózódottság jelentős mértékben befolyásolta a termelés minőségét és mennyiségét. Ugyanakkor fel kell készülnünk a klímaváltozásra, illetve alapvetően az extrém időjárásra.
