A téli szünet után tovább folytatódott 30 perc címűműsorunk. Első vendégünk Rácz Barnabás volt. A nagybőgőkészítő mesterrel az első munkájáról, a műhelyéről, a jó nagybőgőről és persze Plácido Domingo megkereséséről beszélgettünk.
Hogyan lett nagybőgőkészítő mester, ez nem egy hétköznapi szakma…
Érdekes, mert igazából nem is akartam hangszerkészítő lenni, régész szerettem volna lenni. A szüleim erőteljes nyomására kötöttem ki végül a hangszerkészítő iskolában. De, ahogy az lenni szokott, evés közben jön meg az étvágy, és menetközben megszerettem ezt az egészet. 15 évesen ültem be a gyalupad mögé, inasként. A tanulókat hívták inasnak, akik elvégezték az iskolát azokból lettek a segédek és a segédekből lettek végül a mesterek. 1983-ban fejeztem be a tanulmányaimat, aztán még egy idős mesterhez jártam tanulni Mátyásföldöre. Végül a szokásos vándorévek következtek, amik során eljutottam Németországba és Hollandiába. Egy nagyon jó német műhelyben dolgoztam két-három évet. Majd ezt követően hazatértem és alapítottam meg az 1990-es évek elején a saját műhelyemet.
Magyarországon Öné az egyetlen nagybőgőkészítő és restauráló műhely?
Amikor megalapítottam a műhelyem, akkor még az volt. Azóta viszont sokan lettünk, ami egyrészről öröm, másrészről viszont konkurencia. Amire nagyon büszke vagyok, hogy 1999-ben többek közt azért kaptam meg a Tíz kiemelkedő fiatal Magyarországon-díjat, mert a második világháború után az én műhelyem kezdte el a nagybőgő készítést és restaurálást. Sőt 2013-ban a Magyar Ezüst Érdemkeresztet is többek közt ezért kaptam. Milyen egy jó nagybőgő? A hangszerkészítő szempontjából olyan, amilyet elképzelt és úgyis sikerült. A zenész szempontjából pedig az elsődleges nem az, hogy hogy néz ki, persze az is fontos, hogy a zenész szeme beleszeressen első látásra a hangszer be. De a legfontosabb, hogy kényelmesen tudjon rajta játszani és azt a hangot tudja adni a hangszer, amit ő elképzelt. Valamint az sem utolsó szempont, hogy a hangszer is bele tudjon illeszkedni a zenekar hangzásvilágába. Fiatal segédként egyébként még nem ezt gondoltam a hangszerekről. Akkoriban a szakmának szerettem volna megfelelni. Aztán hála Istennek ez megfordult egy-két nagyon jó bőgős művésznek köszönhetően. Végül elkezdtünk úgy dolgozni, ahogy mi szoktuk mondani, hangra.
Tavaly adományozott a városnak egy hangszert, ez milyen apropóból történt?
Plácido Domingo egy közvetítőn keresztül megkeresett és közölte, hogy egy fiatal tehetséges magyar nagybőgősnek, Devich Benedeknek, szeretne egy hangszert ajándékozni. Hatalmas megtiszteltetésnek vettem és úgy gondoltam, hogy nem egy nagybőgőt fogok készíteni erre a nemes alkalomra, hanem kettőt. Benedek végül kiválasztotta a neki jobban tetszőt, a másik hangszer pedig itt maradt nálam. Gondolkodtam, hogy mi legyen a sorsa, amikor is kipattant a fejemből, hogy nem fogom értékesíteni, hanem a városnak adományozom. Tavaly a Pedagógusnapon ünnepélyes keretek között át is adtam. Nagyon remélem, hogy sokat fognak rajta játszani és sokáig.
Mennyi idő elkészíteni egy új hangszert?
Egy embernek, ha reggeltől estig dolgozik, akkor két-három hónap. Nálam, a műhelyben többen szoktunk rajta dolgozni, így másfél-két hónap alatt készítünk el egyet.
Hány hangszert készített eddig pályafutása során?
Közel 100 nagybőgő készült el 1994 óta. Az első hangszerekhez a fát a Gödöllő melletti nyárfásokból hozták nekem olyan fakitermelők, akik tudták, hogy keresem a nagy, széles nagybőgőnek való fákat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Magyarország szinte összes zenekarában, illetve a régen állami hangversenyzenekar, ma már nemzeti filharmonikusok zenekarban is szerepel nagybőgő a műhelyből. A Domingo-bőgőn kívül talán a másik csúcspontja az eddigi tevékenységemnek az az, hogy 2018-ban az Operaház megbízott négy darab nagybőgő elkészítésével. Erre azért vagyok nagyon büszke, mert az Operaház kortárs hangszerkészítőtől több mint 100 éve nem rendelt hangszert.
Emlékszik még a legelső munkájára?
Igen, a legeslegelső munkámra emlékszem, de erről nem szívesen beszélek, mert az egy nem túl jól sikerült hegedű lett. Ezzel be is fejeztem a hegedűkészítő pályafutásomat. Valahogy a nagybőgő jobban testhez állt nekem, talán azért, mert apukám is nagybőgős volt. Az első elkészült hangszeremet 1994- ben Avignonban tudtam kiállítani. Az egy óriási lehetőség volt számomra akkoriban, mert ott volt a világ nagybőgőseinek egy reprezentatív találkozója és kiállítása. Nagyon boldog voltam, hogy meg tudtam jelenni ezzel a hangszerrel és rögtön megrendeléseket is kaptam ennek a nagybőgőnek köszönhetően. Ami nagyon jó dolog egy fiatal, pályája elején lévő hangszerkészítőnek.
Tud játszani nagybőgőn?
A hangszeren alapszinten játszom. Ki tudom próbálni, hogy az alap dolgok működnek-e. Tehát olyanok, mint a hangszer beállítás, a húrok kiegyenlítetten szólnak-e, ilyesmik. Amikor erre a szintre beállítottuk a hangszert, akkor szoktuk először elhívni a megrendelőt. Sok zenész van azonban, aki már a munka folyamán is többször eljön megnézi és ellenőrizni a hangszert. Ha nagybőgőn nem is, de basszusgitáron játszom. 1988-ban a Művelődési Házban indult egy jazz improvizációs tanfolyam, amire úgy jelentkeztem, hogy nem tudtam basszusgitározni. Már gyerekkoromban is szerettem volna megtanulni, de a szüleim nem engedték, azt szerették volna, ha komolyzenét tanulok. Aztán 28 évesen sikerült elkezdenem basszusgitározni. Ráadásul ezen a bizonyos tanfolyamon zenekar is alakult és ezzel a formációval éveken keresztül jártuk az akkori gödöllői környékbeli klubokat. Sajnos ennek a vége szakadt, de nagyon szeretném még egyszer elkezdeni. Remélem sikerülni fog.
Jutna rá ideje?
Jutna, mert most már tudatosan szervezem úgy az életem, hogy legyen időm arra, amire húsz-huszonöt évvel ezelőtt nem volt. Gyerekkori álmom volt az is, hogy legyen egy próbatermem, egy kis stúdióm. Hála Istennek ezt is sikeresen megcsináltuk a fiammal. Egyébként pedig, ha én nem is zenélek rendszeresen, de a fiam igen. A zenélés mellett pedig dolgozik a műhelyben, mint hangszerkészítő, mert időközben ő is elvégezte az iskolát.
