Az Urban Verbunk Kiskamasz csoportja a Fölszállott a páva idei gyerekévadának középdöntőjéig jutott. Ennek apropóján beszélgetünk az együttes vezetőivel, Tóth Judittal és Moussa Ahmeddel.
Rengeteg megmérettetésen vesznek részt, a Fölszállott a páván is másodszor voltak jelen…
Tóth Judit: Mindig nagy dolog a tévé képernyői előtt bemutatkozni, ezért volt fontos az idei jelentkezésünk a Kiskamasz csoporttal a Fölszállott a pávába. Minden várakozásunkat felülmúlta, hogy a középdöntőig jutottunk, azaz „Ezüst pávások” lettek a fiataljaink. Nagyon erős összefogást tapasztaltunk meg, amelyet Gödöllő és környéke tanúsított a szavazás során, ugyanis belső információból tudjuk, hogy a második legmagasabb közönségszavazatot kapta a produkció.
Mik a legfontosabb tanulságok?
Moussa Ahmed: Az autentikus folklórt próbáljuk az emberekhez közelebb vinni. Országszerte minden nagyvárosban, minden kis faluban, mindenhol néptáncolnak. Azzal az elhatározással indultunk ezen a versenyen, illetve a verseny után is abba az irányba próbáljuk terelni az Urban Verbunk művészeti munkáját, hogy ne csak a szakmának mutassuk meg, hogy mit csinálunk, hanem az embereknek hétköznapi nyelvre fordítsuk le a kultúránkat.
Az Urban Verbunk egyik szlogenje: „Mert a néptánc menő.” Tényleg menő a gyerekek és a fiatalok körében?
M.A.: Tapasztalatból mondhatjuk, hogy igen. Tőlünk is azt látják, hogy nem szekérrel járunk, kalapban vagy csikóbőrös kulacsból iszunk, hanem teljesen hétköznapi módon öltözködünk. Megpróbáljuk érthetővé tenni saját kultúránkat, a Kárpát-medence kultúráját és buzdítjuk a gyerekeket, hogy vigyek be az iskolába a kultúrát, mutassák meg az osztálytársaiknak, hívják el őket az előadásainkra. Szerintem most reneszánszát éli a néptánc.
T.J.: A menőség most már egy jó ideje számokban is mérhető. Most vagyunk túl egy karácsonyi bemutatón, amin 1800 néző volt jelen és az ötödik előadást is megtarthattuk volna, ha nem lettünk volna idő szűkében. A városban megszólítanak, megköszönik az előadásokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiúk egyre többen vannak, egyre bátrabbak. Korábban ők voltak azok, akiktől távolabb állt ez a műfat.
Hogyan lehet egy régi, hagyományos műfajt korszerűvé tenni?
MA: A hagyományainkat szerintem nem őrizni kell, hanem a régmúlt értékeiből a jelenkor szellemiségéhez igazodva feldolgozni, továbbadni. Ha gátat szabunk annak, mit hogyan lehet színpadra állítani vagy megtanulni, akkor biztos, hogy az ellenkezőjét érjük el. Nem hagyományt szeretnénk őrizni, hanem közvetíteni azt. Mindig olyan utakon szeretnénk járni, ahol előttünk még nem jártak. Az alapvetés viszont az, hogy anyanyelvi szinten tanulják meg a néptáncot a fiatalok.
TJ: Azt hiszem, a legfontosabb a társművészetek bevonása. Míg évtizedekig a paraszti kultúra a színpadon önmagában jelent meg, addig az Urban Verbunk táncszínházi vagy néptánc-színházi törekvéseiben igazából a fókuszpontok változtak. Erőteljes és nagyon jó zenei válogatásokkal, jó képi hatásokkal, társművészetekkel. Filmmel, zenével és drámával vannak fűszerezve.
Az Urban Verbunk produkciói sokszor táncszínházat idéznek és nem hagyományos néptánc-előadást.
TJ: Többen még mindig nekünk szegezik a kérdést, hogy akkor ez most autentikus, hagyományos vagy táncszínházi produkció. Mind sokat tanultunk művészettörténetet és olyan egyértelműen tanuljuk meg a korszakok határait, hogy az egyik stílust követi a másik, pedig hosszú évtizedeknek vagy évszázadoknak kell eltelniük, hogy a megelőző kor stílusát, divatát egy következő igény, stílusirányzat felválthassa. A hozzászólások és kérdésfelvetések megerősítik bennünk, hogy ez manapság mégis úttörő dolog.
MA: Az Xbox, a PlayStation, az IMax mozi világában nem lehetünk unalmasak. Arra törekszünk, hogy modernizáljuk a műsorainkat, hogy még több emberhez eljuthassunk.
TJ: Ez a belső lényünkből fakad. Azért is tudunk együtt dolgozni, mert mindkettőnkben megfogalmazódott ez az igény.
Hogy születnek meg a műsorok, kinek a fejéből pattannak ki az ötletek? Mennyi munkával jár egy új produkció?
TJ: Nincs pontos receptünk. Van olyan műsor, ami hosszú, keserves hónapok alatt készül el és még akkor is úgy érezzük, hogy lehetett volna jobb. Van olyan, ami sokkal rövidebb idő alatt fogalmazódik meg és sokkal jobban épülnek egymásra a gondolatok. Nem tudnánk egy vonalat húzni és meghatározni, hogy mikor, honnan fogalmazódik meg egy mű alapgondolata. Van, hogy egy irodalmi mű hozza, van, hogy egy zene ihleti meg, van, hogy egy tudatos törekvés.
Mindketten itt „nőttek fel” Iglói Éva keze alatt a Gödöllő Táncegyüttesben. Mit visznek tovább az ő szellemiségéből?
MA: A rettenetes munkabírást és a munka iránti szeretetet, amit tanított nekünk, illetve azt a rendszert, amit kialakított, hogy minden napnak megvan a maga feladata.
TJ: A hihetetlen tenni akarást, a teherbírást. Éva nagyon korán elment, még nagyon sok mindent csinálhatott volna. Úttörő volt, hihetetlen munkabírással. Erőteljesen, tudatosan, nagyon fontos utak mentén vitte a Gödöllő Táncegyüttest. Nyilván építette maga köré az utánpótlását is, nem véletlenül vagyunk mi itt. Szerteágazó, sokoldalú tehetség volt.
Az Urban Verbunkot együtt vezetik, hogy fér meg két dudás egy csárdában?
TJ: Vannak területek, amihez Ahmed ért jobban és vannak, amihez én. A zenei összeállításokban Ahmed nagyon erős, a szinopszisok, forgatókönyvek tekintetében én vagyok jobb. Nem lehet azt mondani, hogy mindig zökkenőmentes a kapcsolatunk, de azt gondoljuk, hogy pont azért tud ez ilyen sokoldalú, esetleg erőteljes lenni, mert kemény harcok is vannak.
Mik a főbb terveik a jövő évre?
MA: Babonából nem szoktam a terveinkről beszélni. Annyit azért elmondhatok, hogy lesznek bemutatóink, lesznek szakmai megmérettetéseink. Célunk, hogy Gödöllő határain túlra is eljuttassuk azt, amin minden nap dolgozunk. Azon munkálkodunk, hogy a néptánc nemzeti sport legyen Magyarországon.
