in

Alkotások azoktól, akik már viselik a”másként látó szemüveget”

Ide nekem a „Pöttyöst” címmel különleges kiállítás nyílt a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központban. A Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete által rendezett összművészeti tárlat célja, hogy felhívják a figyelmet az életigenlésre, hogy megmutassák, hogy létezik egy „másként látó szemüveg” amelyen keresztül megtalálthatuk a pozitív dolgokat és megtölthetjük tartalommal a mindennapokat még a legnehezebb helyzetekben is. A kiállításon többnyire olyan alkotók munkái láthatók, akik valamilyen módon súlyos betegségben érintettek. A kiállításon festmények, fotók, kézműves munkák, verses- és novellás kötetek mutatják meg, a „másként látó szemüveg” segítségével milyen csodálatos alkotások születhetnek.

A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester és Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke mondott köszöntőt.
Gémesi György a kezdetektől támogatja szervezet megalakulását és munkáját. Mint mondta, az elmúlt hónapokban hihetetlen aktivitással indult meg a szervezés és még egy év sem kellett hozzá, hogy egy nagyon erős és nagyon aktív közösség jöjjön létre. Kiemelte: csodálatos, hogy ahogy a pozitív érzések és kisugárzások mentén építkeznek.
„Fantasztikus dolog, ami itt Gödöllőn történik.” – Ezzel nyitotta köszöntőjét Rozványi Balázs, aki a „máskéntlátó szemüveg” fontosságáról is beszélt. Mint mondta, ezt a szemüveget mindenkinek saját magának kell feltennie, hiszen rajtunk is múlik, hogyan látjuk, hogyan akarjuk látni a világot. Beszédében kiemelte a lelki egészség megőrzésének fontosságát is.
„A testi egészség megőrzéséhez jó és viszonylag korrekt szabályokat tudunk felsorolni, de a lelki egészségre nincs ilyen, pedig az legalább olyan fontos! A ki lelkileg egészséges, lényegesen eredményesebben veszi fel a harcot bármilyen betegséggel. Ehhez nagy erő egy olyan közösség, mint ami itt van” – jelentette ki.
A rendezvényen Vajek Andrea, a MRL Gödöllői Szervezete elnöke játékos formában segítségével mutatta be azokat, akiknek a munkáit a nagyközönség láthatja a kiállításon. A pöttyös labdát egymásnak adták az alkotók, akiknek életszemléletéről is képet kaphattak a megnyitó résztvevői.
Hogy mit keresett itt a pöttyös labda? Nos, erre a választ Feketéné Bencsik Julianna erre az alkalomra írt novellája adta meg: ha sokáig dobáljuk egymásnak a pöttyös labdát, előbb-utóbb nem a gondokra koncentrálunk, hanem a játékra, ami mosolyt csal az arcukra. Így pedig már sokkal könnyebb másként szemlélni a dolgokat.
A könyvtár olvasó – ,és konferencia termében Babics Kornélia, Falus Katalin, Feketéné Bencsik Julianna, Hegedűs Gáborné, Joó Eszter, Klemens Ágnes, Koltay Zsuzsanna  Pap-Klára Márta, Somogyvári Zsóka, Tarján Teodora, Vörös Eszter Anna, MRL-BP -Hegyvidék alkotóközösség, és a Gödöllő Életmód Klub- Kreatív Nagyik „A közösség erejével” munkáit tekinthetik meg.
A megnyitón közreműködtek az IRKA tagjai: Feketén Bencsik Julianna, Pap-Klára Márta és Pataki Pál, valamint a Főnix tánccsoport.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Dr. Krassay Lászlóé az idei Bárdy Péter-díj.

A Zöld Híd tájékoztatója a zöldhulladék gyűjtéséről, a kukák ellenőrzéséről és a lomtalanításról