in

Ami a szívén, az a száján

Beszélgetés Lőrincz Károllyal

Városunkban sokan ismerik Lőrincz Károlyt, neve összeforrt a Blues Kocsma több évtizedes történetével. Azt azonban már talán kevesebben tudják, hogy nemrég a Blaháért Egyesület elnöke lett. Ezekről kérdeztük…

Miért döntöttetek az egyesületté alakulás mellett?

A 2002-ben alapított Blaháért Társaságnak új formát kellett öltenie, hogy tudjunk pályázatokra jelentkezni, illetve hogy az SZJA egy százalékából részesülhessünk. Szeretnénk tovább fejlődni, kicsit felpörgetni az eseményeket Blahán, fiatalabb tagokat is bevonni.

Mikor kapcsolódtál be a munkába?

Gyakorlatilag rögtön, ahogy blahai lakos lettem. 2000-ben költöztünk oda, majd a következő évben a feleségem kapott tőlem egy magyar vizslát a születésnapjára. Ki más, mint dr. Bucsy László lett az állatorvosunk!? Akkor ő volt a Blaháért Társaság elnöke. Laci bácsi már ekkor mondta, hogy lesz majd egy társaság, én pedig rögtön részt vettem minden programon a tótakarítástól kezdve, a szemétszedésen át a különböző társadalmi munkákig mindenben.

Mennyire épít az egyesület a régi Blaháért Társaságra?

Az alapjait megtartottuk. Laci bácsi pont a napokban említette, hogy az 1900-as évektől a háborúig volt egy Öreghegy Egyesület, tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a Blaháért Társaság, illetve most már egyesület, ennek az alapjain megy tovább.

Mik az egyesület céljai?

Elsődlegesen, hogy félévente egy-egy nagyobb társadalmi munkában részt vegyünk, természetesen egyeztetve a városvezetéssel. Szeretnénk a Kismuki tér környékén kialakítani egy közösségi teret és egy bankautomatát is jó lenne telepíteni. A Tóünnep továbbra is nagyon fontos számunkra, ennek kapcsán a tó rendszeres takarítása és környezetének megóvása a feladatunk. A Molly-dombon pedig az évek alatt egy vágásérett akácerdő került abba a látótérbe, ahonnan látni lehet a Mátrát. Ha nem is egy kilátót szeretnénk oda, de egy kis irtás után nagyon szép kirándulóhellyé lehetne alakítani. Ezek mellett az illegális hulladéklerakók felszámolását tartom az egyik legfontosabb feladatnak. Jó lenne a gyerekeknek kialakítani még több játszóteret, a felnőtteknek pedig szeretnénk egy „street workout” parkot létrehozni.

Most Lőrincz Karcsit, a zenész kérdezem: Hogyan vészeltétek át a koronavírus-járványt?

A járványt nagyon szigorúan vettük. Amikor kihirdették, hogy már csak limitált számú közönség lehet jelen egy-egy koncerten, rögtön elhatárolódtunk. Ezért inkább sűrű próbákkal telt ez az időszak, minden héten aktívan megdöngettük a Marshall-ládáinkat, készítjük az új nagylemezünket. Tavaly adtunk egy karanténkoncertet az A38-as hajón, egy másikat pedig a legendás Bem Rockpart klubban. Amikor a nagyon szigorú korlátozások jöttek, akkor viszont felfüggesztettük a próbákat is. Sajnos mi sem úsztuk meg a járványt, a családommal mi is elkaptuk és a zenekarból is többen.

Szerinted indul már a zenei élet?

A hétvégén épp Csehországban játszottunk egy blues fesztiválon. Úgy látjuk, lassacskán visszatér az élet a normális kerékvágásba. Viszont éppen emiatt csőstől fog majd minden zenekar a koncerthelyszínekre szakadni és ezt anyagilag nem tudom, hogy az emberek hogy tudják majd megengedni maguknak. Az Asphalt Horsemen nem fog nyomakodni. Fő célunk, hogy elkészüljünk az új nagylemezzel, illetve ami még fontos, ősszel kiadhassuk harmadik magyar nyelvű lemezünket, méghozzá bakeliten, 250 darabos limitált pédányszámban. Ha minden jól megy, akkor lesz Budapesten egy elmaradt koncertünk, az amerikai Little Caesar együttessel közösen.

Legutóbbi gödöllői fellépéseden nem a zenekarral voltál, hanem feleségedet, Varga Lillát kísérted. Miért csak most jött össze?

Lilla későn tudta megvalósítani álmát, hogy énekesnő legyen. De az évek folytán többször emlegettük, hogy csinálni kellene egy duett koncertet azokból a dalokból, amiket szeretünk. Végül tavaly jutottunk oda, hogy tényleg meg is valósítsuk. Vicces volt a dalok kiválogatása, mert tele vagyunk olyan számokkal, amiket imádunk és otthon a nappali úgy nézett ki, hogy tele volt rakva a szőnyeg dalcímekkel, mi pedig ott álltunk fölötte. Végül sikerült kiválogatni és két teltházas koncertet adtunk a Királyi Váróban.

Sokak örömére június 11-én ismét lesz Gödöllőn Blues Kocsma, aminek te vagy a motorja…

Tősgyökeres gödöllőiként mondom, hogy szerintem a Blues Kocsma Gödöllő legjobb bulija, gyakorlatilag egy nagy városi osztálytalálkozó. Most tudjuk bepótolni a tavaly decemberben elmaradt rendezvényünket a TrafoClubban. A Blues Kocsma 31 éves, ezért este tíz és tizenegy között fejenként két korsó sör 31 forintba kerül majd. Biztos vagyok benne, hogy jó páran leszünk, mert pont aznap kezdődik a foci-Eb. A belépés viszont védettségi igazolványhoz kötött.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Lego és programozás: Ebben is sikeresek fiataljaink

LÁNCOLAT – Vizuális gyakorlatok természeti inspirációra – tehetséggondozó program a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben 2021. május – július